HTML

London Calling (by me not the Clash)

Hiába kerestem London témájú blogokat a neten nem nagyon találtam olyat, ami aktuális lenne. Vannak persze olyanok amiket még most is frissít a gazdájuk, de ők is évekkel ezelőtt kezdték. Nem sok támpontot találtam a mai viszonyokról, hogy mi a mostanában kezdők története. Hát most kiderül!

Friss topikok

  • Attila J. Balogh: Szia! Küldtem neked egy üzenetet, még a londoni futárkodással kapcsolatban. Ha van időd, kérlek o... (2014.07.27. 11:40) nem eső, nem szennyvíz, még csak nem is patkány de azért mégiscsak csatorna
  • Krisztian1985: Na igen, ez nekem is gondot okoz, a barátok, skóciában még nemigen találkoztam magyarral. Lehet ho... (2013.04.16. 16:45) Vacancy
  • legbalach: szia, üzenetet küldtem, ha lesz egy kis időd, kérlek válaszolj tamas.bereznay@gmail.com címre. elő... (2013.02.07. 12:08) frissítések
  • Ervin Bosnyák: Hello irtam a bloggon keresztül, nem tudom megkaptad-e? Légyszi keress meg a bbosi@freemail.hu cim... (2013.01.30. 19:38) Melyiket szeressem?
  • David Kaps: Szia regota szemezek a blogoddal meg a temaval... Egy ideje pizza futar vagyok de gondolom sejted.... (2013.01.28. 13:24) Padawan

Linkblog

T -7 days

2011.07.25. 23:18 Lionel North

Megvan a repjegyem másodikára, lassan feléled a blog tetszhalott állapotából...

1 komment

Lánykérés a szaharában epilógus

2011.07.08. 15:35 Lionel North

Hát akkor közfelkiáltásra jöjjön még némi levezető Tunézia.

A királylány megtalálta a gyűrűt és igent mondott a szegény ember legkisebbik fiának. Majd az este további részére az ORTT kitettette a 18-as karikát. A másnap történéseibe azért belekukkanthatunk.

A visszaút a tevéken sokkal kellemesebb volt. Nem mintha szedtek volna jómodort magukra az éjjel, de tudtuk, hogy hamarosan megszabadulunk tőlük és ez mindent feledtetett! Elindultunk a világ legnagyobb oázisa Tozeur felé. Menetközben rá kellett jönnünk, hogy ez bizony már az utószezon. Legalábbis én még úgy tanultam, hogy a gólyák télire mennek Afrikába, nem?

De az is lehet, hogy csak siet a biológiai naptáruk. :)

Kellemes pálmaliget Tozeur minket érdeklő része. Valóban hatalmas.

További utunk az Atlasz hegységen vezetett keresztül. A kietlen holdbéli tájon ahol egy csepp víz is található ott megjelennek a datolyapálmák. (Chebika-oázis)

Ha már belementünk a filmes dolgokba ide is el kellett nézni. A díszlet nem sokat változott, ki tudja kik voltak a szereplők?

A sivatagtól búcsúzóban még találkoztunk vadon élő tevékkel.

Ide érkeztünk vissza.

És így nézett ki reggel.

De leginkább ezért a látványért volt érdemes kifizetni az extrát. Napkelte a földközi tenger felett lilában.

Majd ugyanaz a nap egy másik napon, vörös variációban.

Ha már Sousse-ban járunk hát nézzünk egy kicsit körül mielőtt tovább indulnánk. A Ribat az-az erőd nappal.

És a Mosque az-az a mecset éjjel. Lássuk be nem Sousse-ban csúcsosodik ki az arab építészet. Viszont az átlag turistának nem is ez kell...

...hanem a souk (bazár).

van itt minden amit csak el lehet képzelni, de fotózni azt csak ritkán és lopva lehet, ugyanis itt pillanatnyi megállás azt jelenti, hogy...

...nem nagyon szabadulsz míg rád nem sóznak valamit. Esetleg egy kis sót?

A vásárlásban megfáradt vándort ilyen helyek is várják ahol megihat egy forró menta-teát vagy elszívhat egy nargilé-t (vízpipát)

A helyiek nem a souk-ban vásárolnak nekik ott a vasárnapi piac.

Ha már a helyieknél tartunk...

...nem ismerősek véletlenül ezek a nevek?

Szakadjunk el Sousse-tól és induljunk északra. A Tunis-ba vezető út mellett halad a régi római vízvezeték. A hegyek közt lévő forrás vizével látta el a tengerparton fekvő várost.

Cato nem a levegőbe beszélt mikor Chartago elpusztítását javasolta. Nem maradt sok belőle.

Tunis-tól északra fekszik Sidi Bou Said

Összehasonlításképp azt mondják Sidi Bou Said olyan Tunis-nak mint Budapestnek Szentendre.

Ezt erősen kétlem, mert míg Szentendrén van jó lángos addig itt csak szőnyeg és egyéb hülyeségek kaphatók.

 

És persze meglett az esküvő is. Íme Mr. és Mrs Lionel North:

 

 

 

8 komment

Címkék: sidi szahara atlas sousse said bou aquaduct tozeur mides szurdok

A rabszolgák éji hívó-dala

2011.07.07. 17:53 Lionel North

Na figyeljetek ide! Rájöttem ám mi a helyzet, nem fogtok ti itt engem átverni ezzel a gyermeteg Papás-Mamás szöveggel. Tudom ám, hogy igazából a szolgálatomra rendelt rabszolgák vagytok! Tessék ennek megfelelően viselkedni, különben balhé lesz! Először is mi az, hogy a nagy sötét idején legalább fél percig kell kiabáljak, hogy tudomást vegyetek rólam?! Hát milyen rabszolga az ilyen?! Arról nem is beszélve hogy milyen arcokat vágtok? Tessék üdén mosolyogva kiszolgálni parancsolótok, ki nem állhatom ahogy álmos képpel ringattok mikor nekem nézelődhetnékem van! Már ha éppen nézelődhetnékem van, de ha épp a cicin akarok aludni, akkor ott akarok lógni és nem a kiságyban, ez már csak érthető nem?! És egyébként is viselkedjetek logikusan! Pelenkázásnál hideg van, ezt nem szenvedhetem az Apa rabszolga nagyon helyénvalóan rájött, hogy ilyenkor meleget kell csinálni és abból a zúgó izéből kellemes álomba-ringtó meleg levegő jön. De ha alszom akkor mi a bánatnak kell fölverni megint, hogy valami nedves vacakba mártogassatok? És hol marad utána a meleg levegős fuvallatom, hát hiába kiabálok én nektek?! Kapjátok össze magatokat! - Nézd milyen akaratos arcot vág a kis pocok! Vajon mire gondolhat közben? - kérdi tőlem Auróra.

Hát igen sürgősen változtatnunk kellet a nevelési módszereinken, mert a kis vakarcs rájött, hogy keményen vissza tud ám élni a helyzetével. Jó-jó én is hibás vagyok, de hát amikor olyan keservesen sírt pelenkázásnál, kísérleteztem enyhíteni a zajt. A véletlenül kezembe kerülő hajszárító adta az ötletet és fényesen bevált. A kb. 1,5méterről a törpére irányított langyos légsugár bámulatos gyorsan elhallgattatta a balhét. Olyannyira, hogy a macerálás ellenére képes volt elaludni. Ez jól jött addig míg pelenkáztunk és a fürdés okozta sokkot is sikerült csökkenteni vele. De persze rögtön vissza is ütött, mert aztán az etetés következett, amihez jó lett volna ha ébren van, de persze ő állandóan belealudt.

Lassan persze mi is okosodunk (hála a védőnőnek) és már meg tudjuk különböztetni melyik az a sírás amelyik intézkedést kíván és melyik az amit csak balhéból prezentál ő Ladysége. Ez utóbbinál ha figyelmen kívül hagyjuk, (Nehéz ügy 5 percnyi gyereksírás órásnak tűnik.) megunja és visszaalszik, míg ha felvesszük akkor valóban buktunk 1-1.5 órát a pihenőidőnkből...  Nem mondom fejlődünk, a nap bármelyik szakában bárhol-bármikor tudunk aludni.

Te vagy az anyukám?

Glória is fejlődik, már lazán tartja a fejét, de a fürdetést azt továbbra sem csípi.

Gyanakodva ráncolni kezdi a homlokát, Lehet, hogy megint a vizezéssel jönnek?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd rájön, hogy úgy tűnik nem tanulunk, pedig ő a legutóbb is értésünkre adta, hogy ezt a programot nem csípi!

 

 

 

 

 

 

 

Segítség! Valaki mentsen meg! Ezek itt csecsemőt kínoznak!

5 komment

Címkék: játék north glória papás mamás palimadaras

Lánykérés a Szaharában (végre előkerül a gyűrű)

2011.07.03. 12:52 Lionel North

Miután megérkeztünk Douz-ba hozzáláttam az egyezség szerinti úszómedencés szálloda felderítésébe. Az alkupozícióm beállításához pont kapóra jött a „túristainformáció” feliratú bodega. Aurora a járó motorú kocsiban maradt hűsölni én pedig berontottam tájékozódni. A bent található arabtól megtudtam, hogy nekünk tulajdonképp nem is úszómedencés szállodára van szükségünk, csak mi még nem tudunk róla! Tényleg? No ez érdekes lesz… Arabom elővezette, hogy ugyebár azért vagyunk Douzban mert látni szeretnénk a Szaharát. Idáig éleslátásra vall a részéről. Tovább folytatta, hogy ha már Szahara akkor biztos tevegelni is szeretnénk. Ebben már nem volt 100% az igazságtartalom. Auróra ugyan vágyott tevegelésre, de nekem már volt szerencsém hozzá. Ennél fogva tudom a teve fő jellemzőit. Elől harap, hátul rúg. Középen meg baromi büdös, de szerencsére nem érsz rá vele foglalkozni, mert a durva szövésű pokróc, amit nyereg gyanánt használnak, egyrészt másodpercek alatt vörösre dörzsöli a lábad, másrészt semmiféle tartása nincs, ezért őrült módjára kell kapaszkodni. Ja hogy nincs mibe? Hát akkor szoríthatod a kidörzsölt lábaddal, hogy le ne ess. A lovaglás a tevéhez képest olyan, mintha rá lennél betonozva az állat hátára. Mindezen okoknál fogva engem sokkal jobban érdekeltek a Quad-os megmozdulások, vagy ha elképzeltem a mögöttem a nyeregben sikoltozó félholt Aurorát, hát rá való tekintettel szóba jöhettek volna még a nagy fehér Toyota Land Cruiser-ekkel induló túrák. De hát a hölgy nem ismerte még a tevét közelről, tehát vágyott rá. És ki vagyok én, hogy kiábrándítsam? Majd a rajongás tárgya személyesen! >;) Szóval bólintottam arabom okfejtésére. Erre ő letámadott egy olyan programmal, hogy tevére ültetnek minket, laza másfél órás kocogás közben naplemente a Szaharában, oázisba érkezünk, ott beduin sátrak, vacsora, alvás és reggel visszahoznak. Lepakolhatunk egy kis szállodában előtte, ott maradhatnak a csomagok, zuhanyozhatunk és mikor visszajövünk reggeli is jár a hotel éttermében, mindezt igen jutányos áron. Hát jól hangzik nem mondom, de több mint 12óra telt el a hajnali indulásuk óta nem feltétlen vágytam még 1.5 óra szívásra. Nemet mondtam, de tovább győzködött és úgy tűnt túl fáradt vagyok hogy lerázzam. Cselhez folyamodtam, mondtam neki vezesse elő az ötletét Aurorának is.

Már előre vigyorogtam rajta, hogy fogja Aurora a szerencsétlent (a Szaharánál is) melegebb éghajlatra küldeni, ha meghallja, hogy az egész napos rohanásért cserébe nem jár neki a beígért úszómedence. Legnagyobb meglepetésemre mikor kimentünk az autóhoz Auróra nem zárkózott el mereven az ötlettől. Csak hát így látatlanban. Ha lenne róla valami katalógus... – mondta bizonytalanul. Mintha egy utazási irodában lennénk, vigyorogtam, majd pont szép színes képes katalógus lesz az arabnál?! Az nem is volt nála, de egy arasznyi vastag fotóalbumot húzott elő a rongyos burnusza alól. Melyben a programmal elégedett turisták ezreinek képei voltak. Aurora kicsit lapozott benne, majd bólintott. Az arab füttyentett és a porban játszó kisgyerekek közül az egyik hozzánk szaladt, beültette az autóba, „ő majd mutatja az utat nektek” szólt a magyarázat. A kölök kivezetett minket a városból és délnek fordított minket a Szaharába, arra amerre a térképen nem volt semmilyen út. Valóságban is igencsak álcázva volt a dolog. Szerencsére Egy buldózerrel félretolták a homok nagyját és valahol 10cm por mélyen ott lehetett az aszfalt, de ezt általában inkább csak sejtettem mint láttam.

(A képen az út többi részére nem jellemző, extrém sok látszik ki az útból!) Miután kiértünk a lakott területről a kölök jelezte, hogy az eddigi vánszorgás (80-90km/ó városban) nem felel meg a célunknak, jó lenne sietni, mert a karaván esetleg elindul nélkülünk. 140-nel hajszoltam a kis francia rettenetet, így közel negyed óra alatt sikerült 30km-rel lehajtanunk a térképről. Az út végén balról teveparkoló jobbról egy „hotel” fogadott. Az utazási irodák igyekeznek hangsúlyozni, hogy az afrikai földrészen a hotelek besorolásából illik egy csillagot levonni Európai összehasonlításban. Ezt a meglehetősen jóindulatú számítást én azért korrigálnám mínusz két csillagra… A szállás ahol lepakolhattunk és megfürödhettünk a túra előtt, büszkén hirdette cégtábláján, hogy ő bizony egy csillaggal rendelkezik! (B kategóriás horrorokban egy az egyben ilyen csodásan valószínűtlenül lepattant helyekre bukkan az eltévedt tini csapat, ahol persze hajnalra rendre le is mészárolják őket. Az eszközök néha változnak, balta-kés-motorosfűrész-szike, de a helyszínt mindig ilyennek képzeli el a rendező.) Na de aki a sivatagban készül aludni, ne legyen válogatós! Gyors fürdés, váltóruha. Auróra gyanakodva nézett minek nekem hosszú nadrág ebben a hőségben, de nem zavarta, ha én meg akarok főni akkor tegyem egyedül. Tettem rá egy gyors kísérletet, hogy rávezessem talán oka van annak, hogy a meleg ellenére így teszek, de aztán annyiban hagytam így is késésben voltunk. Mire kiértünk a tevékhez a karaván már elment, csupán egy vezető maradt a tevéinkkel.
A teve speciálisan indul, elhelyezkedsz a speciális fent említett zéró tartású nyeregben,  elfordítod a gyújtáskulcsot, kis szivató, majd vadul rugdosod. Aztán hirtelen az-az érzésed támad, hogy le akar dobni hátra (ekkor térdel fel a mellső két lábára), ha szemfüles voltál és nem sikerült neki a trükk akkor megpróbál ledobni előre (kinyújtja a hátsó lábait) majd még egy kísérlet következik hátra (kinyúltja a mellső lábait is). Aki eddig nem dobta ki a taccsot az maradhat utána, már csak a folyamatos ringatást kell tűrni. Néha szórakoztat azzal, hogy beleharap az előtted lévőbe az ilyenkor kirúg, az agresszor ijedten hátrakapja a fejét, és ha nem vagy elég rutinos már dicsekedhetsz is otthon a haveroknak: „képzeld lefejelt egy teve!”
Vezetőnk nem volt elégedett a lépéstempónkkal ezért ügetésre noszogatta az állatokat. Eddig a pontig vigyoroghattam büntetlenül a rövidnadrágosok csapatán, ügetésben már nem védett a hosszú gatya se.

Egy órányi ügetés után beértük a csapatot, de oázisnak még nyoma se volt. Auoróra elővette az „optimistábbik” énjét: „Ezek itt jól bevisznek minket a sivatagba és aztán ha már nem tudjuk merről jöttünk, közlik, hogy aki fizet az hazamehet, aki nem az ott marad!” Két órányi tevegelés lett az ígért másfélből, közben ránk sötétedett. A hold még nem jött fel a csillagok fénye meg semmire nem volt elég, az orrunkig se láttunk mikor a tevehajcsárunk megállj-t vezényelt és lehasaltatta az állatokat. Az induláshoz hasonló ledobási kísérletek után lekászálódtunk és nyújtóztattuk sajgó alaprajzunkat. A vezető ekkor ismét talpra segítette a hátasainkat egy bot segítségével, majd elindult velük a sötétbe. Tétován követni kezdtük, de ekkor a teveidomításhoz szokott hangján nekünk vezényelt pár szavas angol tudásával: „Itt marad! Vár!” Majd eltűnt a tevékkel a sötétben. Miután beértük a csapatot se lassítottunk az iramon így messze előttük járhattunk, itthagy minket kettesben a semmi közepén?

Mielőtt még elgondolkodhattam volna Auróra nemrég vázolt verzióján, beért minket a másik csapat vezetője. Kedvesen közölte, hogy ők most elviszik a tevéket messzebbre kikötni, hogy ne bűzölögjenek itt nekünk éjszaka, addig is érezzük otthon magunkat és menjünk be az oázisba. Mikor erre se mozdultunk közölte velünk a (szerinte) nyilvánvalót, pár lépésre van mögöttünk egy sövény ha elértük jobbra fordulva mellette pont az oázisba jutunk. És valóban mintha a sötét arrafelé sokkal sűrűbb lenne, mint máshol, elindultunk. Aurora ismét hangot adott neki mennyire bízik az arabokban: „Itt nem lesz semmiféle kaja, kitapogatjuk a sátrakat aztán alvás.” Érdeklődtem tőle mégis mire alapozza ezt a feltételezését? Eddig állták a szavukat a fiúk nem a város szélén cserepes pálmákból épített kamu oázisba hoztak, hanem valóban a Szaharában 50-60km-re vagyunk Douztól. Miért ne állnák továbbra is a szavukat? „Láttál náluk bármilyen kaját?”- kontrázott Aurora. És valóban helyesnek tűnt a megfigyelése, erre nem tudtam mit mondani.

De nem is kellett, két fénycsóva tűnt fel a dűnék közül és aritmiás hörgés, szuszogás közepette egy nyitott II. világháborús Willis Jeep gurult be az oázisba. Hátsó fertályán hatalmas agyagedényekkel. Az újonnan érkezettek, lepattantak a járgányról és az egyik agyagkorsóból benzint töltöttek egy aggregátorba és kivilágosodott az oázis! Pillanatok alatt megterítettek és máris forró leves illatozott az elénk tett mázas cseréptálakban, majd kusz-kusz következett szószos húsokkal. Végül valami szénné cukrozott édes arab süteményt szolgáltak fel. Egyedül a kisüveges Coca Cola nem illett bele a Beduin-vacsora összképbe, de ez már tényleg szőrszálhasogatás. Megismerkedtünk a többiekkel 6pár a világ különböző részeiből és egy osztrák család két gyerekkel. Tucatnyi kék, hagyományosan ívelt, sivatagi szőnyegsátor állt az oázis szélén 6-8 személyesek voltak, így mindenkinek jutott saját, nem kellett osztozkodni. Jobb alkalmat keresve se találhattam volna, hát becsempésztem Aurora párnája alá a gyűrűt. „Jé mit találtam a párnád alatt.” – próbáltam felhívni Aurora figyelmét. „Úristen, valami bogár?!” – azzal felpattant, felkapta a párnát és vadul söpörni kezdte vele az ágyát, és a gyűrűt a sivatag mindent elnyelő pora felé…
 

Ilyennek láthattuk volna az oázist ha nem tök sötétben érkezünk a kép a távozásunkkor készült.
 

7 komment

Papás szülés Lionel módra

2011.06.21. 01:00 Lionel North

Időpont: Vasárnap hajnal. Még fel sem ébredtem igazán, csak valahol a álom és ébrenlét határmezsgyéjén dagonyáztam és azt fontolgattam, hogy visszatérek Morpheus karjaiba. Igen jó ütemben haladtam célom megvalósítása felé mikor egy hangos ”Basszus!” kiáltás húzott vissza a valóságba. A témánál maradva megállapítottam, hogy a Krúdy féle Álmoskönyv szerint ez a beszólás nem jelent jót, ha egy 8. hónapon túl lévő állapotos nő fekszik az ember ágyában. Aurora diszkréten (mint a magánéletüket intéző bivalyok) távozott a fürdőszoba irányába. Halványan ugyan de reménykedtem benne, hogy másról van szó. Ezt még erősítette az a tény is, hogy az orvos pont 3 héttel későbbre taksálta a szülés várható napját, de a lelkem mélyén már tudtam, hogy hosszú lesz még ez a nap, ezért úgy döntöttem minden percét ki használnom (az amúgy valószínűleg rövidre szabott) reggeli sziesztámnak. Azonnal visszaaludtam és valami, álom jellegű dolog kezdődött, melyben Aurora - némiképp túlreagálva az eset komolyságát - azt fejtegette nekem, hogy csőtörés van és folyik a víz. Lassan kúszott a tudatom felé a felismerés, hogy a csőtörés az ugyan álom, de Aurora itt áll az ágy mellett és a való világban beszél a vízfolyásról. Fájásokkal hogy állsz? – kérdeztem gyanakodva, miközben az egyik szemem résnyire nyitva kisandítottam a fejemből. Mint kiderült az 5 perces (ideje a korházba indulni) fájásoktól még igen messze voltunk, hiszen konkrétan még semmilyen fájás nem volt, de „ami késik…” alapon beigazolódni látszott a gyanúm, hogy ma még apuka lehet belőlem.

Viszonylagos nyugalmat erőltettem magamra, hiszen úgy tűnt nem kell rohanni, neki is láttam (volna) békésen megreggelizni. Ez már csak azért is célszerűnek tűnt, mert olvasmány élményeim alapján az első gyereknél az ilyesmi akár 12órát is eltarthat, a korházi büfé pedig nemes egyszerűséggel vasárnap zárva. A kevésbé higgadtan gondolkodó, kezdődő pánikban fel alá rohangáló Aurorát már elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam mennyire hiábavaló nyugalomra inteni. Ezért több-kevesebb sikerrel megpróbáltam ignorálni őt, ez az évek során kialakult módszerem azon alapul, hogy megfigyeltem képes vagyok mágnes módjára érzelmileg befolyásolni őt. Legyen bármilyen tré a helyzet és legyen ő bármilyen feszült, ha képes vagyok nyugodt maradni, pár perc alatt rá is átragad a nyugalmam. A módszer most is működött, de minden jónak vége szakad egyszer, ez esetben anyós-pajtás figyelt fel a nagy sürgés-forgásra. Valami lehet a nézd meg az anyát, vedd el a lányát mondásban, mert egyből erős hasonlóságot fedeztem fel a két nő öngerjesztő-pánikkeltési mechanizmusában. Anyós-pajti nehezebb csörte volt, természetesen az előzőleg megbeszélteket totálisan figyelmen kívül hagyva kijelentette, hogy jön velünk. Nagy nehezen lebeszéltük. A „geniálisan hiperpigmentált kissebbség” nagycsoportos látogatási szokásai ellen a kórház bevezette az „egy szülő nőhöz egy hozzátartozó” protokollját, melyet ebben a pillanatban igencsak áldottam. Akkor legalább azt várjátok meg míg csomagolok egy kis hagymás rántottát… - szó nélkül rángattam ki egyik kezemben a bőröndöt, a másikban Aurorát az ügyeletben lévő autóhoz.

Az eredeti szállítóeszköz az após Daewoo Matiz-a lett volna, mely jellegét tekintve közelebb áll egy szteroidokon hizlalt babakocsihoz mint autóhoz. Aurora pakolási szokásairól már a blog elején említést tettem, ez mit sem változott azóta. Ezért erősen aggódtam, hogy odafelé még csak-csak megteszi a szerencsétlen kis Matiz, de visszafelé Auróra-Glória-mózeskosár-nagykoffer-kisbőrönd-sporttáska plusz ezernyi apróbasz kíséretében necces lett volna. Hogy mégsem így lett annak az oka édesapám, aki az incidens előtt pár nappal felajánlotta a saját, túlméretes vasár és ünnepnapi járgányuk. (Munkanapokon egy valószínűtlenül sárga teherautóval rontják a városképet.) A hivatalos verzió szerint: „most nélkülözni tudják egy darabig, nekem meg kelletlen állandóan az apóstól kunyerálni, szóval ha gondolom …” Ekkor kellett volna elkezdenem gyanakodni, a fater ritkán tesz bármit is ok nélkül. Még mielőtt bárki is rosszra gondolna, megmagyarázom: Egyszerűen szólva az öreget pár emberöltővel ezelőtt simán megégették volna boszorkányságért. Ha szólsz, segít. Ha nem hívod, akkor nem erőszakolja rád magát (apósékkal ellentétben). Viszont ha a megérzései hatására mégis önként követ el valamit, (most pl. az autó felajánlása) arról később mindig kiderül, hogy egy olyan problémára orvosság, amire te pár napja még nem is gondoltál. Ilyen profán, a témához lazán kapcsolódó, cseppet sem emelkedett gondolatok jártak a fejemben a kórház felé menet. Aztán váltottam a „ha nagyanyámnak kereke volna ő lenne a trolibusz” verzióra. Mer ha nem töröm el a kezem és nem jövök haza akkor a július 9. napjára tervezett szülésre kb. juli.5-re vettem volna repjegyet és frankón lekésem a papás szülést. Elképzeltem Aurora megy a muterral szülni, esküszöm megmentettem a szülészorvos életét, azok ketten 10 perc alatt elérték volna, hogy a szerencsétlen kipattanjon a 3.-ról az ablakon. Velük (após-anyós) még komoly bajunk lesz, de hát a fene se gondolta volna, hogy ilyen lassan épül az a nyomorult ház és még mindig itt leszünk mire jön a baba. Hopp ezt jól elbarmoltam. Annyira lefoglaltak a gondolataim, hogy elfelejtettem Aurórára sugározni a nyugodtságom, hallom a légzésén, hogy megint pánik van. Még szerencse, hogy megérkeztünk.

Rongyolás fel a 3.-ra a szülőszobára. Míg a liftre vártunk a kiragasztott A4-ek olvasgatásával szórakoztattam magam: „sürgősségi fogamzásgátlás ügyeleti időn kívül a 3. emeleti szülészet felvételi irodájában” – nahát épp oda tartunk. Megérkeztünk a szülészetre vezető folyosó ajtajához, zárva. Ráfeküdtem a csengőre. Kisvártatva egy unott fejű szőke szülésznő dugta aki a fejét: - Mit akarnak? Csókolom itt vagyok egy igencsak pocakos kétségbeesett nővel és egy halom bőrönddel a szülőszoba ajtajában, szerintem elég egyértelmű. Úgy tűnt mint aki gyanakszik, hogy mindez csak díszlet és mégiscsak a sürgősségi fogamzásgátlást jöttünk igénybe venni, aztán lemondó képpel tudomásul vette, hogy minket nem fog egy 10 perces, lenéző modorban, a megelőzés fontosságáról előadott gyermeteg kiselőadás keretében kiosztott, ingyenes antibébi tablettával lerázni, így beengedett. Uhh, egy pillanatra megtorpantam, tele volt a folyosó és az ücsörgő hölgyek bizony első pillantásra szintén nem azok a meggondolatlanságuk következményeit elkerülni igyekvő megszeppent tinik, mint akinek minket néztek nemrég. Sorszámot kel húzni? Az szép lesz ha mindenki most jött szülni, tudomásunk szerint összesen 4 szülőszoba van az osztályon, ha itt előttünk mindenki bemegy, Auróra még mindig a folyósón marad, indult el bennem a gondolatmenet. A szőke fúria észlelhette a tétovázásom, mert rögtön rám támadt és elküldött melegebb éghajlatra. Ugye ismerős mikor egy zeneszámot egy parodista énekel és az ismerős zenére más a szöveg? Ebben az esetben a „húzz már a k anyádba dallamára” húzta rá az előadó az „apuka kérem fáradjon ki a hallba” szöveget. Biztos voltam benne, hogy hosszú napunk lesz. Kint leültem és az elővigyázatból magammal hozott könyvet kezdtem el olvasni. Illetve próbálkoztam vele, mert az agyam vadul dolgozott a problémán, hogy merre is kéne továbbmenni teltház esetén, mert hogy a szőke dominától semmilyen segítségre nem számíthattunk az igen valószínűnek látszott. Már vagy őt perce kerestem lázasan a megoldást, mikor meglepő dologra lettem figyelmes. A sorelső hölgy távozott, de nem a szülőszoba felé hanem a liften, a kijelző szerint a kijárat irányában. Hümm… Eltelt újabb 5 perc, kijött a második hölgy és szintén lelépett. A harmadiknál már, logikusabb megoldás hiányában szent meggyőződésem volt, hogy ezek fizetett statiszták és azért voltak itt, hogy ránk hozzák a frászt. Egy a folyosón hagyott, ruhaakasztóra hasonlító, masszív orvosi eszközre kezdem koncentrálni és arra, hogy ha előkerül a kandikamerás fickó szerencséje lesz. Hisz kórházban vagyunk, nem kell majd messzire mennie a sebészetig, ahol majd helyrerakják a Lionel és az infúziós-állvány páros közreműködésével átrendezett arcát. Ekkor Aurora surrant ki a bőröndben felejtett papírokért és sebtében megnyugtatott a hölgyek, csak vizsgálatra jöttek. Vasárnap reggel vizsgálatra? Miért nem rendelési időben? Túlhordásban vannak. – jött a válasz, majd eltűnt. Ezzel jól megmagyarázott mindent gondolhatta ő, de én tovább fetrengtem a tudatlanság mocsarában. (Mint később kiderült a 40. hét után kezdődik a „túlhordás” innét minden nap kötelező a vizsgálat, tehát vasárnap is vagy akár karácsonykor is.) Aztán újabb 10 perc elteltével Auróra 2x is kijött, ezúttal a hálóingéért. Maradunk. – közölte. Mondjuk ezt magamtól is sejtettem, hiszen a többiek nem hálóingben távoztak.

Az események innét villámsebesen zajlottak, a szőke unszimpatika lepasszolt minket Icukának. Aki elsőre sokkal barátságosabb volt velünk és nemsokára egy kívülálló számára vidám baráti összejövetelnek tűnhetett volna a dolog és nem orvos-beteg viszonynak. Kicsit ugyan elkapkodtuk a dolgot, Icuka éjféli körüli szülésre tippelt a fájások hiányában. Ennek tudatában, délben elkértem magam, hogy meglátogassam a közelben lévő büfét. Távozás közben a folyosón véletlenül elkapott beszélgetésből megtudtam, hogy úgy döntöttek 3-kor gyógyszerrel meg kéne indítani a szülést, ha addig nem indul el spontán. Hm rólunk van vajon szó? Az éjfélhez képest elég korai gondoltam, de vaslogikával - kizárásos alapon - kikövetkeztettem, hogy Auróráról beszélnek, ugyanis egyedül voltunk az osztályon. A baráti viszonyt sikerült fokoznom visszatértemkor egy nagy adag palacsintával, amit egyenlő arányban oszlott meg szülészorvos, szülésznő és Lionel között. Vajúdó nők ilyesmit nem kaphatnak, olyanok meg pláne nem akik még vajúdni se hajlandóak, ciki. Aurorát egyébként a távollétemben befenyítették azt mondták neki, ha egy óráig nem áll neki vajúdni akkor ők veszik kezelésbe, hatott a trükk, negyed kettőkor megjöttek a fájások. Fél kettőkor Auróra fájdalomcsillapítóért könyörgött. Háromnegyed kettőkor közölte velem a szilárd és megmásíthatatlan elhatározását, hogy a korábbi terveivel ellentétben elég lesz egy gyerek, mert ő tuti nem szül többet! Kettőkor pedig már a magunkkal hozott körömcsipeszt fixírozta azzal a szándékkal, hogy császármetszést hajt végre vele magán, csak, hogy kinn legyen végre. A fájások szüneteiben megvitattuk ezeket a teóriákat, fájások közben persze nem pazarolta az energiáját fecsegésre inkább azon volt, hogy a jobb kezem ujjait eltörje. Volt is némi bonyodalom, mert nem mindig nézte meg melyik kezem után nyúl, így néha a törésből lábadozó bal is kiképzésben részesült. Viszont rájött, hogy a szerény jól nevelt fújtatással nem megy sokra, úgyhogy az idő előrehaladtával az egész emelet tudtára adta, hogy ő bizony itt nem pasziánszozik. Érdekes hangulatváltásaira jellemző példa mikor 4 óra tájban úgy döntöttem egy fájás közti szünetben, hogy gyorsan kisurranok folyó ügyeim intézni. Mikor elindultam kifelé kétségbeesett hangon, szinte sírva utánam szólt: Most ne hagyj itt kérlek szépen, beszélj hozzám! Persze azonnal visszaültem. Tíz másodperccel később az ingem elejét szorongatta marokra fogva, mint a maffiafilmekben a rosszfiúk és közben becéző szavakat címzett nekem: Kussolj már! Idegesítesz!
Mikor a szülésznő elérkezettnek látta az időt megjelent az orvos. Auróra drágám akkor most fájás alatt nyomni kéne - bíztatta. Jött a fájás. Auróra megfeszült és úgy láttam (magához képest) komolyan veszi a feladatot. Az orvos viszont nem lehetett túl elégedett az eredménnyel, mert megjegyezte, hogy ez így nem lesz túl jó. Gyorsan felfrissítette Aurora emlékeit a két perce megbeszélt teendőkről, majd a következő fájásnál ismét nyomást vezényelt. Elégedetlen arcot vágva szólt oda az asszisztensnek: - Széket! Leül pihenni? Pszichikai hadviselés? Ha Auróra nem nyom rendesen, akkor ő se strapálja magát? Na ha ismerné a kis drágám tudná, hogy ez hülye ötlet… De nem! Felpattant az ágy mellé tett székre és két kézzel Aurora hasára tenyerelve a fájás alatt szó szerint kinyomta belőle a gyereket, mint ahogy beszáradt fogrémes tubusból a fogrémet szokás. Nagy meglepi nem volt, lány lett. ;)
Frankón nem értem mindenki miért a felfelé csúcsos Csúcsfejek c. filmhez hasonlítja az újszülött deformálódott koponyáját, mikor egyértelműen az Indiana Jones és a kristálykoponya… hátrafelé nyújtott fejű űrlényére hasonlít! A hasonlatokkal mondjuk szépen megjártam. Kölyökkoromban egy alföldi tanyára voltunk kicsapva „kézművestábor” ürügyén. Engem már akkor is az érdekelt jobban, amihez semmi közöm, tehát nem csináltam agyagedényeket a tanya előtti udvaron a többiekkel, hanem az istállóban borjúelletéshez készülő állatorvos mögött leskelődtem. A gazda a gyerekzsivajtól nem túl nyugodt tehenet csitítgatta, a többiek meg az alapból hangos gyerekcsapatot fegyelmezték. Így esett, hogy segítség híján a beöltöző állatorvos engem kért meg, hogy kössem meg az övét. A szereléke úgy nézett ki, mint egy gumi ballonkabát, amit fordítva vett fel. A nyílása tehát hátul volt és az övet is hátul kellett megkötnöm, jutalmul pedig megtudtam, hogy a soha azelőtt nem látott ruhadarab neve ellető-köpeny. Képzelhetitek milyen pofát vágott mindenki vasárnap mikor a szülésznő beöltözött, én meg még mielőtt megfékezhettem volna a nyelvem felkiáltottam: Jé ez olyan mint egy ellető-köpeny!
 

7 komment

Címkék: szülés glória aurora papás

Glória

2011.06.20. 09:52 Lionel North

2 komment

Szolgálati közlemény

2011.06.19. 20:34 Lionel North

Gloria North a mai napon 18:00-kor 3.65kg 52 cm egészségesen látta meg a napvilágot.

Aurora és a törpe is jól vannak, a blogger pedig erősen fogadkozik, hogy holnap este frissít végre egy tisztességeset.

6 komment

Égbenjáró Lukács lakhelye

2011.06.08. 21:31 Lionel North

Csupán egy kép Robbisnak ajánlva... ;)

 

2 komment

Lánykérés a Szaharában III.

2011.06.07. 11:48 Lionel North

A hajnali 6 órás indulásra a naponta tervezett kb. 500km miatt volt szükség. (végülis majdnem sikerült a terv, a 3*500km-ből csak 1700km lett a 3. nap végén)


Szerencsére az arab forgalomról sok mindent el lehet mondani csak azt nem, hogy lassú így nem volt irreális elképzelés, hogy az utazáson kívül nézelődésre is jusson idő. A közlekedési szabályokat igen lazán értelmezik és a táblákról alkotott véleményük erősen Rejtői, vagy vezetnek vagy képrejtvényt fejtenek a kettő egyszerre nem megy! Nem kezdő sofőröknek javasolt mutatvány a városi közlekedés errefelé. Utunk első tervezett állomása az El Jem volt. Az itt található római amfiteátrum a 35ezer fős befogadóképességével a második legnagyobb fennmaradt római amfiteátrum a Colosseum után.

Aztán menet közben úgy döntöttünk kihagyjuk. Persze nem végleg, de elég közel fekszik Sousse-hoz ahhoz, hogy egy későbbi nap felkeressük, ráadásul közvetlen vonat is jár. Tehát húztunk lefelé délnek felvéve az arabok által padlózott 30éves francia autók 110-120km/ó utazótempóját. A 350 km-re fekvő Mediene városa volt a cél. Az útikönyv által leírt Ghofrák érdekeltek minket. Ezek az agyagból tapasztott, egyedi formájú gabonatárolók errefelé hagyományosnak számítottak régebben, a fényképen látott formavilág miatt kihagyhatatlannak tűntek.


Délebbre érve furcsa benzinkutak tűntek fel az út mentén. Gúlákba rakott műanyag palackok vagy kannák figyeltek az út szélén és az eladók hatalmas tölcsérekkel integettek előttük. A benzin ára Tunéziában is a töredéke volt az otthoninak, de mint a helyiektől megtudtuk Líbiában még ennek az árnak is alig a negyede. Így onnét hozzák a benzint ezekre a "kutakra". Az eladónak 100% haszon van rajta és így is megéri a tunéziai sofőröknek.Szép dolog a félárú tankolás, de igen jóban kell hozzá lenni az égiekkel! A 40-45ºC-ban napon tárolt, felforrósodott benzin -tölcsér segítségével- autóba töltése, a közben felszálló hatalmas vibráló benzingőz felhők miatt, még a nem túl biztonságmániás szemléletem ellenére is felállt a hátamon a szőr.


Innen Matmata felé vettük az irányt. Az itteni barlanglakásokra voltunk kíváncsiak. Ezek abban különböznek a „hagyományos baralanglakásoktól”, hogy nem hegyoldalba vagy szikla oldalába vájták őket, hanem földbe ásott hatalmas fazék formájú gödrök aljából nyílnak.


 

Hővédelmi szempontból se rossz húzás a föld alatt hűsölni, de állítólag a falu álcázása az  az ellenségek elől volt a cél. Hogy ez mennyire lehetett sikeres döntsétek el ti: Hány házat tudnátok megszámolni a következő képen? Ha kevesebbet mint 10, akkor ott a segítség alatta.

Innét már sovány vadmalac vágtában indulunk tovább Douz felé. Douzt régebben a Szahara kapujának hívták és a Szaharába tartó karavánutak kiinduló pontja volt. Mára már csak a turistáknak szervezett sivatagi túrák indulnak innét. Minket azért érdekelt, mert Aurora feltétele, hogy beegyezzen ebbe a rohanásba egy úszómedencés szálloda volt éjszakára. Ezen a jó 100km-es etapon már nem volt hátra semmi, csak a sivatag.

A galád tervem az volt, hogy kis autónkkal valami romantikus elhagyatott helyen lerobbanást szimulálok és előremegyek „szerelni” majd pár perc múlva hátra fogok kiabálni Aurórának, hogy nem fogod elhinni mit találtam, ezt meg kell nézned! Majd mikor a mit sem sejtő áldozat kiszáll és előrejön itt fogja várni a poszt első felében feszegetett ékszer. Azt piszkosul reméltem, hogy a szimulált megálláson kívül más nem fog történni az autóval, ugyanis a Clio sivatagi felkészítése abból állt, hogy bepakoltam 100l palackos vizet meg méni tartós élelmiszert a csomagtartóba és a többit Allah-ra bíztam.

Becsületére legyen mondva, francia autó létének ellenére derekasan állta a sarat. Megfelelő környezet hiányában, megállás nélkül, este fél hétre érkeztünk Douzba.

11 komment

Lánykérés a Szaharában II.

2011.06.02. 08:59 Lionel North

Miután beköltöztünk, terepfelderítésre indultam és közben megborotválkoztam. Ez utóbbi talán némi magyarázatra szorul. Nem tehetek róla, de nem tudok a borbély üzletnek ellenállni. Már ahol még klasszikus értelemben véve létezik és nem fodrászattá degradálódott. Kicsit perverz dolog nem mondom, de élvezem ahogy a nyakamba kötik a frissen mosott kendőt, a pamaccsal szappanhabot kennek az arcomra és egy élesre fent borotvával szőrtelenítik azt. Ezért ha a világnak olyan szegletébe tévedek ahol él még ez az opció a borbélynál, véletlen se hagyom ki. Sétám másik célja a bérautó helyzet felderítése volt. Idegenvezetőnk a késő délutánra hívta össze a csoportot, hogy "tájékoztasson a helyi viszonyokról" ami a "szeretnék nektek minél több fizetős programot eladni" szinonimája lehet gondoltam, mint kiderült nem minden alap nélkül. Az iroda éltal otthon ajánlott fakultatív programok különösképp nem mozgattak meg, egy kivételével. Ugyanis bármelyik megoldhatónak látszott egyéni szervezésben, a helyi tömegközlekedést használva egy nap alatt, kivéve a Szahara-túrát. Amazóniai csavargási tapasztalattal a hátam mögött persze itt is lazán nekivágtam volna, de hát nem egyedül voltam, tekintettel kellett lennem Aurorára is akinek már az is komoly megrázkódtatás volt, hogy nem terveztük hónapokig az utat hanem csak úgy befizettünk last minute-ra. Tehát mivel az autóbuszos társasutazáshoz nem füllött a fogam, a stoppolós-tömegközlekedős verzió meg kihullott, ezért gyorsan fel kellett mérnem, hogy egyéni szervezésben mennyire terheli meg a dolog a pénztárcánkat. Az egyéni költségvetés elharapódzása esetén hajlandó lettem volna a buszos verzióra is, mert ugye interneten nem sok mindent találtam azt viszont jó drágán, de biztosat kellett tudnom, hogy mérlegelhessek. A szállodasor autókölcsönzőit kapásból kiröhögtem, ennél még az interneten is olcsóbb. A borbéllyal csevegve kiderítettem a helyiek hol kölcsönöznek autót, a címmel felfegyverkezve  indultam tovább. A turista negyedet elhagyva egy koszos (szokásosnál is sokkal) sikátorban találtam rá az autószerelő műhelyként is funkcionáló bérautó garázsra. Leharcolt Renault 12-esek (ez alapján készült a román Dacia anno a cociban...) és Peugeot 404 pickup romok mindenhol. Az általam megcélzott (internetes kölcsönzőkben low budget kategória) Fiat Uno elérhetetlen luxusnak tűnt ebben a környezetben, nem is volt belőle kiadó. Viszont fel tudtak ajánlani egy 2 éves tehát szinte vadonatúj klímás Renault Cliót. Az Uno-ban nincs klíma, ezért a Clio jobban hangzana, ha nem lenne magasabb kategóriába sorolva. Koppant a garashoz a fogam, Uno árban is aggódtam a gazdaságosság miatt. Az árképzés itt viszont már elsőre jóval barátibb volt, de hát a belső szabályzatom szerint alku esetén, a kereskedő által ajánlott ár felénél többet fizetni tuti balekság.

(A bazárban való vásárlás előtt általános szabály, hogy fel kell keresni a fix áras boltot és itt belőni a vásárolni kívánt termék árát, legyen mondjuk 80dínár azért a bőrtáskáért amire Aurora áhítozott. Némileg reménytelenül hiszen 50 dínárban maximalizáltam a napi elbazározható keretet. Zord voltam és hajthatatlan hiszen ide a Magyar Nemzeti Bank nem elég ha beszabadul az ember /hát még ha egy asszony/, valahol határt kellett szabni, a "túramentes" napokra kiszámolva így is derék összeg 8*50dínár kb 150Ft/dínár árfolyamon. Tehát itt mindenképp kemény alkura kellett készülni. Ha kapásból a bazárban kezdtünk a kereskedő azzal indított, (miután megtudta hogy magyarok vagyunk) hogy mivel tudja hogy szegény országból jöttünk nem kábít 300dínáros árral amivel egy amerikai/angol/francia/olasz/német turistát kábítana, csak neked barát magyarnak odaadja 180dínárért. Ha ennek le tudod alkudni a felét és nem ismered a helyi árakat boldog vagy, ő meg még mindig 100% fölötti áron adta el. Viszont ha azzal indítasz hogy kiröhögöd és közlöd, hogy a fixáras boltban /ahol van rajta haszon bőven/ ez csak 80dínár kapásból más az alkupozíciód. Mondjuk eljutsz 55dínárig innét már nem hajlandó tovább engedni a kereskedő. Hibába az érv, hogy "ez az utolsó napunk és nincs nálunk elég pénz" nem engedett. Ekkor Auróra tőle meglepő trükkhöz folyamodott. Hiába lobogott a szemében a vágy ami az elérhetetlen 80dínáros magasságból már majdnem elérhetővé vált 55dínáros ár csak fokozott, közölte, hogy "jó akkor hagyjuk az egészet" kézen fogott és tétovázás nélkül elindult. A kereskedő persze utánuk szólt, hogy mégis mennyi pénzünk van rá? 48dínár maradt - fordult vissza Auróra. /2 elfagyiztunk/. "Vigyétek 48ért ti ördögök" gratulált az alkuhoz a kereskedő. Auróra boldogságtól csillogó szemekkel marta el a zsákmányt. Már éppen gratulálni akartam neki, a jól sikerült "nem is kell igazán" blöffhöz, nekem eszembe nem jutott volna eljátszani, hiszen a lelkesedését a táska irányában még 2 kilométerről is lehetett látni, két méterről még egy unott képű plázaeladó is kiszúrta volna nem hogy egy dörzsölt arab. Nem blöfföltem! - jött a válasz - Tényleg menni akartam! A fagyitól rámjött a szapora, most már jobb lenne ha futnánk a szállodáig, vagy esetleg egy taxi...)

A tengerparti kölcsönzőket alkualapként említeni itt hülyeség lett volna és egyébként is a garázstulajdonos mivel nem volt turistákra berendezkedve, pár szót beszélt csak angolul az én francia tudásom viszont kb a Voulez vous coucher avec moi ce soir? mondatra korlátozódik ami ebben a helyzetben nem éppen célravezető, leggalábbis nehéz vele elmagyarázni, hogy honnét veszem a kiindulási árat. Ennek ellenére 20 percen belül már alku címszóval hangosan ordibáltunk egymással ő arabul és franciául én magyarul és angolul. Végül abban maradtunk, hogy a két napra ajánlott ár 2/3részéért megkapom 3 napra az autót úgy, hogy reggel hatkor (én választottam az időpontot) odahozza a szálloda recepciójára. Ha azt veszem, hogy a neten pont 3x ennyit kellett volna fizetni, nem volt rossz vásár... Kicsit még aggódhattam azon, hogy egyezségünket egy kézfogáson kívül semmi nem jegyezte. Mikor szóvá tettem sértődötten megjegyezte, hogy a szavát adta az elég... Az ígért időpontban megvolt az autó, sőt mivel arabunk nagyon szívére vehette, hogy hiányolom a paípirt, adott az etikettre és szerzett valahol egy alig használt AVIS-autókölcsönzős nyomtatványt, ahol az idegen cégnév fölé a saját névjegykártyáját applikálta egy tűzőgép segítségével. Az egyéb adatokat pedig gondosan kifestette hibajavítóval, majd egy "írástudó" segítségével ki is töltette azt a nevemre némi franciás angolsággal. ;) Kicsit még méltatlankodott, hogy neki eddig mindenki megbízott a szavában a helyiek közül, de azért érdekes nem morgott, hogy egy szavátnemhivő turista pluszbevételt hozott neki. Perceken belül kigurultunk a kaotikus arab forgalomba...

2 komment

Lánykérés a Szaharában I.

2011.05.31. 15:46 Lionel North

Mivel a szavazás alapján (pillanatnyilag) fele-fele volt az arány így írok néhány korábbi utazásról is, tekintettel arra, hogy itthon nem nagyon történik semmi említésre méltó. Maximum egy ártatlan kis pocakgörcs Mrs. North-nál aminek az eredménye a kórházi bőrönd 20 perc alatt történő összepakolása lett. (Ha nincs az ijedtség, 20 perc helyett az egész hétvége is ráment volna...)

Lánykérés a Szaharában

Mrs. North-ot egy internetes társkereső oldalon ismertem meg, akkoriban még Miss Aurora néven. Vele a kezdetektől másképp alakult minden, olyannyira, hogy 2 hét elteltével számomra is meglepő felfedezést tettem. Fülig szerelmes voltam, innét már nem volt megállás a leejtőn. ;) Még öt hónap se telt el megismerkedésünk óta mikor sokkal galádabb gondolatok kezdtek el forogni az agyamban. Matematikailag kifejezve magam a 2r*π problémája foglalkoztatott. Mert ugye a filmekben frankón klappol mindig minden, de a valóságban mi a fenét válaszol arra az ember, hogy mégis mekkora méretű gyűrűt szeretne vásárolni? Viszonylag egyszerű megoldásnak tűnhet az „áldozat” megkérdezése, csak hát sajnos meglepetés tervezése esetén ez kizártnak tűnt.

Felmerült továbbá az az ötlet is, hogy el kéne menni nyaralni valahova. Az ötletet némi keresgélés követte és azon kaptuk magunkat, hogy befizettünk két hét super last minute Tunéziára. Az ilyesfajta szervezett utazásokra mindig is ferde szemmel néztem, nem nekem való ez a stílus. Örök emlék marad mikor ismerősömék hazajöttek jordániai 2 hetes nyaralásukról és megpróbáltam faggatni öket: - Amman-ban voltatok? Nem. Holt tenger? Nem. Wadi Rum? Nem. Jerash esetleg? Nem. De legalább Petrát megnéztétek? Nem. Mikor kérdőre vontam ugyan miért nem néztek meg semmit, ha már ott voltak, döbbent értetlenkedés volt a válasz: - Hülye vagy? All inclusive ki volt fizetve a két hét, nem gondolod, hogy otthagyjuk akár fél napra is a szállodát?! - hümm végülis így is lehet nyaralni, mindenki a maga igényei szerint, de én nem ez a stílus vagyok. Csak hát mikor akcióban fejenként 100€ a repülőjegy, transzfer, szállás két hétre félpanzióval kénytelen voltam megállapítani, hogy ezt bizony egyénileg nem fogjuk tudni űberelni. Tehát kénytelen voltam kompromisszumot kötni és mint mondtam befizettük. Sousse egyébként elég központi fekvésű, hogy alkalmas legyen a csillagtúra kiindulópontjának, onnét meg majd egyénileg felfedezünk, terveztem. Szegény Aurora is tervezett: napfény, tengerpart, barnulás, semmittevés este ellátogatunk a bazárba… Ha tudta volna. ;) Szerencsére hallgatott rám és nem fizettünk fejenként 50€ felárat az utazási irodában a tengerre néző szobáért. Igaz sokáig kellett győzködnöm, hogy mennyi mindent vásárolhat ennyi pénzért a bazárban, mire belement… (Na nem mintha én annyira vágytam volna egy koszos arab utca bámulására, csak már jártam korábban arabéknál és kis rutinnal rendelkeztem...)

Mire békésen becuccoltunk a hallba, addigra már a buszról könyökölve levágtató, elsőként a recepciós pulthoz furakodó, „all inclusive” párok már a portán veszekedtek a személyzettel, mert nem a kifizetett tengerre néző szobát kapták. A portás sajnálkozva tárta szét a karját jelezve, hogy nincs más szabad szoba, ha nem tetszik tud adni másikat de az is az utcára fog nézni. Aurora némi respect-et tanúsítva nézett rám. – Te tudtad, hogy ez lesz? – kérdezte. A perrel fenyegetőzés és egyéb cirkuszok se vezettek eredményre, tehát a zúgolódás nagy nehezen lecsillapodott és néhány becsületsértő megjegyzést morogva (Ceterum censeo Chartaginem delendam esse!) távoztak a sértettek. Cato idézete (...továbbá javaslom, hogy Karthagó-t pusztítsuk el!) természetesen nem hangzott el a megfelelő (latin) műveltség birtokában, hiába lett volna találó, viszont végre megkezdődhetett a többiek beosztása.  Sorra kerültünk mi is, kifejeztem az óhajunkat mely szerint a tengert szeretnénk látni az ablakból, mindezt természetesen egy 10€ bankjeggyel preparált útlevél átnyújtása közben. Meglepő mód(?) sajnálkozva közölte a portás, hogy nagyon tele vannak, így csak a  3. vagy a 8. emeleten tud adni ilyen szobát, melyiket parancsoljuk? Si fueris Romae, Romano vivite more! Avagy ha Rómába mész tégy úgy mint a rómaiak, ha arabokhoz akkor pedig nézz utána mit jelent a bakshish. ()

1 komment

Címkék: a lánykérés szaharában

Az angol beteg (ebcsont beforr)

2011.05.23. 15:39 Lionel North

Hát ezt operálni kellett volna... - hangzott el a Doki előzetes véleménye a "zárójelentésem" olvasva. Más kiindulási alapja ugyanis ezen a papíron kívül nem volt. Hiába hoztam magammal a St.Tamás kórház által CD-n kiadott leleteim, ezek megtekintésére alkalmas számítógépet (2011-ben!) nem találtunk az osztályon! Pedig a kintiek előrelátóan gondoltak, rá, hogy máshol más digitális diagnosztikai rendszer működhet, ezért egy butított szoftvert is mellékeltek a leletek mellé.

System requirements for PCs:

  • Intel Pentium processor

  • Microsoft Windows 98 Second Edition, Windows Millennium Edition, Windows NT 4.0  Windows 2000, Windows XP Professional or Home Edition,

  • 32MB of RAM (64MB recommended)

  • 60MB of available hard-disk space

  • CD rom

Hogy mennyire butított a szoftver azt jelzi, hogy a minimálisan szükséges Win98SE 1998-ban (tehát 13éve) jelent meg. De idáig el se jutottunk CD olvasó híján. Digitális diagnosztikai rendszer? Kicsit macerás "angol beteg"-nek tűntem az analóg, kézzel hívott, rtg felvételek világában. ;) A digitális-analóg konvertálás így ugyan elmaradt, de szerencsére ha a digitális felvételek nem is voltak elérhetőek, az eredeti (analóg) törött mancsot is magammal hoztam, (mindenféle hátsó szándék nélkül, csak úgy megszokásból) így készítetthettünk Mo. kompatibilis, fény felé tartható, új képeket...

A doki az elkészült felvételen igencsak elképedt és megállapította, hogy ilyen törésnél a tapasztalat szerint nem rendeződnek spontán a dolgok, de ezt ő se műtötte volna olyan szépen áll.

Spontán, mi? Hány éves vagy te herceg? És még mindig hiszel a csodákban? - viszont még mielőtt felvilágosíthattam volna, így folytatta:

Ki mondta, hogy lassan gyógyul ez a törés? A kezelőorvosod? Biztos háttal ült a röntgenképnek... - hangzott el a sokkal megnyugtatóbb diagnózis. Egyébként lehetséges, hogy a két hete lerövidített gipsznek és az azóta tornáztatott ujjaim hatására ismét meginduló rendes keringésnek, köszönhetően indult be a gyógyulás, de ez a korábbi felvételek (megtekinthetőségének) hiányában feltételezés marad a részéről. Mindegy a lényeg, hogy a mai felvétel alapján gyógyul!

4 komment

Birka Magyar (?)

2011.05.22. 12:16 Lionel North

Tőlem szokatlan hangulatú poszt fog következni. A füstölgésem alapját egy most megejtett nagybevásárlás adja... Most ilyenekbe nem kötnék bele, hogy a pénztáros nem mosolyogva pakol a szatyorba, hanem mogorva képpel dobálja a vásárolt cuccod. Pedig a mindennapi hangulatod egy mosoly is nagyban tudja befolyásolni…

Az már odakint is feltűnt, hogy nálunk a „full milk” nem divat. Nagy ritkán fordul meg a polcokon 3,6% felirattal, horror áron. Kint az alap kiszerelés általában 4pint (2,25L) 166Ft/liter. Ha kettőt veszel akkor olcsóbban adják 133Ft/liter és ezért az árért választhatsz „full milk”-et is. De hát ez a magamfajta tejivó számára lényeges szempont csak.

Itthon 800Ft/db gyerekruha, odakinn ugyanazt a márkát £2 ért 3db-os szettet adnak? Az itthon 32000HUF-ért árult bébi légzésfigyelőt kint £80 listaáron, akcióban 60? Hogy is van ez? Jó lehet jönni azzal, hogy 20% kint az áfa nem 25% így a listaár átszámolva 24000HUF helyett 25200HUF és maradék? (Azt inkább nem feszegetném, hogy itthon 78eHUF minimálbér ott meg 280eHUF...) Ennyivel jobban élnénk náluk, hogy ez is belefér? De hát a gyerek nem mindennapi kiadás mindenki számára, egy single-t hol érdekel mindez?

Aztán vásármányoztunk egy akciós Domestost 350Ft, rajta figyel a kinti ár is: £1. Hm szép kis átváltási árfolyam. De az igazi döbbenet a hűtőpultnál következett.

Az „Iceland” nevezetű áruházlánc többnyire fagyasztott cuccokat árul odakinn. A Tesco legolcsóbb, akciós árainál akár 30% olcsóbban, viszont (szubjektív megítélésem szerint) minőségileg épp hogy megüti az „emberi fogyasztásra alkalmas” jelzőt. Viszont mivel jellemzően £1 - £2 árcédulák fityegnek mindenen, legyen az fagylalt, pizza, túrótorta, készétel, pite, halfilé, zöldség vagy bármi, ami egy átlag hűtőpultban fellelhető. Két vagy három próbát követően sürgősen fölfüggesztettem az áruházlánc látogatását, de megvan ennek helynek is a saját törzsközönsége és megél belőlük több mint 40éve, tehát igaza van (mint tudjuk míg lócitrom van, veréb is van).

De hogy itthon „UK minőség” címen árulják, ezen még röhögnék is. Na de mégsem röhögök, ugyanis felmerül a kérdés mennyiért? £1=600HUF £2=1200HUF??? Nem semmi! Odakint £1-ba belefér minden, még a haszon is sokkal durvább bérek, bérleti díjak és sokszorosan drágább szállítás mellet is. Abba meg most ne menjünk bele, hogy egy "original UK" terméknek miért a Southamptoni kikötőben van a logisztikai központja? De ha onnan, ennyi pénzért belefér az ottani 20%-kal drágább üzemanyag árak mellett mondjuk Aberden-ig a szállítás, akkor felénk is eljut a kamion Ausztriáig ugyanannyiból. 200% lenne a kisker áron kompenzált fennmaradó különbözet? Még csak a fáradtságot se veszik, hogy eltüntessék az eredeti árat… Inkább: No comment.

Apropó ha már minimálbér v.s. vásárlóérték, lássuk az állam szemszögéből is a dolgot: Kint £60 (15 napon belül befizetve) egy átlag szabálysértési bírság, itthon 30eHUF és nem felezik ha igyekszel vele. De míg ott a havi (minimál)béred kevesebb mint 7%-a ez az összeg, nem mondom, hogy örömmel, de be lehet fizetni. Itthon -38% a minimálbérből, minimum a katasztrófa jelzőt használnám rá...

5 komment

epilógus.co.uk & prológus.hu (ideiglenes)

2011.05.18. 15:02 Lionel North

A tájékozatlanság már sok ember vesztét okozta, de nekem most szerencsére kapóra jött. Az emeleti közös hűtő egy ideje feltűnő hasonlóságot kezdett mutatni a Bermuda-háromszöggel. Rejtélyes eltűnések színtere lett, pizzák, jégkrémek, szörpök tűntek el belőle nyomtalanul, még csak egy halk SOS jelzést se hallattak… További furcsaság, hogy a lányok diétás joghurtjai és salátái ezalatt érintetlenül figyeltek a saját polcukon! Mikor megemlítettem ezt a „paranormális jelenséget” a házigazdának, azt válaszolta, hogy a megoldás az, hogy tegyek cédulát a kajámra, mely szerint az bizony az enyém. Szerinte egész biztosan tévedésről lehet szó és ez az emlékeztető borzasztó elrettentő erővel fog hatni, hiszen az általam feltételezett ismeretlen bizonyára szenilitásból teszi és még véletlen sem impertinenciából! Nem akartam vitába szállni vele, hogy a fosztogatónak bizonyára eddig is feltűnhetett, hogy olyasmit eszik, amit nem ő vásárolt…

Hétfő délelőtt mindenki elment otthonról, csak én lapítottam rosszkedvűen az ágyamban. A házigazda bentlakásos-iskolában nevelkedő tini-lánya abban a tudatban érkezhetett haza, hogy üres a lakás. „Nincs itthon a macska, cincognak az egerek” jelszóval vigyázatlanul nekirontott a fenti hűtőnek és corpus delicti-vel a kezében távozott. Ha egy kicsit tájékozottabb és tudja, hogy nem azért nem áll a motor a ház előtt, mert dolgozni vagyok vele, akkor talán elővigyázatosabb és én nem kapom vissza teljes kaucióm. Mert persze miután megérkeztek, bemószeroltam a szüleinél, hiszen a pizzám az szent és sérthetetlen, senki nem eheti meg előlem büntetlen! Szegény szülők a lányuk helyett is  annyira kellemetlenül érezték magukat, hogy anyuka azonnal megmelegítette a hétvégi barbecue-ból a lánynak félretett adagot és elém rakta: „szemet-szemért” mondta, kínjában mosolyogva, én mindenesetre értékeltem a gesztust és nevetve sztornóztam a sérelmet. Majd apukával visszavonultak, míg ettem és mikor ismét megjelentek, elővezették, hogy úgy döntöttek „kompenzáció gyanánt” lemondanak a felmondási időre járó lakbérről. Egy gonddal kevesebb…

A hazaút eseménytelenül telt. Mrs. North kitörő örömmel fogadott.

Ma nekiláttam az itthoni ügyintézésnek. Szereztem egy .hu mobilszámot. Bejelentkeztem munkanélkülinek. Az elmúlt 6 hónapot természetesen nem tudták figyelembe venni a jogosultsági alapom kiszámításánál tehát 26900Ft/hó a járandóságom. Ezt talán nem kommentálnám… Viszont ami fontos, hogy a mai naptól itthon is (ismét) jogosult lettem ingyenes orvosi ellátásra. Ezzel a lendülettel, hétfőre sikerült megbeszélni egy időpontot  az általam is megbízhatónak nyilvánított Deák dokival. Remélem ő végre pontot tesz erre a „műtünk-nem műtünk” mizéria végére!

 

5 komment

Címkék: budapest london

Nem kell besz@rni! - mondta a papagáj a macska szájában.

2011.05.14. 21:26 Lionel North

Köszönöm szépen a dícséreteket, igyekszem a továbbra is rászolgálni. És persze köszönöm az együttérzéseteket is, de azért azon leszek, hogy ne adjak rá okot a jövőben.
Kicsit adott a lelkemnek az orvos csütörtökön. Revidiálta az álláspontját ami a kezdeti 12 hét gyógyulásom illeti, jelenlegi állásban 18 hét. Mikor meglátta az arcom vigasztalni kezdett, hogy több biztos nem lesz, mert ha továbbra sem olyan tempóban gyógyul mint kéne, akkor marad a műtét. Egyelőre úgy tűnik rossz a vérellátása a környéknek, hogy javítsunk rajta lerövidítik a gipszet, hogy mozgatni tudjam az ujjaim. Így ugyan elmozdulhat a törés, de ha nem kezd el gyógyulni az rosszabb. Szörnyű sejtelmeim támadtak, anno mikor a lábam törtem 6 hónap fekvőgipsz lett a vége. Nehogy már ilyen szerencsétlenül gyógyuljanak a csontjaim. :( Nem lett tőle jobb a kedvem. (Mindegy ha vagdosásra kerül a sor az nem itt lesz, ha hazamentem felkeresem azt a dokit aki anno összelegózta a lábam, benne jobban bízom, mint ebben a műtét-mániás kiscsajban.)
A kedvem nem a legnagyobb baj, most ráadásul ráérek írni, némi gond ott mutatkozik, hogy két kézzel se voltam az a kifejezett villám... Úgy tűnik a kezek száma és a gépelés sebessége nincs egyenes arányosságban, valami exponenciális görbe lehet a háttérben. ;) Internetkávézóból kész anyagi csőd.
Összerámoltam a szobám. Egy nagy bőrönddel és egy kis sporttáskával érkeztem, most így is megyek haza. Csak azt nem értem, hogy mivel töltöttem tele azt a 8db nagy kartondobozt, amit Mr. Olimpia fog holnap elszállítmányozni tőlem a padlására, megőrzésre?! ;)
Kicsit elérzékenyültem, mégiscsak ez volt az Odú fél éven keresztül. Habár ez az érzés mindig tovalibben mikor arra gondolok, hogy a háziúr így utólag kitalálta, hogy 30 nap a felmondási időm. Szerződést persze nem nyomtatott mikor beköltöztem "majd holnap hozza és aláírjuk", volt a válasz mikor firtattam a dolgot, ennek kicsit több mint 180 napja. Eddig csak telefonon fecserésztünk, de holnap végre személyesen is itthon lesz. Remélem jobb belátásra tér, mert ellenkező esetben van néhány ötletem, hogy tudom "lelakni" azt az összeget a hátralévő 2 napban. Csak a háziakat sajnálnám ők nem tettek semmit ellenem. Ehh...

Viszont a párom boldog, hogy a szülésig hátralévő 6 hetet vele töltöm és nem csak az utolsó napokat.


Always look on the bright side of life...

Szólj hozzá!

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY(ek)

2011.05.12. 07:51 Lionel North

Heh, vagy inkább felszólítás? :)))
Tessék szavazni!
Napi több tucat látogató és csak 12 szavazat?!
Hogy döntsem el így, hogy legyenek-e dél-amerikai és észak-afrikai kitérők az otthoni események szüneteiben?

Most megyek orvoshoz, szurkoljatok!

ui: Ja és ha esetleg lenne valakinek elfekvőben egy működő laptopja, amit egy szegény sorsú író számára fel tudna ajánlani adományként, azt alázatos hálával elfogadnám. Ugyanis az enyém 3 hónapi betegeskedés után tegnap este végleg elhunyt. :(

 

15 komment

Interaktív hogyan tovább?

2011.05.10. 21:46 Lionel North

Interaktív hogyan tovább, az-az bevonnálak titeket is a folytatásba. Tessék szavazni!

 

Ha sokan választjátok a 4.-et Megsértődöm ám! :(

 

6 komment

Címkék: szavazás

Egyer hopp máskor kopp, most leginkább kopp

2011.05.10. 20:15 Lionel North

12 hét pihenő következik. Fait accompli, nincs mit tenni. Itt nem segít se szerencse, se találékonyság, se szorgalom. Főleg, hogy az utóbbival mindig is hadilábon álltam.
Nekiláttam a kárelhárításnak. Nagyseggűt kikiáltottam bűnbaknak és meghirdettem eladásra. Hamar elkelt, még némi hasznot is sikerült realizálnom rajta. (Néha még a saját családtagjaim is meggyanúsítanak izraelita ősökkel.)
A cégnél valahogy nem akartak 3 hónap szabit adni, de még kilépnem se sikerült. Talán holnap visszakapom a kaucióm... Mindenesetre a személyügyön ígéretet kaptam rá, hogy felvesznek furgonra, mikor visszajövök. Már korábban is ért bennem a gondolat, hogy talán mégsem a Forbes magazin által készített "a világ 10 legveszélyesebb munkája" c. listán  megtalálható foglalatossággal kéne folytatni a hamarosan bekövetkező családfenntartó ténykedésem. Bill sajnálkozását fejezte ki és bevallotta, hogy némiképp csúsztatott mikor a 3 leghasználhatóbb embere közt említett, az igazság, hogy a cég 3. legjobb futárjának tartanak. Vigyorogtam is mint a tejbetök, az össz. 900-as létszámból nem rossz. Csak hát jelen pillanatban ez csak presztízskérdés, nem nagyon segít rajtam. Vagy mégis? Bill megkérdezte, dolgoznék-e az irodában? Diszpécser-aszisztenst keresnek, érdekel? Bármi legyen is az azon túl, hogy heti 5x10óra minimálbérért, még mindig jobb mint otthon heti 7x24 semmiért. Persze, hogy érdekel! Átmenetileg reménykedtem. Kiderült, hogy elkésett az ötlet, már felvettek valakit, holnap kezd. Kicsit kiült a csalódottság az arcomra, beleéltem magam a hirtelen jött lehetőségbe. Bill felajánlotta, hogy magához osztatja be az új fiút és egy héten belül úgy kiutálja, hogy sírva rohanjon haza... Ennyire azért talán mégse vagyok megszorulva, elutasítottam az ajánlatot.
Volt még pár gyengécske koldulási kísérletem. Egyéni vállalkozóként ugye itt sincs se betegállomány, se fizetett szabadság, se munkanélküli segély. A tartalékaim felélni, meg nem lenne túl sok értelme... A biztosítóval, hogy jártam ezt már leírtam. Elmentem az ingyenes "állampolgári tanácsadó irodába" hátha tudnak mondani valami okosabbat mint, hogy húzzak haza mint a vadlibák, átvészelni ezt az időszakot. Meglepő módon kiderítették, hogy mivel idén május 1.-től változott az A8 államok-ra (az EU-hoz 2004-ben csatlakozott államok kivéve  Ciprus és Málta) vonatkozó szabályozás, változott valami egyéb szabály is és mivel több mint fél éve tartózkodom az országban jogosult lehetek némi álláskeresési támogatásra. Ami önmagában még kevés a boldogsághoz, de ha ez az egyetlen jövedelmem akkor fel kell keresnem az önkormányzatot és jelezni, hogy ebből a pénzből nem tudok lakbért fizetni. Ebben az országban ez "sürgős vészhelyzet"nek minősül, azonnali lakhatási támogatást igényelhetek az önkormányzattól. Ebben az esetben akár a lakbérem 80% is átvállalnák. Így heti kb. £45 maradna. Ha nem lenne hova mennem a túléléshez pont elég lenne, sőt tulajdonképp változtatni se kéne az étkezési szokásaimon és még a buszon se kéne lógni... Be is rongyoltam a közeli "job centre"-be tesztelni az elméletet. Itt diszkriminálni próbáltak, tehát rögtön össze is vesztem a személyzettel. Állításuk szerint ugyanis nem vagyok munkakeresésre alkalmas állapotban, tehát ilyen címen nem segélyezhetnek. Én ellenben azon a véleményen voltam, hogy pl. múzeumi teremőrnek még a jelenlegi "Taigetosz pozitív" állapotomban is megfelelnék. Sőt ha van ilyen állásuk el is felejthetjük a segélyt. Volt ilyen állásuk. Hogy akkor miért nem dolgozom? Természetesen az ilyen állásokat a valóban rászoruló, permanens bibivel rendelkező egyéneknek tartalékolják, némi empátiát tanúsítva igazat adtam nekik. Cserébe kaptam telefonszámot ahol az enyémhez hasonló "vészhelyzetben" lehet segítséget kérni. Ennek kiaknázásához viszont már nehézsúlyú pofátlanságra lenne szükség a részemről... Másrészt azért vagyok távol a családomtól, hogy jobb körülményeket biztosítsak nekik, de segélyből ez nem igazán jöhetne szóba.
Tehát minden jel szerint haza konvergálok a szabadságom idejére.

3 komment

Címkék: london segély sztahanovista

Intermezzo 5

2011.05.03. 13:06 Lionel North

A kötelező biztosításhoz ingyenesen járt egy "personal accident cover" (személyi baleset-biztosítás) is. Gondoltam megpróbálok némi hasznot húzni az állapotomból és begyűjtök valami pénzt a biztosítótól. Fel is hívtam őket:
- Csókolom a személyi biztosításomra szeretnék bejelenteni kárigényt.
- Rendben, kivel történt a baleset?
- Velem.
- És kárigénye van?
- Igen!
- Öööö ne haragudjon, de összezavar! Kapcsolom a csoportvezetőt.
(Most mi? Nem voltam elég világos?)
- Jó napot, a csoportvezető vagyok, miben segíthetek?
- Szép napot! A személyi biztosításomra szeretnék bejelenteni kárigényt, de a kolegina nem volt a helyzet magaslatán...
- Kivel történt a baleset?
- Velem.
- Uram kérem ne vicceljen! Ez egy komoly munkahely, nincs időnk rossz tréfákra!
(Mi ez a hülyeség?!)
- Esküszöm önnek hölgyem, nem viccelek! Sőt teljesen komoly vagyok!
- Megijeszt uram, kapcsolom az ügyeletes manager-t!
(Most mi van? Mi ez a baromság?)
- Jó napot, a manager vagyok, hogyan lehetek a szolgálatára?
- Szép napot! A személyi biztosításomra szeretnék bejelenteni kárigényt, de kissé kezd bonyolult lenni az ügy...
- Kivel történt a baleset?
- Hát velem.
- Sajnálom uram, nem valószínű, hogy jogos a kárigénye.
- Na és miért?
- Mert ha olvasta volna a szerződéshez tartozó tájékoztatót, akkor ön is tudná, hogy az ingyenes "personal accident cover" csak a biztosított baleseti halála esetén fizet. Azt pedig kizártnak tartom, hogy egy elhunyttal beszélgetek...
És tényleg! Valóban elég virgoncnak tűnök a "néhai" előnév viseléséhez. Az előző két hölgy viszont jóval kevésbé racionálisan közelíthette meg a kérdést. Lionel mint telefonálgató kísértet! ;)
- Igaza van uram, mentségemre szolgáljon, hogy csak a szerződést kaptam meg postán a tájékoztatót nem.
- Látom még friss a szerződés. Azt külön szoktuk postázni, biztos meg fogja kapni. Legyen szép napja.

4 komment

Címkék: biztosító kísértet:)

Jogában áll... (avagy fény derül a homályra)

2011.04.27. 23:58 Lionel North

Mikor hazaértem a háziasszonyom kellően udvarias, de rosszalló hangon jegyezte meg, hogy rendőrök kerestek nem oly rég. Egy névjegykártyát adott át, hívjam fel raja a számot amilyen gyorsan csak lehet. Gyanakvása valamelyest enyhült mikor kiszúrta, hogy a begipszelt karom miatt veszem el tőle bénázva a kártyát. A felhívott számon egy rendőr mutatkozott be, és elmesélte, hogy a tanúk értesítették őket, hogy balesetet szenvedtem. Mivel a helyszínen már nem találtak (nem kapkodhatták el a dolgot) a rendszám alapján kerestek este otthon. Mikor a sérüléseimet firtató kérdésre pozitív választ adtam felajánlotta, hogy visszajön, hogy ne kelljen bemennem az örsre. Az még nem nagyon derült ki mi a bánatot akar tőlem, de viszonylag hálás voltam neki, hogy nem engem ugráltat, de még hálásabb lettem volna ha békén hagy...
Miután gyorsan tisztáztuk, hogy enyém a moci és én ültem rajta a baleset idején, nekem szegezte a kérdést: "Kívánok-e feljelentést tenni a kislány, illetve a szülei ellen?" Milyen kislány? Milyen szülők? Mivan? Kb. olyan értetlenül nézett rám, mint ahogy én őrá. Aztán leesett a dolog, nekem egyértelmű, hogy fogalmam sincs róla mi történt, de rajtam és a Dokin kívül ezt nem tudja senki. Gyorsan felvilágosítottam a rendőröm, aki erre lapozgatni kezdett a paksamétájában, majd egy kézzel teleírt lapnál megállva, felolvasásba fogott. Dátum, helyszín, fehér motoros, szabályosan, feltehetően a limitnél lassabban, 10-12év körülik kislány szalad keresztül az úton...
Igen-igen-ez-az! Mint amikor valami rég elfeledett sztoriról kezd mesélni neked valaki és az emlékeztető hatására eszedbe jut minden. Szinte láttam a fekete kislányt, ahogy az iskolai egyenruhájában kiszalad a két épület közti sikátorból az útra. Mi a francot keres ez itt iskolaidőben a belvárosban?! Féktávon belül volt. Megállni ugyan esélytelen lett volna, de nem reménytelen átbújni a háta mögött, ijedséggel megússza gondoltam. Ám ekkor jött a gubanc, meglátott és lefagyott az út közepén. Ha egyet visszalép pont telibe verem. Tények: 30km/h-val érkező 3.5mázsa versus 30kg. Esélyek: nem magam féltettem... A motor szinte 0m féktávon is megállítható, igaz kicsit extrém mód, de vagy lerántom és a motor törik vagy állva maradok és ő... (3. lehetőség meg se fordult a fejemben)  Emlékszem a nem túl hízelgő és politikailag sem túl korrekt szavakra is amelyek kíséretében több 10x-re növeltem a fékezéshez szükséges felületet az úton. A folytatást már ismeritek.
- Uram, jól érzi magát? - kérdezte a rendőr.
- Ja persze jól vagyok, csak eszembe jutott ez-az, szóval ottmaradt a kislány tanúskodni?
- Nem, elszaladt...
- Akkor a tanúk közöl felismerte valaki?
- Nem, még pontos személyleírásunk sincs...
- Értem. Beszéljünk egyenesen, elméletileg van felelős, gyakorlatilag soha nem fogják megtalálni. Van értelme feljelentést tennem?
- Nem az a lényeg, hogy van-e értelme, az a lényeg, hogy joga van hozzá!
(Erre most mit?) - Köszönöm, ne fáradjon, mennék a szobámba ha nincs más...

Már csak azt magyarázza meg valaki, hogy ha jobb láb - jobb kézen landoltam, hogy bánatba törött el a bal csuklóm?

5 komment

Címkék: baleset london rendőr motorosfutár

Game Over

2011.04.27. 23:55 Lionel North

Minden jól indult ma. Szép volt az idő, ezer ágra sütött a nap. Jó kedvem volt. Bill öntötte rám a melót 10-15 mérföldes fuvarok egyszerre 4-5 csomag a fedélzeten ilyenkor akár 300-350% kihasználtság is összejöhet. És már csak a mai napot kell kibírjam az 5 nap szabadságig. (A királyi esküvő miatt amúgy is 4 napos hétvégéhez még hozzácsaptam a csütörtököt is.) A Brixtoni moziból tartottam a Farringdonra az utolsó csomaggal az 5-ös pakkból. Délután 1/2 3 felé kissé már éhesen pont kapóra jött a dolog. Gyors kitérőt fogok tenni a Smithfieldbe gondoltam. Persze menet közben Bill még rám szólt, hogy igazán beugorhatnék a Guy's kórházba. Reménykedtem, hogy nem 14db fehér boríték lesz! Bejött, phűűűű... Csak valami dobozolt orvosi eszközt kaptam, "Törékeny! Kérjük óvatosan szállítani!". Jól van cica gyere a dobozba, csak nem ugrik rád a filmes doboz?!  Greenwich a végállomás. Ki sejtette akkor, hogy fogok ma még arra járni?
Leadtam a filmet a Farringdonon. Bill már piszkált, hogy szüksége lenne rám üresen a szigeten, húzzak Greenwich-be ledobni a csomagot és eszembe ne jusson a Smithfield... He? Az hogy a gps alapján lesik merre vagyok ok, de a gondolataim vajon mivel figyeli? Hiszen még nem tértem el az ideális útvonaltól. Vagy csak szimplán öreg róka és tudja, hogy kajaidőben miért szokott "lefagyni" az a dög GPS a Smithfield környékén?
Kicsit vonakodva kezdtem öltözködni. Már igencsak meleg volt. Bátor (szuicid?) kolégák már egy szál pólóban nyomták. Kicsit irigykedve néztem őket. No persze soha - a legrövidebb útra sem - indulunk el beöltözés nélkül, figyelmeztetett a racionális énem. Kicsit alkudozni próbáltam vele, legalább a kabát zipzárja maradhatna nyitva, itt a városban... Hajthatatlan volt, kelletlenül zárkóztam be a mobil szaunámba. Minél hamarabb sort kell kerítsek egy teljes testpáncél vásárlására az Ebay-en, ez nem ér rá nyárig ha ilyen marad az idő gondoltam. A forgalom ritmusát felvéve 40mph-val gurultam lefelé a Farringdonon, hogy a Blackfriars Bridge-n keresztezzem a Temzét. (Némi késéssel sikerült végül.) A Holborn Viaduct alatti lámpánál szerencsétlenkedő tanulóvezető gyűjtötte fel maga mögött a sort. Itt szerencsére(?) legálisan használhattam a buszsávot. 25mph-ra lassítottam, hiszen technikailag mégiscsak balról előzök és ugyan nincs balra kanyarodási lehetőség a többiek számára, fordult már elő, hogy valamelyik türelmetlen illegalitásba vonult. A lámpa pirosra váltott mögöttem, mindenki a lámpa mögött ragadt, enyém volt az egész Farringdon a Ludgate Circus-ig. Nem valami nagy szám mindössze 200m, még gyorsítani se érdemes, mert a következő lámpa úgy is piros, de egyedül az úton, ritka pillanat ez a city-ben! Az előbb még 25mph-val gurultam, senki az úton, nappal, nem voltam fáradt se egyéb bajom nem volt, akkor most mégis mi a bánatot keresek én a úton fekve??? Délután 3-kor mégsem elegáns a belvárosban fetrengeni, tehát ülő helyzetbe tornáztam magam. Leltározzunk: Pulzus cca. 150-160, egye fene tekintettel a helyzetre rendben. Jobb láb fáj, de mozog. Jobb könyök-kar szintén fáj, de mozog és azon támaszkodom. Bal kar-csukló is fáj, de nem vészes és egyébként se arra estem. Beértek az autók 3-4en kiszálltak érdeklődni, itt az ideje felszámolni az ingyen cirkuszt. Az adrenalin termelés is rendben lehet gondoltam mert a +200kilós vasat úgy állítottam fel a földről mint egy tollpihét. Hümm nem lehet itt komoly baj. A bámészkodókkal közöltem, hogy lehet húzni az állatkertbe a majomketrecekhez, ha bénázó emberszabásúakat akarnak látni, itt nincs több látnivaló. Egyikük felajánlotta, hogy hív mentőt. Kicsit elküldtem a vérbe a mentőjével együtt, hiába no kicsit idegbeteg voltam és a kapott adrenalin löket se ép csillapító hatású! De hát ebben a helyzetben az dobja rám az elő követ, aki nem fél, hogy visszaütök! :) Lassan visszatért az élet körülöttem a normál kerékvágásba, csak a közeli kávézó teraszán ücsörgő nyugdíjasok bámultak.
Leltár 2: Karcok a mocin, kisebb törés az idomon, de semmi veszélyes. De hová a picsába tűnt a gurulás és fetrengés közt eltelt 1-2másodperc? És egyáltalán, hogy sikerült mindenféle nehezítő körülmény nélkül összehozni mindezt? Dúlt vadként jártam fel alá az utat lesve: se olaj, se víz, se murva vagy sár de még egy kósza kavics se! De akkor mégis mi a lóbránerért terültem el mint az ólajtó??? Az "örök rejtély marad" címkét ragasztottam az esetre és továbbindultam. Volna...
Moci indult, jó. Kuplungot húznám, de mi? Beragadt? Hogy a fenébe, hiszen védett helyen van, nem sérülhetett? Rámartam jobb kézzel is és simán működött. Attól, hogy mozognak a ujjaim a bal kézen, az nem jelenti azt, hogy fogni is tudok velük?! Hú wazzeg erre mondják úri körökben, hogy épp rossz oldalán tartózkodom a férfiúi elsődleges nemi jelleget megtestesítő hengeres szervnek.
Billtől kértem mentesítő motorost, átvenni a csomagom. "Törékeny! Kérjük óvatosan szállítani!" vigyorgott rám a felirat. Kicsit zörgött a bele, ilyen volt ez induláskor is? Na még csak az hiányzik, hogy ezt rám HTK-zák, vajon mi a franc lehet benne? Heh még az ág is húz? A megszokott szerencsém eddig alhatott valahol, de most ébredezni kezdett. Körülnéztem, hol hagyhatnám a motort. Ingyenes parkoló a belvárosban? Tőlem alig 50m-re? Hmmm... No akkor a második lépésként röntgent kéne lőni. Tartok tőle, hogy a Mekiben nem adnak a sült krumpli mellé, marad a kórház és a bizonytalan biztosítottsági státuszom gyakorlati tesztelése. (Még hónapokkal ezelőtt küldött a helyi TB valami "hiánypótlás felszólítást" amit tekintettel a hajnali 2-es hazaérkezésemre, ideiglenesen ad acta tettem. Persze reggelre resetelődött a rövidtávú memóriám, eszembe se jutott többet egész idáig.) A St. Bartholomew's látótávolságon belül volt ugyan, de legjobb tudásom szerint ott nincs "A&E" (Accident & Emergency nálunk kb. baleseti ügyelet a megfelelője) A Guy's kórház a legjobb tudásom szerint a 2. legközelebbi, de vajh' van-é nekik A&E? Mi is a mentők száma itt? Aztán telefon utálatomnak engedve egy a közelben várakozó taxist interjúvoltam meg, megerősítette a gyanúm miszerint gyalog a Guy's hospital a legközelebbi ügyelettel rendelkező utána Szent Tamás, de az 2x olyan messze van a másik irányban... (Hm... Gyalog? Taxival meg a Csajágaröcsöge-alsó a "legközelebbi" innét 40mérföldre mi?) Gyalog bő 1.5 mérföld a Guy's nem távolság, na de bicegve? Buszozni kéne... Mi sem természetesebb, hogy nem volt nálam az Oyster kártyám (~buszbérlet) a legközelebbi metróállomás ahol venni lehetne a Blackfriars ami 2012ig felújítás miatt zárva. A tervezet szerint átjutottam a Blackfriars hídon, ugyan anno még nem a járdára gondoltam... A túloldalon feladtam a dolgot és utánanéztem mennyi kp. is van nálam, majd veszek (méregdrága) jegyet a buszsofőrnél. Két darab buszon váltott jegy árából akár 28óra korlátlan mennyiségű buszozásra jogosíthat az Oyster. (A napijegy a váltás napján 0 órától a következő nap hajnali 4.30-ig érvényes!) Az üzemanyagcellás buszok egyike futott be elsőként a megállóba, továbbra is "zéró-emisszió"val haladtam a kórház felé. A recepciós hölgy arca élből rosszat sejtetett miközben vert hadként vonultam át felé az előtéren keresztül. Oh kedves attól tartok 4-ig voltunk ügyeletesek a Szt. Tamás a "délutános". 4:10 az idő, hogy kerülnétek intim kapcsolatba egy taliga aprómajommal! Kitámolyogtam azon filózva, hogy hol a legközelebbi metróállomás akol kártyával Oystert vehetek, mert nem maradt kp-m egy újabb buszjegyre. (Nem semmi! Otthon még kártyám se volt, itt meg lassan teljesen függővé váltam tőle...)
"Hát te m-m-m-m-mit ke-ke-ke-ke... csinálsz itt?" - hangzott fel kissé szakadozva a kérdés a hátam mögött. Hisz ez a dadogós Zoli! (kisteherautós kolléga a Csys-nél) Miután beszámoltam róla, hogy "már épp semmit" felajánlotta, hogy átdob a St. Thomas-ba. Fortuna drágám hol voltál eddig? ;)
St. Thomas A&E: Mintha egy bankfiókba érkeztem volna, sorszám osztó gép, asztalok, az asztalok mögött ügyintézők, nem is hasonlít kórházra... Hívták a számom.  Az asztal túloldaláról, egy kb 2m magas, teljesen kopasz, fekete óriás villantotta rám a kb. 56 darabos vakítóan fehér fogsorát a - Mit szeretnék? - kérdéssel egyetemben. Hát egy csuklóröntgen menüt kérnék XL sült krumplival!  Oldott hangulatban folytattuk az adminisztrációt és az "elméleti" kárfelmérést. Elméleti információim miszerint a sürgősségi ellátás ingyenes, beigazolódni látszott, legalábbis ezidáig nem kérdezte ki vagyok és van-e biztosításom. Végül arra jutott, hogy indokolt a kórház látogatási igényem és átirányított a "sürgős törődést igénylő" betegek várójába. Itt egy tökösnővér újra kezdte a kérdezősködést. Majd saját hatáskörében arra a megállapításra jutott, hogy ez minden bizonnyal fáj nekem. A felnőtteknek orvosi utasítás nélkül adható maximális adag fájdalomcsillapító 2x-ét erőszakolta rám, majd miután gondoskodott a szedálásomról közölte, hogy a sürgősségi lista közepére sorolt, ha nem előz be senki kb 2 órát kell várjak, megfelel? Mér ha nem mi van? Jól kitolok velük és magamtól jobban leszek? A várakozás közben még ellátott pár holmival, 3szögletű kendővel felkötni a karom, "páciens tulajdona" feliratú zsákkal az éppen nem viselt ruháim és egyéb apróságaim számára, valamint egy "ingyenes segélyszolgálat házastársi erőszakot elszenvedett férfiak számára" feliratú prospektussal... A várakozás közben csöndben, alattomban feldagadt a kezem és fájdalmasan lüktetett. Kezdett elillanni az elképzelt  "helyreteszik a ficamot és kicsit jegelem pár napot aztán mintha mi se történt volna" forgatókönyv.
2 óra múlva egy dokinéni támolygott ki a váróba, ránézésre valahol 70 és a halál közt lehetett. Engem szólított, hogy kövessem. Hááát ööööö... A tökösnővér félreérthette a tétovázásom, mert kedvesen érdeklődött, hogy segítsen-e felkelni? Eddig a pillanatig még reméltem, hogy csak a nyugdíjas klubból unatkozik valaki és mindjárt rám szólnak, hogy ne vegyem komolyan. Versenyt sántikáltunk a Mamzerral a kezelőig. Kizárólag a rutinjának köszönhette, hogy rám vert vagy fél percet 50m-en! :) Közelről szemlélve még öregebbnek tűnt, viszont az a bigyó amit távolról félrecsúszott bross-nak néztem a köpenyén, jobban megszemlélve katonai kitüntetésnek tűnt. Sehogy nem illett a "...hát mi történt veled kedveském?" típusú nagymama stílushoz. Aztán mintha Dr. Jekyll nagyanyó átment volna Mrs. Hyde-ba morgott egy sort arról, hogy annak a töketlen nővérnek lehetett volna annyi esze, hogy elküld röntgenre míg vártam. Röntgenre el, vissza nagyanyóhoz. "Hát kicsi kincsem ez bizony eltörött. Elég csúnya... (innentől latinra váltott)" 
"Game Over" futott át az agyamon, minimum 3 hónap, egyéni vállalkozóként nincs táppénz... De még mielőtt süppedni kezdtem volna az önsajnálat mocsarába, egy hölgy érkezett a kezelőbe. "Hello, Dr.Lewis vagyok az ügyeletes ortopéd sebész." SEBÉSZ? Mit akar ez itt?! A tükörből láttam, hogy hirtelenjében olyan képet vágtam, mint akinek épp most öntöttek egy vödör jeges vizet a gallérja mögé! Én csak egy ficammal jöttem be, ez nem is velem történik! Súlyos köd ereszkedett az agyamra, hogy fogom én ezt előadni a 7. hónapban lévő páromnak?
Elég beszédes lehetett az arcom, mert Mami megjegyezte "Kicsi fiú nem szeretne műtétet?" "Azt hiszem ez szeretem-nem szeretem kérdése, meg akarok gyógyulni, ha ez a megoldás akkor meg kell lennie. Bármit vállalok, csak újra egészséges legyek."- válaszoltam. "Bármit?"- kérdezte Mami miközben valami fura tűz gyúlt a szemében. "Természetesen bármit, van olyan ember aki nem ezt tenné?!" - csodálkoztam. Elmélyülten nézte a röntgenem a monitoron, közben láttam ahogy a kórlapomon pont a tökösnővér által felvezetett extra adag fájdalomcsillapító rovaton dobol a májfoltos ujja. "Egyet se félj kis katonám meggyógyítalak én téged." - szólt hirtelen Mami, azzal telefont ragadott. Kisvártatva egy nővér jelent meg köpennyel, vizesvödörrel és gipszeléshez szükséges egyéb cuccokkal. Miután lepakolt, Mami kiküldte. Félig ülő helyzetbe fektetett egy vizsgálóasztalon és szépen előkészített mindent a gipszeléshez. Majd odatipegett a behajtott ajtóhoz, becsukta és RÁFORDÍTOTTA KULCSOT! Most komolyan pöcsök ez már csöppet sem vicces! Baromira fel kéne ébredni, én ilyet nem akarok álmodni! Visszatipegett hozzám és kilépett a cipőjéből. Itt valamit mondani kéne, de mint egy álomban bénultan feküdtem! Ráncos ajkai elé emelte a feltartott mutató ujját: - Psssszt! Közben cinkosan rám kacsintott. Hihetetlenül abszurd a helyzet, nem létezik, hogy ébren legyek! Megerősítendő az "álom teóriám" balerinákat megszégyenítő ügyességgel lendítette fel a lábát és lépett rá a vállamra. Két kézzel fogta meg a kezem, majd az aszott kis test megfeszült és olyan meglepő erővel rántotta meg a kezem, hogy azt hittem leszakad. Robbanásszerűen öntötte el az agyam a fájdalom, könnybe lábadt a szemem. Az agyam kapitulált és ledobta gépszíjat. "Ejnye no! Pedig majdnem férfinak nézett ki, erre kiderül, hogy ez is kislány! Ezek a mai fiatalok..." Miután konstatálta, hogy eszméletemnél vagyok, kinyitotta az ajtót és mintha az előbbi kis közjáték meg se történt volna, kedvesen csacsogva begipszelte a kezem. Még mindig az események hatása alatt voltam, mikor megkért menjek el másodszor is a röntgenbe új képekért. Mire visszaértem, Mami elégedetten mosolyogva a bajsza alatt mutatta a monitoron a különbséget. Az elsőn, még számomra is nyilvánvalóan, még csak köszönő viszonyban sem voltak a csontvégek egymással, a másodikon csak egy cikcakkos csík mutatta a folytonossági hiány helyét. Az előtte a legkisebb rezdülésre érzett éles átható fájdalom is valami tompa sajgássá szelídült. Hihetetlen volt a változás, szóhoz se jutottam. Fájós lábammal nem törődve, (lógós létemre) összecsaptam a bokám, az egészséges kezem tisztelgésre emeltem. Mami egy pillanatra megint kiesett a szerepéből és egy törzsőrmestert megszégyenítő hangon reccsent rám: "Pihenj!"
Dr. Lewis-on látszott, hogy komoly erőfeszítésébe kerül megőriznie a higgadtságát. Sűrűn elnézést kért tőlem, ugyanis valami hiba következtében felülírhatták a röntgen képeim, mert a monitoron lévők nem is hasonlítanak az enyémre. A gipszelő nővért is faggatta mégis kinek az utasítására gipszelte be egy műtétre kiírt beteg kezét? Már azon voltam, hogy felvilágosítom mikor megjelent Mami és újból nemzetközi jelekkel figyelmeztetett, hogy hallgatni kéne. (Hazaérve elmeséltem a történteket az angol lakótársamnak, aki azonnal közölte, hogy jelentsem fel mert szándékosan fájdalmat okozott nekem. Az-az "apróság" elkerülte a figyelmét, hogy egy műtéttől mentett meg ezzel. Furák ezek az angolok...) Dr.Lewis azzal eresztett haza, hogy valószínű nem lesz szükség a műtétre, de konzultálnia kell egy "kéz specialistával", mert ő még életében nem tapasztalt ilyen mértékű spontán javulást. Spontán mi? Mamival összekacsintottunk...
Hazafelé kaptam a hívást, felejtsem el a műtétet, egy hét múlva ballagjak be kontrollra.
A dolgok ilyen alakulása után új gondokra értem rá figyelni, a moci nem kéne, hogy a City-ben aludjon majd egy hetet. (holnap megyek haza öt napra) A moci ugyan mozgásképes, de nem voltam benne biztos, hogy bármelyik barátom szívesen bevállalna munkaidő után 1,5óra metrózást, hogy segíthessen rajtam. Elő a biztosítással. Hümm-hümm itt valami hiba van ez csak "breakdown assistance" és nem "recovery" (utóbbiban baleset esetén a szállítás is benne van, előbbiben csak a legközelebbi szervizig, de csak akkor ha helyszínen nem javítható) Na mindegy "fékhibás" leszek vagy valami aztán elvitetem magam a Chiswick Hondáig mint legközelebbi szerviz. Az meg alig két mérföld, mégse húsz mint a belváros. Onnét már csak könnyebben veszek rá valakit, hogy hazavigye. Megérkezett az "assistance", a sofőr meglátja a karom és morogni kezd neki javítást mondtak nem szállítást. Mivel semmi más nem jutott eszembe elmondtam az igazat, hogy azért kértem "javítást" mert arra szól a biztosításom aztán valami kamu javíthatatlan hibával elvitetem magam Chiswickbe. Miért pont Chiswick? Mert közel van... Abban maradtunk, hogy ő is motoros, ne sértsem már meg azzal, hogy feltételezem egyikünk nem segít a másikon. Szó nélkül hazáig hozta a mocit. Respect!
Holnap repülök haza aztán a jövő héten nekilátok a kármentésnek, hátha nincs veszve minden...
 

8 komment

Címkék: kórház baleset london motorosfutár

Marathoni futam II.

2011.04.20. 03:48 Lionel North

A tengerparttól nem messze felmartam a csomagot.
Sajnos hátat kellett fordítanom a tengernek, elvégre mégiscsak dolgozom, vagy mi?!


Viszont tekintettel arra, hogy idefelé megnéztem Ironbridge-t visszafelé kicsit módosított útvonalon mentem, nehogy már ugyanazt az utat kelljen nézni.
Vérzett a szívem annyi látnivalót hagytam el megállás nélkül, de hát határidős a meló. 1/2 4-re kéne vele visszaérni, he-he. Ide felé volt 6óra, ha visszafelé is tudnám tartani a tempót akkor se érnék 5nél hamarabb vissza. De közel 450km-rel a hátam mögött eszem ágában nem volt rohanni, 7kor zárt az iroda ahová ment a csomag, úgy döntöttem 6:45 tökéletes lesz nekik...
A Glaslyn folyó völgyében haladtam felfelé.

Rezzenéstelen volt a víztükör, a szellő se rebbent, az égbolt vakítóan kék volt, semmi de semmi (még a forgalom is ritkán) zavarta az idillt.

Úgy éreztem magam mintha egy reklámfilmben lennék.

 

 

Az ugye szerény mezőgazdasági tudásom mellett is egyértelműnek tűnik, hogy innen jön a tej a mindennapi betevő kakaómba és az is erősen gyanítható, hogy a steak-em is innét származik.

Viszont arról lövésem sincs ki lehet ez a borzas alak?!

Welshpool városkája felé közeledve szemet szúrt az út mellett húzódó keskeny nyomtávú vasút. A  „standard gauge” szülőhazájában ez meglehetősen fura a XXI. században. 
Egy kis vasúti kitérő. A világ vasúthálózatainak több mint 60%-a normál nyomtávú, mérete 1435 mm.

A közhiedelem szerint a vasúti sínek nyomtávja Észak-Amerikában és Európa nagy részén azért 1435 milliméter, mert a Római Birodalomban épp ennyi volt a szekerek hatóságilag előírt nyomtávja, az pedig azért, hogy a lovak feneke kényelmesen elférjen a szekér előtt. A valóság ennél valamivel prózaibb.

Az első gőzvontatású vasútvonalat (Stockton és Darlington között) úgy építették, hogy a környék bányáiban használatos csillékkel is lehessen közlekedni rajta, ezért négy láb nyolc hüvelyk távolságra fektették a síneket. Öt évvel később, a Liverpool – Manchester vonal építésekor is ebből indultak ki, de hozzácsaptak még fél hüvelyket (George Stephensont kellene megkérdezni, hogy pontosan miért), ezzel megszületett a „standard gauge” néven ismert nyomtáv: négy láb és nyolc és fél hüvelyk, azaz 1435 milliméter.

A történetnek vannak egyébként a római lovak fenékméreténél érdekesebb aspektusai is. Az első vasútvonalak még mind egyedi tervezésű, egymástól független rendszerek voltak, a nyomtávot a tervezők szabadon választották meg, rendszerint a környék bányáinak meglévő vonalaihoz igazodva, vagy egyszerűen hasraütésre. Általában valamilyen öt láb (másfél méter) körüli értéket használtak, az látszott logikusnak. Nem így Isambard Kingdom Brunel, aki hosszas kísérletezés és számítgatás után arra a következtetésre jutott, hogy az optimális nyomtáv pontosan hét láb és negyed hüvelyk, azaz 2140 milliméter. Ezzel a nyomtávval épültek a Great Western társaság vonalai. A széles nyomtávon csakugyan simábban és főleg gyorsabban futottak a vonatok, és a kocsikat is nagyobb teherbírásúra lehetett készíteni. Brunel magabiztosan azt gondolta, hogy a műszakilag sokkal előnyösebb széles nyomtáv hamarosan ki fogja majd szorítani a gyengébb minőségű „szenescsille nyomtávot”.

Ugye ismerős a helyzet? Az időben később született szabvány felveszi a harcot a már létező, de műszakilag gyengébb megoldással? A „gauge war” is a „VHS kontra Betamax” forgatókönyve szerint zajlott, és a széles nyomtáv vereségével végződött. Ennek utolsó aktusaként a tizenkilencedik század utolsó évtizedében a Great Western vonalait is konvertálták a szabványos öt láb nyolc és feles szélességre. Hiába volt Brunel a kor legtehetségesebb és legkiemelkedőbb mérnöke, elkerülte a figyelmét az a pofonegyszerű tény, hogy egy meglévő vasútvonal nyomtávját szélesíteni (pláne heven centivel!!) sokkal nagyobb szopás, mint keskenyíteni.
*

Még mielőtt befordultam volna az utolsó kanyarba és megláttam volna miről is van szó, a szénfüst jellegzetes szaga csapta meg az orrom. Széles vigyor terült szét az arcomon. Nem álltam rosszul idővel és egyébként is, nincs az a határidő amiért megállás nélkül elmennék egy működő gőzmozdony mellett.

A vidáman pöfékelő Gróf (Earl volt a mozdony neve) mögött fogadott azonban az igazi meglepetés! Kattintottam gyorsan néhány képet aztán a kíváncsiságtól dúltan rontottam az állomásépületbe. MÁV kocsik egy walesi kisvasúton? Miért? Hogyan? És egyáltalán...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A válasz már nem volt ennyire izgalmas. Az eredeti kocsik elpusztultak, tehát lőniük kellett valami hasonlót. A szigeten olyan ritka a 720 mm nyomtáv mint lányneveldében a fitymacsattogás, tehát (kelet)Európában kotortak.  Ezek voltak éppen raktáron, tehát ezeket vették meg... Arra kérdésre, hogy miért maradt a felirat, az volt a válasz, hogy "ha már konzerválunk akkor csináljuk rendesen, hogy nézne már ki ha fake Brit kocsikat gyártottunk volna belőlük?" Lehet benne némi igazság, de abba most inkább ne menjünk bele hogy fér bele az eredeti állapot megőrzésébe az eredeti levegős fék vákumossá alakítása?!  (Tudom-tudom ez már betegség...) Mindenesetre az érdeklődésem egy ajándék könyvvel (természetesen a vasútról) jutalmazták, igazán kedvesek!

18:55-kor az ügyfél is megkapta a csomagot, elvégre nem az én szórakoztatásomra találták ki a mai napot. :)


* a dőltbetűs részt (majdnem) 1az 1ben a kispad.hu-ról loptam

5 komment

Címkék: wales túra

Marathon ehhez képest...

2011.04.20. 01:06 Lionel North

Mikor Bill tegnap feltette a kérdést, hajlandó vagyok-e holnap korábban kelni, szokás szerint benéztem a dolgot. 8-kor rossz esetben 7-kor fogok kezdeni, mi az nekem?! Jöhet! "Piheli"-ben van a pickup 10-kor, nem gond? Már hogy lenne gond?! A gond persze rögtön hazaérkezésemkor körvonalazódott, mikor a térképet kezdtem nézegetni. Nincs "Piheli" a környéken. Ami azt illeti az egész országban sincs. Nosza hívtam a központot, súgjanak már nekem egy postcode-ot a holnapot illetőleg. Súgtak: LL53 Pwllheli. Aha! Nem is tudom miért nem volt elsőre egyértelmű a számomra, hogy ezt így kell írni? Beütöm a gugli térképébe, semmi ismerős a környéken. Távolítottam 10mérföldes nézetről 20-30-50mérföld és még mindig semmi, nofene?! 100mérföldnél kúszott be Liverpool mint az első ismerős város. Uff 270mérföld csak oda (430km) és ebből több mint 1/3 nem hogy nem autópályán, de fő közlekedési úton kívül. Hát a "rossz esetben 7-kor kezdést" benéztem, mint kezdő sündisznó a súrolókefét... Ha hajnali 4kor elindulok, még talán sanszom is van a 10órás érkezésre.
4kor kissé darabosan másztam fel a Nagyseggű nyergébe, nemsokára a jól bevált 80mph utazóval kotortunk északnak az M40-en. Lassan világosodott és az út széli mezőkön legelésző birkák kezdtek egyre gyanúsabbá válni. Aztán rájöttem mi nem stimmel velük. Hiányoznak közüllük a pár napja még ott látott, az anyjukat mágnesként követő bárányok. Leesett a tantusz, hétvégén húsvét basszus. A durva az volt, hogy nem egy két bárány hiányzott, vagy fele annyian voltak, hanem volt olyan nyáj ahol egyetlen egyet nem tudtam felfedezni! Tudom, hogy hülyeség, de teljesen lelombozott a dolog. Elég rosszkedvűen folytattam az utam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telford magasságában hörögni kezdett a masina. 80mph tempónál a bal comb alatt kotorászni a benzincsap után, kisebbfajta akrobatamutatvánnyal ér fel, viszont ez nem tud elromlani mint a benzinszint-jelző a Tevén. Az ASDA kút irányába hagytam el a pályát. Nem nagyon szeretek a pályán tankolni, ha nem muszáj. Még egy motor tankolásánál is, ami kevesebb mint 20liter, előfordulhat akár £2-2.5 különbség, ami egy csirke menü ára! Shrewsbury "kalandozásaim" közepette többször is előkerült Telford neve, mindig piszkos ismerősen hatott, de nem tudtam honnét. Aztán megláttam a táblát ami az utat mutatta "Ironbridge Gorge" felé. Hirtelen minden megvilágosodott, Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok című könyve gyerekkorom kedvene volt. Ez a technika-történeti könyv az ipari forradalom kezdeteitől a XX. századig kalauzolja végig az olvasót különböző találmányok megszületését és fejlődését bemutatva a fonógéptől a telefonon keresztül a gőzhajóig. A "Kew Bridge gőz múzeumban" tett látogatásomkor is ennek a könyvnek köszönhetően ismertem fel boldogan a Boulton&Watt és a Newcomen féle gőzgép közti különbséget. Az ipari forradalom nagyrésze itt zajlott, ebben az országban és az ilyen felismerésekkor mindig úgy érzem magam, mint aki gyerekkori kedvenc könyvébe csöppent! Ki ne szeretett volna Tom Sawyer tutaján hajózni a Mississippin, vagy Nemo kapitány Nautilusán a föld körül, esetleg Winetouval lovagolni a prérin? Nekem mostanában többször is megadatott ez az élmény. ;) A beszédes nevű "Ironbridge" (vashíd) volt a világ első vashídja. Elsőségén túl a jelentősége, hogy az építésétől datálják az ipari forradalom kezdetét. Persze, hogy meg kell nézzem visszafelé! Aztán eszembe jutott, hogy "nincs holnap, ha lehetőségről van szó". Időben még jól álltam, széles vigyorral az arcomon indultam el +10mérföldet rápakolni az aznapi amúgy sem kis túrámra. ;)

 


Shrewsbury elkerülőjére érve kicsit összeszorult a gyomrom, de nem történt semmi. Mégsem a helyszínnel van gond, phűűűű... Az A5-öt elhagyva elkezdődtek a "négy számjegyű B kategóriás" utak. Az utak helyi besorolása:
M autópályák. Túlnyomórészt 2x3 sávosak de nem ritka a 2x4 se. Helyenként 2x6 sáv is előfordul azért.
A 1-199-ig fő közlekedési utak. Általában 2x2-3 sávosak, az autópályáktól néha csak a burkolt leállósáv hiánya vagy az élesebb vonalvezetésű kanyarok különböztetik meg, a megengedett itt is 70mph (természetesen alkalmasak a 80mph haladásra) 
A 200-9999 többnyire 2x1sáv széles utak, megengedett sebesség 60mph (az ajánlott is annyi) a kanyar előtti 50-es tábláról illik tudni, ha már veszik a fáradságot hogy kitegyék, azt nem a vicc kedvéért teszik!
B 1-999 2x1 sáv, keskenyek és kanyargósak. A padka luxusát nem nagyon prezentálják max 4.5-5m szélesek sövénytől-sövényig, rosszabb esetben kőfal van sövény helyett. Elméletben 60mph a megengedett, gyakorlatban ha jó formában, kipihenten 50mph átlagot tudok motorozni rajtuk, már nagyon nagymenő kismókusnak érzem magam!
B 1000-9999 a fentieknél kicsit szűkebb, nem ritkán 3m-nél keskenyebb, általában táblával az elején: "unsuitable for HGVs" (nem alkalmas teherautók számára) Az érvényben lévő 60mph sebességkorlátozás Talmácsi Gábor kedvéért került megállapításra. Normál földi halandónak nem javasolt túllépni a 30mph, tekintettel arra, hogy ha teherautók számára nem is alkalmas az út, azért előfordul, hogy a kanyar után egy John Deere traktor tűnik fel szemben, ahogy mindkét hátsó kerekével az út szélén lévő sövényt borotválja...



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Wales-be érkeztem ezt a kétnyelvű (angol-walesi) táblákból elég gyorsan feltűnik. A szelíd valószínűtlenül zöld dombokat hegyek váltották fel és elértem utam legmagasabb szakaszát a Bwlch Oerddrws-t (Oerddrws hágó 310m) A környék egyik legmagasabb pontja a Cibin Fawr 660m-rel. Az Alpokban túrázók persze körberöhögik ezt a magasságot, de a Midlands tepsire emlékeztető domborzata után igazán felemelő élmény.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd ismét smaragdzöld dombok közt ereszkedtem le a tengerszintre.

A tengerpart nagyon változatos képet mutat. Ez a 4 fotó kevesebb mint 10mérföldön belül készült!

 

 

 

És szokás szerint két részletben fogom előadni ;)  (folyt.köv.)


 

12 komment

Címkék: wales london túrázás motorsosfutár

Day by day

2011.04.19. 23:31 Lionel North

Mivel is telnek a napjaim mikor semmi extra nem történik? (Habár a külső szemlélő számára úgy tűnhet ezeknek a napoknak a száma elenyészően csekély, azért mégis van belőlük bőven.)

Először is építem a szociális kapcsolataim és lányokkal barátkozom:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...nem tehetek róla, a kandúrok valahogy nem állnak szóba velem. ;) vagy mire előkerítem a telefont a fényképezéshez, elillannak. Így vagyok a veterán autók többségével is sajnos: Ha nem áll, nincs fotó. (és még sokszor akkor sem, mert ugye nekem is meg kell tudni állni ami nem mindig egyszerű...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

      

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha már autó, vannak ám itt a veteránok mellett futurisztikusabbak is. A Heathrow 5 terminálja és parkolók között közlekednek ezek a teljesen automata járgányok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fényképek "kémfotó" jellege nem véletlen sajnos. Egyelőre tesztüzemben rongyolnak, utasok nélkül, nem nagyon engednek a közelükbe. Frankeinstein komplexus? Ezen a képen ráadásul úgy néz ki mint egy gonosz ufó!:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


VESZÉLY

Az automata járművek képesek ölni

 

No persze azért mindig megtalálom a módját, hogy olyan helyen kolbászoljak ahol semmi keresnivalóm. Ha már ufó a téma szerintem ebben tuti azt boncoltak:

 

Nem vagyok benne biztos, hogy akarom tudni mi van  a lepedő alatt. ;)

 

 

 

Na de térjünk még vissza egy kicsit az eredeti témához, a nem mindennapi járművekhez. Sikló angol interpretációban. Miért is kéne lépcsősre építeni a kabint, ahogy a világ többi részén (pl a budai vár oldalában) megszoktuk, mikor alá is lehet támasztani?! No comment...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor a vízparton vagyok, akkor természetesen lakóhajóról is szoktam álmodozni. Konkrétan erről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyakorlatban, persze addig se nagyon jutok, hogy a kekszem megvédelmezzem az éhenkórászoktól:

 

Meg persze hülyeségeket fényképezgetek, mint pl. ez a felirat:

 

 

 

 

 

 

 

 

A bank fiók ideiglenesen be fog zárni 1992 november 27-én 14.30-kor (...)

Mára én is "ideiglenesen bezárok", de ígérem nem fog 19 év eltelni a következő frissítésig.

Meg tudja nekem valaki mondani miért van szétcsúszva a végleges variációban a szerkesztőben tökéletesen összefüggő blog? Pl. a rozsdás Bömös és a Heathrow vagy a Sikló és a hajó közt???

Szólj hozzá!

Címkék: autók veterán autó london állatok madarak automata macskák lakóhajó

Jutalomjáték hempergéssel II.

2011.04.12. 23:59 Lionel North

A történet ott szakadt félbe, hogy 5-re Birminghambe (ileteve Sutton Coldfieldbe) értem. Csomagot ledobtam, hívtam a központot, hogyan tovább? Vissza fuvar nem túl gyakori, nem is nagyon számítottam rá, "but never know".

- 523 de jó, hogy hívsz pont rád gondoltunk, lenne itt egy fuvar...

Jajj de kedvesek, gondoltak Lionelre. Hiába, már nem vagyok az a zöldfülű kezdő, aki vagy megmarad vagy nem, ezért nem is nagyon törődnek velük. - Hallgatlak kedves központ, szép tőletek, hogy gondoltatok rámŰ!

- Hát Sheffield-be kéne menni egy fuvarért.

Azon nyomban Stratford-ra asszociáltam és bólintottam.

- Öööö...

Na ez gyanús! Mi az, hogy ööööö?! - Igeeeen? Figyelek...

- Hát szóval SKY meló.

Ó wazzz! - Meccs?

- Az.

- Nem bánom. (Illetve dehogynem! A meccsről készült videofelvétellel kell ilyenkor benyargalni a Sky Tv központjába. Ami alapvetően nem is hangzik rosszul, hiszen a központ alig pár mérföld a házunktól. A gond csupán az, hogy a meccs általában 8-kor kezdődik. Szegény naiv Lionel azt hitte az "érdemei elismeréseként" kap vissza fuvart, holott erről szó sincs, csak arról van szó, hogy nincs még egy ilyen hülye a cégnél aki bevállal egy éjféli hazaérkezést.)

Mindegy legalább a visszaút nem üres és úgyis útba esik gondoltam. Aztán a navigáció eloszlatta a homályt. Dehogy esik útba! +130mérföld motorozást jelent. Ebből nettó 3 óra a visszaút, de azt már nem tudom lehúzni egyben, lesz vagy hajnali 2 mire hazaérek, dupla wazze! (A délelőttel együtt kis híján 700km, szép kis napi tartósteszt a Nagyseggűvel)

POB (Package On Board/csomag a fedélzeten) irány London! Az első 50 mérföld eseménytelenül telt. Az A42 elágazásánál ugyan gondolkodóba estem, ugyanis itt lehetne leborítani Birmingham és az M40 felé, hogy kihagyjam az utált M1 szakaszt. De ez ebben a felállásban egyrészt +30mérföld ami a mai nap már a bánatnak se hiányzik! Másrészt éjfél tájban már a forgalom se olyan erős. Harmadrészt az M1-es az utolsó "szerény" 80mérföldön végig ki van világítva éjjel, nem elhanyagolandó szempont! Nem is győzködtem tovább magam, egyenesen rongyoltam tovább délnek. Hö-hö az autópályák elsőrangú tájékoztató táblákkal vannak felszerelve már sokszor segítettek elkerülni kisebb-nagyobb dugókat. Most bezzeg azután jelent meg először az "M1 a J19 csomópont után lezárva" felirat, miután elpasszoltam az utolsó "nagysebességű" kerülési lehetőséget. Nem javított a hangulatomon. A J19nél egyedül hagytam el a pályát. Enyhe balkanyar aztán körforgalom balra. A váltót visszarámoltam 3.-ig, motorfékkel a sebességem 40Mph-ra csökkent. Kicsit rásegítettem fékkel is, éles lesz a kanyar jelszóval. Vissza kettőbe, majd úgy 30Mph-val bedöntöttem a körforgalomba balra, aztán jött a csodálkozás: Hová tűnt alólam a moci?! Miután szép magyar szólással élve "arccal hárítottam a murvát", megállapítottam, hogy még egyben vagyok. Feltápászkodtam és ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez fény derült a hempergés okára. Azt ugye tudjuk, hogy azért veszélyes ha éjszaka a szemünkbe fényszóróznak, mert utána időbe telik míg újra látunk. Hát a kivilágított autópályáról a sötét mellékútra érve se jobb a helyzet... Az útépítő teherautók apró szemű kaviccsal hintették tele az utat, ezt nem vettem észre és ezért sikerült akkorát esni mint az ólajtó. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Deauvillel voltam. Ugyanis miután elsőnek a térdem földet ért (a protektor tette a dolgát a ruhában) a második a lábtartó volt és a harmadik a fekete bukókeret. Aztán még persze a könyököm is, (szintén protektorral) így hemperegtünk a sötétben kettecskén, míg el nem fogyott a lendület..

A Deauville úgy van tervezve, hogy tanyálás esetén 3 ponton érintse a földet. Abba bele se merek gondolni, hogy a CBF esetében a sorrend: első itt is a térdem, viszont utána a közel két mázsás vas következik a lábamon...




 

 

 

Nagyseggű és gazdája a saját lábán érkezett meg Londonba. Hiába no, motoros esés nélkül olyan mint egy "ártatlan" örömlány. Elméletben lehetséges ugyan, gyakorlatban mégis inkább valószínűtlen. ;)

10 komment

Címkék: motor london autópálya motorosfutár hempergés midlands

süti beállítások módosítása