Már a kezdetektől, gyanítottam, hogy ha valaki felvesz mindenféle referencia nélkül, bemondásra elhitt londoni helyismerettel, 3 napos jogosítvánnyal, ott akkor valami szépséghibának lennie kell... De hát ugye mindig a kezdés a legnehezebb, boldog voltam, hogy valahol elkezdhettem azt a munkát, amiért idejöttem.
Az első napok vakrepülése közben "örültem, hogy élek" nem igazán foglalkoztam vele, hol is helyezkedem el a "futárcégek ranglistáján". Aztán kicsit kezdett összeállni a város és ráértem foglalkozni mással is, mint a pillanatnyi túléléssel az előttem álló 1/2 mérföldön. Kezdett gyanús lenni, hogy a két cím közt üresen megtett út nem biztos, hogy csak a tapasztalatlanságom miatt tűnik hosszúnak. Az általam vezetett "fuvarnapló" is kezdett használható mennyiségű adatot adni és elszörnyedtem a 40% körüli "csomaggal megtett mérföld" kihasználtságomon. Tehát az időm több mint felében üresen rohangálnék akkor is ha nem, bénáznék a címek keresésével. Ez így nem volt túl biztató... Próbáltam információkat szerezni, de ez napközben lehetetlen volt a decemberi hajtásban senki nem ért rá velem csevegni, meg azért néha engem is hajszoltak rendesen. No meg hát itt nem szokás a másik zsebében turkálni, nem is vették jó néven, mindenféle kitérő választ kaptam, konkrétumot azt egy pennyt nem. Egy késő esti tankolás alkalmával összefutottam egy Courier Systemes sráccal aki egy kicsit közlékenyebb volt. Előző heti keresményérere egy olyan összeget mondott ami nekem a becsült havi keresetem. Ekkora egy vetítőgépet! A bolhát mindenesetre betette a fülembe. Kicsit vehemensebben láttam neki a tájékozódásnak, ha futárt láttam tankolni valamelyik kúton én is húztam tankolni akár kellett akár nem. A kérdéseim is óvatosabbak lettek, napi munkák száma? napi/heti megtett mérföldek száma? Egyre több infó birtokában egyre biztosabb lettem abban, hogy bizony a "béka segge alatt" hozzám képest éteri magasságokban van. Eldöntött tény lett, hogy januárban váltanom kell. Miért is nem evakuáltam Lionelt azonnal a West End-től?
Ha nincs bajom úgy alapból akkor csinálok magamnak. Mikor kijöttem elhatároztam, hogy ha ez az ország biztosítja, hogy fair módon éljek, akkor megpróbálok úgy is tenni. Többen kérdezték, hogy: "orvos látott már?!" Szóval, a vadonatúj jogosítványomban az állandó lakcímem nem volt túl aktuális (köszönhetően annak, hogy ugye egy pillanatig nem laktam azon a címen ahová igényeltem a megérkezésem utáni napon). ha már ingyé' van hát gondoltam jó fiú leszek és kicseréltetem. Postával nem akartam vesződni DVLA kirendeltség, meg csak Wimbledonban van, gondoltam ha arra visznek leadom. Hát arra vittek én meg ott álltam jogsi nélkül a változtatási terveim közepén...
Karácsony környékén aztán másra figyeltem és januárban jött a pofon. Persze január mindenhol halott az év végéhez képest, de hogy megint az éhezés réme fenyegessen?! A nedves időjárás ok. Beázik a csizmám is, egész kis halastó gyűlt össze benne egy egész napos eső után, kicserélnék gariban, de nincs a méretemben, meg kell rendelni, ez is ok. Lenne, ha nem a West End (próbálkozna) munkával ellátni. Mer' ugye így jelen pillanatban egy parányit non-produktív helyben-járás az egész. Amiről egy régi vicc jut az eszembe:
Egy idős bácsika megáll a szintén túlkoros Warezzal a piros lámpánál, és látja, hogy a mellette lévő, drága, új sportkocsiban egy fiatal nő ül. Átkiabál neki:
- Hölgyem! Ne haragudjon, hogy ilyesmivel zavarom, de megkérdezhetem ha nem titok, hogy mivel keresi a kenyerét? Ugyanis el nem tudom képzelni mi lehet az, mert én 40 évig kiváló dolgozó voltam a csavargyárban, és mégis csak ezt a Wartburgot tudtam megvenni…
A lány elgondolkodik válaszoljon-e, aztán mégis felel:
– Orális szex tata! Orális szex, ennyi a titok!
– Tessék mondani az a szívás?
– Nem! A szívás, az amit maga csinált 40 évig a csavargyárban!
Remélem nálam nem tart 40évig mire megjön a jogsim. És azóta is csak várok, csak várok..
