London Calling (by me not the Clash)

szeptember 25. és 27.

Reálisan ugyan hiányzott a költségvetés majd egésze, de ez mikor zavart engem!?

A 3 éves korhatárt módosítottam 5-re. Ezzel máris súlyos ezreket takarítottam meg. ;)
A választási lehetőségek a Sprinter/Crafter páros a Mercitől és a VW-től a két járgány gyakorlatilag azonos dobozban. Aztán volt még a Ford Transit. Céges járgány, elég tapasztalatom volt vele, hogy ne akarjam nagyon, de azért nem került a süllyesztőbe, és felkerült még egy típus a listára, IVECO Daily.

A többiek vagy méretben bizonyultak kicsinek, vagy pedig első kerék hajtásúak voltak. Ez utóbbi akár előny is lehetne, kisebb fogyasztás – jobb (téli) vezethetőség, de...

De nekem főleg London belvárosában kell az autó. Itt pedig nem ritkák az olyan utcák, amelyek (járdával együtt) nem szélesebbek, mint 3 méter.Ezekbe a ki – és bekanyarodás eléggé szűkös tud lenni, és akkor még egy szót sem szóltam a belvárosi mélygarázs jellegű áruátvevőkről, ahol még a személyautó mérethez is erősen ajánlott a „cipőkanál” használata.

Márpedig az első kerék hajtású daraboknál úgy érik el, hogy megfelelően tapadjon rakottan is a hajtott kerék, hogy a hátsót kirakják a doboz legvégébe. Autópályán lehet, hogy nem gáz a 6m tengelytáv, de városban rémálom. (az Iveco a leghosszabb mind közül átlag +30cm-rel, hosszabb mint 7m, de ennek ellenére a 3995mm tengelytávja 100x jobban manőverezhetővé teszi, a fordulékonyságának köszönhetően.)

A gyakorlatban ez leginkább azt jelenti, hogy a fent említett hosszabb ugyan minta többi, de első kerekes londoni furgonok közt nincs olyan, aminek ép lenne középtájon az oldala. Na jó, ha nem is mindegyik, de az épek aránya tuti 25% alatt van.

Hogy miért ilyen nagy?! Megelőzve a rosszindulatú beszólásokat, valóban vannak, akik altesti hiányosságaikat próbálják az autójuk méretével kompenzálni. Na, ez teherautóval nem igazán működik, legyen bármekkora is.

Akkor mégis miért? A lehetőség miatt, ami plusz munkát hozhat, az extra méret.

A vételára egy hosszított verziónak ugyan +10% körül van a normálhoz képest, de ezzel vége is a különbségeknek. A rövidebbnek se kevesebb az adója, vagy a biztosítása. Ugyanazok a szerviz költségeik, sőt az üzemanyag-fogyasztásbeli különbség sem érezhető meg a pénztárcámon. Akkor meg miért ne legyen nagyobb?!

Aztán a típusválasztékból gyorsan kiderült, hogy az Iveco-k valamiért sokkal olcsóbbak, mint a másik három. Semmilyen ésszerű magyarázat nem kínálkozott, ezért túrni kezdtem a netet, beszélgettem sofőrökkel is, tulajdonosokkal, míg végül arra az elképesztő következtetésre jutottam, hogy túl azon, hogy a többire a „szteroidokon hízlalt személyautó” jelző illik leginkább, csilli-villi belsővel, személyautóba való extrákkal, míg az Iveco egy 3,5 tonnásra butított teherautó a belsejében.

A legnagyobb árbéli különbséget az okozza, hogy Londonban nem divat ez a típus.

Vidéken szétnézve minden 2.-3. nagyméretű fehér furgon Torinóból származik, de Londonban nem elég reprezentatív.

Döbbenet, de mivel nekem még nem a divat a legnagyobb bajom, úgy éreztem semmi hátrányom nem származhat. Legyen tehát IVECO!

IVECO – emlékszik még valaki a ’80-as évek kamionos sorozatára, a TIR-re? Egy nagydarab, sötét hajú, szakállas, és egy vékonyabb szőke sofőrpárossal. Ha bárki hasonlóságot vél felfedezni más színészpárossal, az szerintem kizárólag a véletlen műve. ;)

A „vörös rák”-nak nevezett IVECO TURBO STAR típusú kamionjukon szelték keresztül-kasul Európát, közben mindenféle kalandba keveredve. Emlékeim szerint a kor színvonalát tekintve egy nézhető sorozat volt és akkoriban még élt a „kamionos = nagyon menő” képlet is.

Nem én lehettem az egyetlen kissrác akkoriban, aki elhatározta, nagykorában IVECO-t fog vezetni. Az elhatározás ugyan a gyerekkor többi valószínűtlen álmával együtt feledésbe merült, de mit hoz a sors?

Fel is vihogtam, mikor arra gondoltam, lám csak idő kell az álmokhoz, de attól azért remélem megment a gondviselés, hogy az is valóra váljék, ami az akkor jó 30-as (azóta nyugdíjközeli) tanító-nénimről járt a fejemben. ;)

Auróra lassan sikítófrászt kap, ha én „csak úgy” elkezdek nézelődni az Ebay-en.

A balhé kicsit összetetten indult.

Az első lökést az indította el, amikor egy kolléga nekiállt dicsekedni, hogy £20K-ért vette a teherautóját ( VAN – árukihordó tehergépkocsi, furgon, a szótár szerint, otthon talán a kisteherautó szót használjuk rá. Itt van goodsvehicle, ami teherautó, tehát maradok ennél.)

£20K egy vagyon, bár ha átszámolom forintra, ott se kevesebb egy új teherautó, sőt…

De minek ide új?

Az újság és a kenyér-tej után szerintem az új autó az egyik legromlandóbb árucikk. Azzal a mozdulattal, ahogy az ember kihozza a szalonból, máris bukott rajta -20%-ot. Ami egy személyautó esetében hihetetlen luxus és pazarlás. Egy teherautó ugyan képes termelni is a pénzt, nem csak vinni, de ez nem változtat azon az értékvesztésen, amin egy új darab átesik.

Tehát nézelődtem egy kicsit, mennyibe kerül egy 2-3 éves darab, ami lényegében még új, de már nem csökken olyan meredeken az értéke. Felmértem a piacot, de más gyakorlati haszna még nem volt a dolognak.

Ösztönző erő ugyan lett volna, hiszen a cég egy komplett vagyont számolt fel nekem „bérleti díj” gyanánt az autóra, amit vezettem. Konkrétan egy év alatt kifizettem egy 3 éves autó árát bérletre.

A képlet egyszerűnek tűnik, de van benne pár változó, ami durván befolyásolja a megoldást…

Ez pedig a biztosítás. Egy jó állapotú városi kisautó, kezdő sofőrrel kombinálva (sajnos hiába a jogsidon az európai múlt, itt nem veszik figyelembe csak azt, amit UK-ból tudsz leigazolni), könnyen előfordulhat, hogy a biztosítás összege egy évre 2x (igen, kétszer) több mint az autó értéke! (Szerencsére az összeg némelyik biztosítónál mérsékelhető az otthon megszokott biztosítási-bónusz beszámításával, de még így is Forintban 7 számjegy fölött marad jócskán az összeg. A rablás ezen formája ráadásul teljesen legális az Egyesült Királyságban.)

Mindez persze csak az autó „normál használatra” mellett érvényes.

Ha ingázol vele a munkahelyedre, az súlyosbító tényező, ha pedig áruszállításra használod, az brutálisan súlyosbító tényező. Esetemben az éves futár biztosítás majdnem ½ éves bérleti díjjal lett volna egyenlő a legolcsóbb változatban is.

Így hát a plátói szerelmesek sóhajtásaival vettem tudomásul, hogy itt bizony várat magára az önállósodás.

A döntő fordulat akkor következett be, mikor bementem a céghez autót cserélni. Mivel jó fiú voltam, jutalmul kiutaltak egy alig 6 hónapos járgányt.

Mondjuk jutalom gyanánt sokkal inkább el tudtam volna képzelni egy 50%-os bérleti díj kedvezményt.

„Vegyél saját autót, úgy többet is tudsz spórolni, mint 50%!” – hangzott erre a Lengyel flottakezelő srác válasza. (Mi a fene, csak nem mondtam ki hangosan is, amit a „jutalomról” gondoltam?! Jobb lesz vigyázni magamra!)

Gyerekszobám azért volt (még ha sokan feltételezik is, hogy ha volt is, hát tehén volt benne a radiátor), ezért illet valamit válaszolnom. Elpanaszoltam neki, az előbb levezetett biztosítási mizériát, és azt, hogy az általa vélt haszon akár még deficit is lehet ebben a verzióban. Megint csak beigazolódott, miszerint érdemes beszélgetni az emberekkel.

Flottakezelő cimborám felhívta a figyelmem egy furcsaságra: „ – Ha mindez így lenne, ahogy mondod, csak az idősebb Angol futárok dolgoznának saját vassal, de ennek ellenére van néhány Lengyel is. Nem így tapasztalod?”

Igaz, ami igaz, valóban gyanús, hogyan tudnak fiatal Lengyel srácok saját furgont fenntartani… kivételezik a biztosító?! Lengyel kármentességet elfogadnak futár biztosításra is?! Hát nem éppen, de a céges biztosítási ügyintéző srác Lengyel.

Ez idáig nagyon szép, de még mindig nem értem mi az összefüggés. A cégnek van flottabiztosítása, ami mellé az alkalmazottak autóira lehet kötni nagyon kedvezőt biztit. Ez idáig rendben, de én nem vagyok alkalmazott, csak a Cég alkalmaz mint alvállalkozót. Még mindig nem értem, hogy lesz ebből futároknak is biztosítás, azt meg végképp nem, hogy miért pont csak a Lengyeleknek.

Hát a titok egyenesen „magyarosnak” nevezhető. (Ez esetben Lengyel az elkövető, tehát inkább nevezzük Kelet-európai mentalitásnak a dolgot!)

Egy 2000 futárjárműből álló flotta + az alkalmazottak járgánya elég munkát adnak egy „kihelyezett ügyintézőnek”, aki heti rendszerességgel megjelenik a cégnél és intézi az új belépőket (is). A Biztosító nem foglalkozik olyan apróságokkal, hogy a kedvezmény jogosultságát bizonyító dokumentum betűről-betűre egyezik-e azzal, amit ők megadtak. Ha az ügyintéző jogosnak ítéli meg a kedvezményt, hát akkor az a Biztosító álláspontja.

Te pedig mivel Lengyel az ügyintéző (és nem Brit) meggyőzheted róla, ha elég elszánt vagy (itt összedörzsöli hüvelyk – és mutatóujjait, hogy a gyengébb képességűeknek is egyértelmű legyen), meg tudod győzni, hogy a City Sprint alkalmazottjának lenni, vagy alkalmazásában állni mint alvállalkozó, az egy és ugyanaz.

Mégiscsak szép dolog az a bizonyos korrupció, még ha lépten-nyomon hangoztatom is, hogy milyen jó, hogy ebben az országban nem létezik (annyira nyíltan, mint máshol).

Lényeg a lényeg, megkaptam az ügyintéző számát, és a flottakezelő srác ajánlását, ami a másik szükséges meghívó, a királynő kisméretű portréját ábrázoló papíralapú meghívókon kívül.

Hober Mallow: „Sose hagyd, hogy az erkölcsi érzéked meggátoljon a helyes cselekedetben” – mottómat már ismerhetitek, ezért gondolom nem meglepő, hogy azonnal rávetettem magam az Ebay-re.

Környezetvédelmi megfontolásból... Ezt a dumát?!

Nőnek az üzemanyagárak valamit tenni kell ellene. A gáz még mindig majdnem féláron van a dieselhez képest, adja magát a megoldás: gáz-üzemre kell állítani a járgányt. Ami nemcsak, hogy olcsóbb, de tisztább is. A marketingben máris lehet hivatkozni a környezetvédelmi szempontokra!
Csak hát ennek nincs átütő ereje, valami hatásos kell! Legyen BIO! Biogáz-üzemű járműpark! Mennyivel jobban hangzik ugye?

Az üzemanyagról gondoskodni eddig is a sofőr feladata volt, ezután sem lesz ez másképp. De ami papíron változatlan, mennyire más is tud lenni az a valóságban...

;)

Büszkén jelentem, hogy első tanítványom sikeresen vizsgázott és a mai napon felvételt nyert a nagymotoros (nem ám pizza) futárok előkelő társaságába. ;)

Pillanatnyilag ő örül én meg büszke vagyok rá, de fogja még ezt ő bánni. >:-D

Hogy is lettem Jedi mester? Hát engem is meglepett mikor a összes ijesztgetésem ellenére is többen érdeklődtetek, hogy mégis miként és hogyan lesz az emberből londoni futár? Aztán még nagyobb meglepetésemre az érdeklődőktől ketten is tovább léptek a komolyan érdeklődő kategóriába. Azon kaptam magam, hogy lelkesít a tanítás lehetősége és térképeket eszkábálok,

jegyzeteket schmidtpalizok össze a felvételi-helyismereti tesztre való felkészítésre. Kis Padawan-om komolyan gondolta dolgot, mert lelkesen megtanulta a házi feladatot és (hétköznapra eső) szabadnapját feláldozta, hogy velem jöjjön a városba. Az üzlet mindkettőnk számára előnyösnek bizonyult. Én kaptam egy ingyen segédet ő pedig intenzív tempóban tanulhatta a várost. Aminek a mai felvétel formájában meg is lett az eredménye... ;)

Viszont ha már így belejöttem a tanításba akkor nektek is készítettem egy térképet. Ennek az univezálisságában nagyszerű térképnek a segítségével megtanulhattok mindent, amit London társadalmi, gazdasági és etnikai berendezkedéséről tudni lehet. Leleplező erővel tárja fel a város rejtett titkait. Na de nem is fényezem tovább, úgy is magáért beszél, jöjjön a térkép:

A történet ott ért véget, hogy a főnök meghívott másnap reggelre. Valószínűleg nem teára…

A lelkiállapotomról sok mindent el lehetett mondani ezek után… hááát azt nem, hogy nyugodt voltam…

Igazából mit is követtem el?! Egyrészt, aláírtam valaki másnak a nevében, magyarul aláírást hamisítottam…Tök jó! Másrészt, mindezt egy olyan fuvaron követtem el, amit meg sem csináltam, tehát még inkább tök jó! Harmadrészt pedig 3 napig volt nálam egy olyan csomag, aminek egy éjszakát se szabadott volna! Igen, jól látjátok a dolgot, egyetértek, megdolgoztam érte rendesen! De hát mit csináljak?!

Diszpécserem szívességet ajánlott… ha nem élek vele, akkor leshetek, hogy az életben mikor ajánlják fel legközelebb… és hát…70km este 8-kor…hiányzik a francnak!

Védelmi taktikán gondolkodva nem jutott jobb eszembe, mint ami a náci háborús bűnösöknél már bevált: „Parancsra cselekedtem”! Nem tudom, mennyire ismerik a magyarokat, mennyire lehet nekik az kielégítő válasz, hogy ha valaki, aki úgymond a felettesem, mondd nekem valamit, akkor én azt nem mérlegelem, hanem betartom.

Másnap reggel, szépen óvatosan beosontam a központba. Felsettenkedtem a diszpécser terembe, ahol is megkérdezték, hogy mi a francot akarok.

Ez már jó jel, ha nem emlékeznek rám – gondoltam. Nagy nehezen eldadogtam, hogy mi a helyzet.

A Főnök felismert, és behívott az irodájába. Londoni helytakarékos iroda - ketten használták éppen… a másik delikvenst, abban a pillanatban, ahogy megérkeztem, ki is küldte.

• De ha már itt van - kérte azzal a lendülettel a távozóban lévő kollegát - küldje be legyen szíves a diszpécserek vezetőjét is, és csukja be maga után az ajtót. (csupa jó jel…!)

No, leültünk. Megkérte, hogy vázoljam a helyzetet, mégis mi történt. Elmeséltem nagyjából a dolgot, „Diszpécser arra utasított, hogy…” kezdettel. Jól van.

Első kérdés:

- Miért nem sikerült a csomagot kézbesíteni?

• Háááát…- mondom - …mert a biztonsági őr nem engedett be, irodai órákon kívül.

• Jjjjo….Biztos jó helyen voltál?

• Biztos.

• Egész biztos?

• egész biztos…

• Jjjjo…Akkor meséld el, hogy mikor jártál arra!

• Hááát …- mondom újra – nem emlékszem pontosan, de ¾ 8 és 8 óra között kellett legyen.

• Nagyszerű – mondta a Főnök, majd kifordította a monitort az asztal közepére, hogy mindketten jól lássuk, beírta a kódszámomat, és az időintervallumot este fél8-fél9 között.

Oppáááá!…a monitoron megjelent egy térkép, a térképen pedig egy vonal, ami nagyban hasonlított ahhoz, amit a meztelen csigák húznak maguk után…

A péntek esti ténykedésem volt rögzítve rajta. Bekanyarodott a British Airways elé, rákattintott a vonalra, ahol is megjelent a 19:50 perces időpont.

Ezzel rendben is lennénk, igazat mondtam. Huhhhhh…még szerencse, hogy nem kezdtem el szövegelni!!!

Ugyan azt tartja a mondás, hogy csak akkor mondj igazat, ha semmi más nem jut eszedbe, ebben az esetben mégis kifizetődőbb őszintének lenni!

A következő kérdésre – firtatva, hogy nálam maradt a csomag – egész ideges lettem. Főnök látta a zavaromat, ezért megnyugtatott, miszerint nem probléma, hogy nálam maradt a csomag, értik ők, hogy életszerűtlen ezt bevinni este 8-kor, 70m-en keresztül, oda-vissza, semmi probléma nincs ezzel.

Na most, kérdem én: Ha te vagy a general manager, te vagy az Atya Úristen a cégnél, te írtad a cégszabályzatot, akkor miért nézed el azt hallgatólagosan, hogy nem életszerű, miért nem változtatsz rajta??!?!

Eeeez nekem magas!!!…. na mindegy, ezt hangosan azért nem mondtam ki.

Következő kérdés:

- Miért csak délután 4-kor értesítetted a céget arról, hogy egész hétvégén nem hívott vissza senki?

Szerény hangon megjegyeztem, hogy én azért reggel telefonáltam, csak … hát… visszahívást ígértek, ami nem történt meg délután 4ig… akkor kezdett el már nagyon gyanús lenni a dolog.

• Igen? Tényleg? Reggel telefonáltál? No és kivel beszéltél?

• Háááát… azt sajnos nem tudom… letette, mielőtt megkérdezhettem volna.

• Igggeeeeeen!??!?! És mikor telefonáltál?

• Büszkén jelentem, reggel 8ra volt fuvarom, tehát reggel 8 előtt lehetett valamivel…fuvarra várva telefonáltam.

• Igen?

No, megint csak fél8-8 közötti híváslista megnyitva, és valóban ott figyel a bejövő telefonszám, pár perccel 8 óra előtt. Megint csak igazat mondtam.

Idegességem ugyan csillapodóban, de még mindig nem értem, hogy mit akarnak tőlem, ha nem probléma.

Főnök megnyugtatóan: - Gyakorlatilag végeztünk, te nem csináltál semmi rosszat!

Azért megkérdezném még egyszer: - Miért fedezed azt a disznót, aki reggel elfelejtett telefonálni?!

Jééééé, hát ezért van az egész?!?! Rám senki se kíváncsi?!? Arra kíváncsiak, hogy ki felejtett el visszahívni engem!?

• Mázlija van a fickónak, mert nem tudom a nevét, és a hangja alapján nem ismerem fel!

• Akkor ennyiben maradtunk, jó ember vagy, nem a te hibád volt! Legközelebb azért, ha visszahívást ígértek, akkor 2-3-4 óra múlva mindenképp csörgesd meg hétvégén a központot, és ha hétvégén nem sikerül elintézni, akkor hétköznap pedig fél óránként csörgesd a központot, egészen addig, amíg meg nem oldódik a probléma. Rendben van?

• Rendben van!

Kő hatalmas dördüléssel elgurul a padlón, ami leesik a szívemről, és távozom.

Utánam érkező, cseppet fekete alaknak már nincs ilyen szerencséje. Ahogy belép az irodába, csapódik mögötte az ajtó, de a zárt ajtó sem tudja megakadályozni, az elvörösödő fejjel üvöltő főnök hangját:

• Mááár megint te vagy, te szerencsétlen, B@mmmeg?!?!?!

Kellemesen indult a nap, egyik munka vezetett a másikhoz, se várakoznom, se üresen gurulnom nem kellett. Péntek a hosszú hétvége előtt.

A belvárosban esteledett rám. Kezdtem kissé morogni, ideje lenne hazamenni, de semmi munka a láthatáron a kégli irányában. 7 óra felé már épp feladni készültem a dolgot és szégyen szemre üres mérföldjeim gyarapítva hazamenni, mikor is rám szólt a diszpécser, hogy lenne itt egy fuvar ami hazavisz. Ugyan csak motoros meló, de az is jobb mint üresen. Ebben egyetértettünk és jutalmul mivel elvállaltam így is, autós tarifára lett módosítva a meló. Even better!

Heathrow BA ¾ 8-kor. A biztonsági őr ilyen későn már nem engedett be a kapun, arrrrrrrrrrhhhggg „kezdődik”! Hívtam a központot mégis mi legyen? Negyedórányi telefonálgatás után megjött a válasz, hogy a biztonsági őr speciálisan képzett fajta a felvételi követelmények között valószínűleg szerepel a negatív IQ teszt is. Tehát ezt ma már nem fogjuk kézbesíteni, ezért vissza az irodába.

A gutaütés kerülgetett, az iroda a „city” keletei felén található, innét 35km, aztán onnét újra haza kéne jönni az összesen 65km. Mivel este nincs nagy forgalom sanszos, hogy 2óra alatt meg tudom járni. Hurrá 10re már otthon is lehetek!

Észlelhető lehetett a hangomon a lelkesedés, mert a diszpécser némi gondolkodás után felajánlotta vigyem a Heathrow-i irodánkba, majd megszervezi, hogy eljusson a csomag a központba. (31 irodánk van országszerte, ezek egymással szorosan együttműködve, de önállóan szervezik a munkákat napközben a saját körzetükben) Éljen, mégis elmarad a „városnézés”. Füstölgő gumikkal indultam a Heathrow-i iroda felé, de újra csörgött a telefon: Bezárt a Heathrow office. Újabb mentő ötlet a központ részéről: mi lenne ha magamnál tartanám a csomagot (teljesen szabályellenesen) hétvégére és kedden reggel ott kezdenék? Az ötlet tetszene, de a nappalos csapat már adott kedd reggelre munkát, nem tudok két felé menni, mert természetesen nem esik útba...

• Nagyon úgy hangzik, hogy be kell hozd a központba, de tudod mit?

• Figyelek...

• Akkor most úgy csinálunk mintha behoztad volna, írd alá a nevem Sean. De ne most csak egy óra múlva, különben azonnal lebukunk, hogy nem jártál itt! Aztán én megszervezem, hogy valaki elhozza tőled hétfő estig, majd hívlak, tartsd bekapcsolva a telefonod.

Szép dolog, más nevében írok alá egy olyan fuvart amit nem is tejesítettem, de hát csak segíteni akarnak rajtam és ha ezt most visszautasítom, leshetek mikor ajánlják fel legközelebb.

Eltelt a hétvége és bizony a hétfő is, visszahívás meg sehol. Kedden reggel elkezdtem aggódni. Míg az első fuvarra vártam felhívtam a központot és Sean-t kértem a telefonhoz. „Sean nincs benn, szabadságon van a héten, segíthetek valamiben?” - érkezett a válasz. Hehh? Ez eddig a kettőnk dolga volt, de ő meglépett, most akkor hogy? Letettem.

Nem lesz ez így jó ha nálam marad a csomag, de ki a bánatot hívhatnék fel mint „új fiú”? Ha még mindig a Courier Systems-nél lennék nem lenne gond, mert tudnám ki az a srácok közül akivel balhé nélkül meg lehetne oldani az ügyet, de itt még nem ismerek senkit. Nincs mit tenni, „bátraké a szerencse alapon” hívtam fel megint a központot. Mi a legrosszabb ami történhet velem? Legfeljebb megyek vissza a Courier Systems-hez... Óvatosan elővezettem, hogy van nálam egy csomag még péntekről, amivel nem tudom mit csináljak, mert nem hívott vissza senki az ígért instrukciókkal. A válasz általános értetlenkedés: Milyen pénteki csomag? Milyen visszahívás? Ki nem hívott vissza? Ennek utána kell nézni, várj visszahívunk!

Hát persze gyerekek én ráérek, csak annyit mondj még hogy ki... ...vel beszéltem. Naná, hogy letette.

Mozgalmas volt a napom nem nagyon értem rá aggódni, de délután 4-re már igazán visszahívhattak volna. Telefonálnék én, de nem tudom kivel beszéltem reggel. Megint el kell adnom valakinek a storyt, pedig jó lett volna ha kettőnk közt marad Sean-nal, most meg már lassan egyszerűbb ha rendelek egy óriásplakátot a céggel szemben és kiírom rá, hogy nem is egy hanem egyszerre három olyan dolgot is elkövettem amiért tuti nem fognak megdicsérni...

Új telefon, új diszpécser, régi story. Basszus lassan 4 napja nálad van a csomag miért nem szóltál korábban?! Én szóltam reggel de... Értem. Várj! Visszahívunk! Dave-vel beszéltél.

Na legalább tudom kit keressek ha ő is elfelejtene. De nem, pár perc múlva a diszpécserek főnöke keresett telefonon. Kicsit idegesnek tűnt a hangja, kiakasztotta valaki?

• 4. napja van nálad a csomag miért nem szóltál korábban?!

• Reggel telefonáltam, de nem hívtatok vissza.

• Igen? Na akkor nem a te hibád, viszont nagyon kéne sietned vele Heathrow-ra, indulj most azonnal.

• Jjjjo. És mi legyen azzal ami most épp nálam van?

• Majd megcsinálod utána.

• Határidős, fél órám van addig. Késhetek vele úgy kb 2órát?

• Nem! Várj ott ahol vagy, küldök valakit a másik csomagért hogy átvegye tőled.

• Jó. Csak küldj vele sok erős embert is. 950Kg 3 raklapon a szajré....

• Fák! (és egyéb növények) Most mit csináljunk?

• Talán ha küldenél egy embert a Heatrow-i csomagért...

• Tééééényleg! Mindjárt intézkedem, ne aggódj, nem a te hibád volt!

Phűűűűű, ha ezt a diszpécserek főnöke mondja akkor tényleg így lehet. Még a végén megúsztam.

Este nyolc óra, csörög a telefon. A hívó bemutatkozik:

• Bob vagyok a City Sprint ügyvezető igazgatója. Be tudnál jönni hozzám holnap reggel 8-ra?

• Hát holnap reggel nyolcra már kaptam munkát...

• Ne törődj vele! Majd megoldjuk mással. Szóval? Számíthatok rád?

• Hát persze főnök.

Városi rohanás címmel frissítettem, viszont az időrend betartása kedvéért julius 9-re lett visszadátumozva. ;)

Nem vagyok az a könnyen barátkozó típus. Pár havert leszámítva csak két igazi barátom volt idekinn. Mondjuk rájuk tényleg számíthattam.

Utálom a barátaim...

Ede Németországba költözött. Nem bántom érte, megértem ott a család is. Itt egyedül volt, aztán ugyan megpróbálta a neje is, de a párja sajnos nem beszél angolul. (Mondjuk az Ede se...) Németül viszont igen és kapott egy szülésznői ajánlatot a Sváboknál. Szakmájában dolgozhat és együtt a család. Remélem sikerül nekik, hajrá gyerekek. De azért basszus fogynak a barátaim... Úúúúúúútálom őt érte! :)

Aztán itt van Mr. Olimpia. A feladata véget ért. Várható volt, hogy új projektet kap a cégétől. Erre ő bejelenti, hogy nem érdekli az új projekt, ő bizony stadiont szeretne építeni. Kié is lesz a következő olimpia? Brazília? A tipp nem is olyan rossz, de nem az. Nem Brazília, nem a ruszkik, hanem Katar. (A lányok kedvéért mondom Foci VB) 2022ig évi egy stadiont az-az összesen tízet kell fölépítenie. He-he értem én hogy aki egyszer már épített katedrálist az nem akar más építeni, (Ken Follett után szabadon) de miért éppen az én barátaimnak kell lelépniük? Őt is úúúúúútálom, hogy itt hagy. :)

Most akkor önző vagyok?

Tehát barátokat keresek!

Az ideális jelentkező:

- 20-35 év körüli férfi, nő, pár, család, esetleg róka

- londoni (M25 belüli) lakos

- magyar illetve angol nyelvek legalább egyikét beszéli

- öööööö nem gondoltam én ezt végig. Mit is kell tudnia egy barátnak? Eddig még nem volt két hasonló...

Szóval jelentkezni fényképes önéletrajzzal a blogon kersztül lehet. ;)

A futár rendszert, városi rohanásra cseréltem. (Courier Systems, City Sprint) Új cégnél dolgozom, ha így jobban tetszik.

Nem még nem kezdek szenilis lenni, tudom, hogy volt már szó a blogon csatornákról. De egyrészt nem szántam nekik teljes posztot, másrészt aktuális lett az ügy.

Már otthon is rám tört egyszer a dolog és a Dunán garázdálkodtam saját építésű motorizált lavórommal.

Hajót építeni szép és felemelő dolog. Meg is fogadtam, hogy ebben az életben még egyszer eszem ágába nem jut hajót építeni!

Ami persze vonatkozik az építésre az természetesen nem vonatkozik a hajózásra magára. A szituációból egyenesen adódtak a következmények. Adott Lionel aki szeret hajózni és adott egy olyan ország ami az előbbi posztban vázolt adottságokkal rendelkezik. Mikor pedig eljött az a pillanat, hogy nem a holnapi túlélés gondjai kötnek le, hát persze, hogy elindult a vezérhangya. Természetesen észérvekkel alátámasztva: Márpedig nekem kell! Elkezdtem túrni az ebay-t mint egy megszállott, a párom nem kis rosszallása mellett. De már nem volt megállás a leejtőn. Felmértem a helyi kínálatot kerestem-kutattam. Hétvégenként hajókat néztem az ország különböző pontjain. Ha közelebb volt autóztunk a családdal, ha messzebb költségkímélő üzemmódban stoppal cserkésztem be a jelölteket. A dolog már-már kezdett akuttá válni mikor rátaláltam őrá:

Nem éppen szalonállapot, de az talán nem is baj ha mások is licitálnak rá. Végül is megnyertem a licitet, még ha 15%-al többet is adtam érte mint amennyit szántam rá. Aztán persze a felújítás során végleg elborult a költségvetés. De hát a hajó az szerelem a szerelemben pedig ritkán jutnak szóhoz az észérvek. ;)

Távolról sincs még kész, de technikailag 100% Miután kapott vizsgát 2016ig nem maradt akadálya, hogy a felújítást a vízen fejezzem be. Vagy mégis? Azóta valahogy a megyek a hajón dolgozni felkiáltás gyanúsan sokszor csap át egész napos hajókázásba...

A British Waterways kezelésében 2200mérföldnyi csatorna és folyó a más kézben lévőekkel együtt pedig 3000+ mérföldnyi viziút található a szigeten. Ez nagyjából a Sopron-Záhony (Magyarország keresztben) útvonal tízszerese! Nem tehetek róla ez a világ nagyon vonz engem. Árad belőle a nyugalom, ugyanakkor mégis színes izgalmas és érdekes.

Kicsit homályos még a kép? Hát megpróbálok élesíteni rajta, de talán nem csak szavakban...

Hát nem az az őrült forgatag, sőt...

De hát nem is kellett rohanni, az eredeti ló-vontatású bárkák nem a sebességükről voltak híresek. Ezek ugyan már csak mutatóban vannak néhol, de a modern életünk gyorsuló ritmusa ide még nem tudott betörni.

A táj rendkívül változatos és gyönyörködtető. Az erdős hegyvidék mindig elbűvölő.

De a síkságok is tartogatnak látnivalót bőven.

Nagyon élvezem a technikai megoldások megfigyelését is. Alagutak,

zsilipek

és persze hidak.

Na most hogy kerül ide ez a kép? Hiszen az alján csörgedező patak szemmel láthatólag nem hajózható. Kicsit segítek:

Vagy akinek még mindig nem gyanús semmi.

A mérnöki lelemény 2-3 századdal ezelőtti megnyilvánulása teljesen elbűvöl. Hol is találhatnánk ennél jobb terepet erre?

Magyarország ekkor fényévekre le volt maradva a technikától, otthon ne is keressen senki ilyen jellegű történelmi emlékeket. Nagyszerű példa erre az a Magyar Kurírban 1829-ben megjelent cikk, ami Kultsár István (a kor vezető újságírója) tollából származik. Ezt írta a Stevenson által tervezett és épített Stockton és Darlington közötti, 1825ben megnyílt, a világon első, rendszeres személyforgalmat lebonyolító gőzüzemű vasútjáról:

"Valami Stephenson nevű anglius olyan masinát fundált ki, melyet füsttel és forróvízzel hajtanak. Higgye, aki akarja."

A mostani tudásunk fényében ez döbbenetes, nade abban a korban... - mondhatnátok erre. De valóban így van? Jó az információ lassabban áramlott mint ma, sokkal lassabban. Na de több mint 120 év alatt nem tudott megtenni ekkora távot? Miről beszélek hiszen a vasútvonal 1825-ös megnyitása óta akkor még csak négy év telt el. Az lehet de:
Thomas Savery kapitány 1698 julius 2-án (tehát még a tizenhetedik! században) kért és kapott szabadalmat gőzgépére, amivel bányákból vizet szivattyúzott. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez még csak egy thermoszifonos működésű gép volt, de nem kellett már sokáig várni az "igazi" dugattyús gépre sem. A Newcomen-féle "vasangyalok" az 1710es években álltak szolgálatba Anglia szerte és hamarosan elterjedtek egész Britanniában. Négy emberöltővel járunk a Pesti Kurír írása előtt.

A Newcomen gőzgépek bányászaton kívüli terjedésének a tüzelőanyag fogyasztásuk szabott gátat. (Igaz ugyan ez a szénbányákat nem zavarta és ebben az időben már elképzelhetetlen volt modern bánya nélkülük.) Az általánosabb elterjedésre az 1770es évekig James Watt színre lépéséig kellett várni. Hoppá végre egy ismerős név. És igen valóban nem ő találta fel a gőzgépet, de azzal, hogy feltalálta a kondenzátort, ami 80%-al csökkentette egy átlagos gép tüzelőanyag fogyasztását és alkalmassá tette őket forgó mozgás végzésére, megnyitotta előttük az utat bármilyen területre való terjeszkedés felé. És még mindig 50évvel vagyunk az ominózus cikk előtt.

De vajon egy művelt, tájékozott magyar ember (habár lehet hogy merész feltételezés mindez egy újságíróról) tényleg nem tudhatott arról ekkor, hogy létezik egy "gőzgép" nevű találmány? Vagy csak régebben gyökerezik mint gondolnám a "köpködjük ami nem lehet a miénk" típusú speciális magyar mentalitás?

Egy kicsit elkanyarodtam a témától. Vissza a csatornákhoz. Aki azt mondaná, hogy a természetben könnyű annak megmutatom, hogy a város is lehet érdekes.

Apropó város. A város arra való, hogy lakjanak benne.

De ki mondta, hogy a csatornán nem lehet lakni? 15000 család lakik hajókon csak Londonban. És nem éppen kényszerből mint pl. az amerikai filmekben látott lakókocsiparkok. A képen látható "Kis Velence" nevű városrészben nem lehet kikötőhelyhez jutni. Ha nagy ritkán "kihalásos alapon" felszabadul egy hely az akár 100X (igen százszor) drágábban is elkelhet mint 30mérföldel odébb! És ez mégy csak néhány négyzetméter vízfelület, hajó nem jár hozzá. Összehasonlításképp megjegyzem, hogy itt 1négyzetméter vízfelület áráért 1.5négyzetméternyi felújított lakást kapni, de ahol én lakom ott négyet is.

Persze nem mindenhol ilyen eszement drága a dolog a "lakótelep" itt is olcsóbb.

Evezzünk békésebb vizekre. ;)

Nem is tudom hogy juthatott eszembe, hogy az itteni kalandjaimnak vége és a továbbiakban már csak rendes, konszolidált életet fogok élni.

A család ideköltözése már igencsak esedékessé vált, ezért neki kellett állnom lakást keresni, mert ugye egy 6négyzetméteres szobába mégse jöhettek.

Már a valós keresés előtt, az árak és a lehetőségeink felmérése céljából, már korábban elkezdtem nézegetni a gumtree-t és arra jutottam, hogy valami jobb forrásra lesz szükségem. Kis google faggatás után a zoopla.co.uk ingatlanos oldal bizonyult a leghasználhatóbbnak. Itt ezerszámra álltak a kiadó lakások és a gumifa 1-2 találatához képest az általam preferált árfekvésben is több tucat volt. Megnyugtattam magam, nem lesz itt semmi gond... He-he emlékeztek rá milyen kis naív is tudok lenni?

A keresés első hátulütője a szobaszám. Az itteniek ugyanis nem a szobák hanem a hálószobák száma alapján határozzák meg a lakást. Tehát ami otthon 3 szobás az itt 2 háló plusz nappali tehát 2 hálószobás hirdetések közt kell keresni. Ezzel nem is lenne gond, leszámítva azt, hogy nem meg olyan jól a dolgom, hogy megengedhetném magunknak. Tehát marad a két szoba az-az egy háló... És itt jön a bökkenő. Ugyanis vannak a garzonlakások errefelé studio-nak hívják őket, amelyek jó esetben egy nagy szobából és egy leválasztott mosdófülkéből állnak (legalábbis jobb esetben, rosszabb esetben egy fénytelen kis lyuk budival és zuhanykabinnal...) A probléma ezzel csak az, hogy a studiót hirdetők nagy százaléka önérzetesen nem a studio rovatban hirdet hanem az egy hálószobásban így hiába tudna szűkíteni az ember a keresőprogramban gyakorlatilag a találatok 75%-a így is stúdió.

Az ember meghatározza, hogy mit szeretne. Két szoba ugye. Ház jobb lenne mint lakás. Ha már lakás akkor földszinti, ha nem akkor legyen lift. (Nem a lustaság a fő motívum, hanem a gyerekkel együtt 30kilós babakocsi cipelése a páromnak.) Nem ártana, ha lenne hozzá kocsibeálló, de minimum ingyenes parkolás az utcán. (esetleg a bérlethez lehessen szerezni parkolási engedélyt) valamint még fölmerült az igény, hogy lehessen sétálni a környéken, mondjuk valami parkban. Szép igények és nem is lehetetlenek, csak hát van még egy igen fontos szempont, nevezetesen az az összeg amit ezért ki tudunk kifizetni. Aztán megnézük, hogy azokon a környékeken amik jártamban-keltemben megtetszettek mik az árak, majd röhögve tovább állunk. (Ugyan már királylány én csak az orosházi libamájkonzervemért jöttem ennyi pénzért máshol lakást lehet venni.) No hát akkor mégis merre? A maximált ár tudatában a kereső találatai drasztikusan csökkennek, de még mindig van bőven hirdetés. A cél nyugat London (valamint északnyugat és délnyugat bizonyos részei) közel a melóhoz, a keleti végekről különben is eleget halottam... Kellemes találmánynak tartom a térképes megjelenítést. Az ember rögtön rájön, hogy bizonyos helyekre még a nyugati oldalon sem szeretne költözni. A vicc szerint nem vagyok rasszista, mindenkit egyformán utálok! ;) Akkor mégis miért? Nos vegyük például Wembley-t. Kisebbik ámde igen komoly gond a meccsnapi parkolás, a nagyobbik az Indus lakosság. Az, hogy a fő utcán végigmenve úgy érzed magad, mintha új delhiben lennél, átutazóban érdekes, lakás szempontjából viszont... Nem nem érdekel milyen a másik bőrszíne, az viszont igen, hogy hozza magával a kultúráját. Ne zavar, csak nem praktikus a számomra. Amikor azt mondom úgy néz ki mint India úgy értem a boltok is. Hogy a hentesnél nincs marhahús. A ruhásoknál turbánok és színpompás női szárik-ból áll a kínálat. Mintha tengerimalacot ??? (kicsi mint az öklöm és négy lába van) sütnének nyárson a gyorsbüfében. A zöldségesnél a kínálat felét nem is ismerem fel a másik felét meg nem tudom mire használják. És még sorolhatnám... Nincs ezzel semmi baj, kiszolgálják a helyi igényeket. Ha utazom azért utazom, hogy ilyen helyeket megismerjek és szívesen ismerkedem közelebbről is a boltok kínálatával, viszont ha költözöm jobban favorizálom, ha az mindennapi igényeimet szolgálják ki.

Megint szűkült a kör fogy a lista, de még mindig közel 100as nagyságrendű, hirdetés maradt. Szépen kialakult, hogy három környék jöhet szóba Harrow - Northolt - Greenford , Uxbridge - West Drayton, Brentford - Kingston - Feltham. Itt kezdtük túrni a hirdetéseket a párommal, linkeket küldözgettünk egymásnak, szűrtünk a képek alapján, mi az ami tutira nem jön be meg hová nem engednek gyerekkel... A fellegekben jártunk míg el nem kezdődött a valós keresés. A több száz hirdetés pár darabra csökkent az irodákat kilőve. Hm... Szóval ingatlanosokkal kell kezdeni? Ez nem jó hír ugyanis errefelé bérlet esetében a lakást keresőt és nem a kiadót húzza le az iroda a magyar gyakorlattal ellentétben. :(  Eldöntöttem, jöhetnek az irodák is (no nem az aki emeltdíjas telefonszámot hívva hajlandó regisztrálni) ha ez kell, hogy legyen választék... És ekkor jött a pofon, ebben a kategóriában a hirdetések több mint 95% kamu! Előtte nem figyeltem azt az apróbetűs információt a lap alján amit a "hirdetés feladásának dátuma" sor jelölt. Előfordult nem egy esetben fél évnél régebbi is, de a többség is 1-2 hónapos. Ebben az ár kategóriában ami nem kel el napok alatt azzal nagyon nagy baj van... Kicsit kétségbeesetten folytatódott a keresés, több (közel száz) irodánál regisztráltam és reggel este lestem az új hirdetéseket. Nem volt túl sok talán ha napi 1-2. Kétségbeesésemben még az elképzelt árat is megemeltem 15%-al, majd egy kicsit összébb húzzuk magunkat jelszóval. Nem érdekelt a hogyan, mindenáron lakást akartam. Glória ugyanis már elég nagy ahhoz, hogy felismerje az idegeneket és féljen tőlük. Karácsonyi otthon jártamkor rám is egyértelműen gyanakvó tekintetet vetett az anyja karjából. Azt meg már nem hagyhatta szó nélkül mikor rám akarták bízni....

Az irodák hívogattak. Csak 20% drágább mint amit mondtál nem nézed meg esetleg? Nem! Van egy, igaz, hogy második emelet... Basszus, lássuk. És elindultam a leejtőn bármilyen kompromisszumra kezdtem hajlani kivéve az árat ami azért elég fix volt (a +15%-on felül) Jó tetőtér az nem földszint nézzük meg. Na de basszus, hogy a nappalit egy darab 50cm átmérőjű kerek ablak világítsa meg azt talán mégse... A következő hívás már a térképen való csekkolás után elbukott, 2x3 sávos autópálya mellé méginkább mégse mint az előző… Aztán a következő az első emeleten, parkolni nem lehet az utcában, kényelmetlen, no de majd megoldom. Élőben kiderül a „hálószobát” az (errefelé igen ritka 4.5m belmagasságú) galéria képezi. Kérem a következőt! Kellemes helyen az elképzeltnél kicsit közelebb zsákutca végén. Megtekintés előre megbeszélt időpontban az nincs. Hát akkor? Majd telefonálunk ha lehet… És másnap délután csörög a telefon, lehet menni. Elhúzott szájú érdeklődők jönnek le a lépcsőn, sok jót nem várok, de azért megnézem. A lakás kicsi de minden benne van ami nekünk kellhet, jó lehetne nagyobb is de az eddigiek után... El kéne sétálni az irodába ha le akarom foglalózni, itt van két sarokkal arrébb mondja az ügynök. Boldog vagyok, végre vége a keresésnek. Séta közben felnézek az égre ahol bárányfelhőket sodor a szél. De furcsa, keleti szél fúj a szokásos nyugati helyett… BASSZUS! Csókolom valamit a kocsiban hagytam majd az irodában találkozunk! Az autóban térképet elő, hát persze, hogy a Heathrow északi kifutójának a vonalában vagyunk. Ami nem vészes, csak nyugati szél esetén (havi kb 25 nap) erről jönnek a leszálló gépek csúcsidőben 55 másodpercenként! (A felszállás még jobb kivéve a 747es és az A380as mögött ott hagynak egy perc szünetet, de ami náluk kisebb ott ott 30másodperc a követési távolság csúcsidőben) Ja hogy a Heathrow-n átlagosan reggel 6tól este 10ig csúcsidő van? Most már legalább azt is megtanultam mire kell vigyázni a „kizárólag speciális időpontokban megtekinthető” kégliknél.

Régebbi sorozatoknál volt divat röviden összefoglalni az új epizód elején az addig történteket. Most épp ez a mondat ("Ez történt az előző részben") jutott eszembe ahogy nekikezdtem írni.

Az első (időrendben) nagyobb történés szó szerint is a nagyobb kategóriába esik. Történt ugyanis, hogy egy egész hétig naponta többször is a fuvar felvételekor derült ki, hogy 10-15cm híján nem fér be a csomag az autómba. Pénteken berontottam az irodába és elpanaszoltam, hogy egy kicsit nagyobb autó kéne. Az elképzelés nem volt alaptalan épp aznap ürült meg egy Berlingo és egy Jumpy is napok óta állt üresen az udvaron. (Előbbi 1 utóbbi is max 2 mérettel nagyobb csak a kis Nemo-nál amivel akkoriban furikáztam mikor abbahagytam az írást.) Hát a panaszom meghallgatásra talált kaptam egy másik járgányt...

 Ezen a képen elég csalóka mekkora is valójában a doboz...

Az apróság 22 köbméternyi rakterével akár garzonlakásnak is elmenne a helyi viszonyok között. A rakodás megkönnyítésére emelőhátfallal rendelkezik, hamar rá is jöttem, hogy nem borítékokkal fogok rohangálni ezentúl... (a Nemo nagy jóindulattal 2,5 köbméter) Hogy micsoda gyönyör London belvárosában 8méternyi autó részére parkolóhelyet keresni azt aligha kell részletezzem azok után, hogy a Nemo-val ugye 3.8m hosszan is alig találtam... Viszont keresztben kinyújtózkodva tudok aludni a fülkében ez is valami. Nem csak az autó nagy, 3 szemjegyű a tankolás végösszege is.

...de ebből a nézetből, hamar elillan az apró termet illúziója.

Na és persze az "árú". 1,5 tonna RedBull a Ministry of Sound esti bulijára? Nem probléma! 1800liter nyomdafesték? Ide vele! Kiállítás az Earls Court-ban? Lionel légy oly jó... Aztán beütött a karácsony és kisegítettünk a postának. Hajnali 5kor mentem elő körben összeszedni azt a pár száz (2-300) csomagot ami az előttem távozó 2 kamionról lemaradt, érdekes egy tetris volt a rakodás nem mondom. A kirakodás még érdekesebb volt, tangó-harmonika formájú plazmatévé és banán alakú műfenyő...

Lassan persze belerázódtam a teherautózásba, (de azért még mindig szentségelek, ha egy Soho-beli cím jelenik meg a képernyőn) béke van és nyugalom a munka frontján. Költöztetést vállalok hétvégenként...

Legközelebb a lakás keresés illetve bérlés rögös útjáról fogok néhány szót ejteni.

Nem tegnap függesztetettem fel a blog írását, de meglepődve tapasztaltam, hogy még így is 4hónappal az utolsónak szánt bejegyzés után is vannak olyan napok amikor 900fölött van az oldal letöltések száma.

Erre való tekintettel úgy döntöttem, hogy néha néha hírt fogok adni magamról (részletesen azért nem ma).

A fő újság, hogy tegnap végre megérkezett hozzám a kis családom! (Alkalmasnak találtattam rá, hogy házat béreljek ami itt azért nagy szó.) Most persze a fő, hogy ők itt vannak, de ígérem lesz részletesebb beszámoló is az idáig vezető útról.

És úgy tűnik limitálva van a megengedett sorok száma ezért kénytelen voltam kettészedni a bejegyzést.

Ennyi mellébeszélés után ideje kibökni a dolgot. Kicsit olyan ez mint a szakítás. Már régóta tudod, hogy nem jó ez így, de mégsem mered bevallani. Aztán mikor eljön az a pont, hogy nem lehet tovább halogatni, előállsz valami hülyeséggel, hogy „nem miattad hanem miattam” és „barátok azért még lehetünk”…  Sajnálom, egyszerűen nem jutok el estére oda, hogy gépelni kezdjek, titkárnőre meg nem telik…  Mondhatnám, hogy ritkább leszek, de ez csak olyan lenne mint a fenti példák.

Köszönöm mindenkinek aki olvasott, bíztatott, tanácsokkal látott el. Az oldalhoz tartozó e-mail cím él, ha kérdésed van, írj nyugodtan komment formájában vagy e-mailben meg fogom kapni.

Bye-bye

Lionel

Hosszú ideje nem írtam. Pedig gyűlnének a dolgok, több mint fél tucat vázlatom van, amik csak arra várnak, hogy bejegyzés legyen belőlük.. A frissítések elmaradásának (csak részben a lustaság) az oka: Napi 12-14 óra munka mellett, még csak-csak volt erőm a blogra, de elkezdtem tanulni. Na hát munka, tanulás, meg a blog együtt…

Hogy mit is tanulok? Hát szívom magamba a „tudást”!

A londoni taxisok vizsgáját hívják szerényen „tudásnak” (knowledge). Ami gyakorlatilag a város közepétől (Charing Cross) számított 6 mérföldes (10km) körzeten belül minden utca ismerete. (összehasonlításképp Budapesten a határ „0 kőtől” indulva ez északon gyakorlatilag Békásmegyer kivételével minden, majd az újpesti oldalon is Káposztást kivéve. Szinte a teljes XV. ker., a XVI. a Szlovák úton belül. Kőbánya és kispest szintén egészében, Erzsébet 90%-a, Csepel csak kb a fele. A XXII. a Háros útig. Budaörs és a Kamaraerdő teljesen a Törökugratóig, Teljes Budakeszi a máriamakki részt is beleértve. A II/a ker. Adyliget kivételével. Valamint még a III.ban Aranyhegy is egészen Ürömig) Ami e között és az M25 körgyűrű között (25km) van, ott elegek a főutak… (Öööö ez nálunk már Leányfalu-Gödöllő-Vecsés-Alsőnámedi-Százhalombatta-Tárnok-Herceghalom-Piliscsaba körrel írható le)

Természetesen szűken értelmezett London 149 irányítószámához tartozó kerületek ismerete az alap. Mindezt 320 útvonalon keresztül tanulhatja meg a reménybeli sofőr. Hogy mit tanulnak ezen átlagban 4 évet, morfondíroztam, hiszen napi egy útvonal kacagva megtanulható heti hat napjával egy év alatt megvan! Apró bökkenő, hogy az útvonalakkal megtanult 6000utca mellé kb. 10000 POI (points of intrest) is jár. Közintézmények (kórházak, orvosi rendelők, nagyobb iskolák, önkormányzatok, munkaügyi központok, rendőrörsök, stb…), aztán jöhet a kúltúra (színházak, múzeumok, könyvtárak, műemlékek) turista célpontok (szállodák, látnivalók) szórakozóhelyek, éttermek, bárok, mindezek címekkel és utcanevekkel…

Apropó utcanevek: Kérdőíveken látni a „közterület jellege” kérdést, a vad fejvakarás elkerülése végett zárójelben általában odateszik, hogy „(út.utca,tér)” nekiálltam gyűjtögetni, otthoni és itteni verziókat, mégis mi minden fordulhat elő.

dűlő

fasor

kapu

körtér

körönd

körút

köz

lejtő

lépcső

magasút

mélyút

part

rakpart

sétány

sor

sugárút

tér(tere)

út(útja)

utca

ez idáig nem éri el a 20at…

Eljött Mr. Olimpiánál való lakásom fénypontja, ma több havi várakozás után végre be tudott vinni az építési területre. Nem volt egyszerű a sorsom mert szerinte 4 óra alvás mindenre elegendő, viszont ha már nincs egyedül szeret beszélgetni. Részemről ha nincs meg ennek a duplája már nyűgös vagyok... Hát az utóbbi két héten igencsak nyűgös voltam.

Reggel hajnalban keltem, hogy át tudjam magam túrni a Blackwall alagúton. A forgalmat túlbecsültem, a parkolóhely keresést alul. Szerencsére mivel nagyon korán (55perc) érkeztem a helyszín közelébe, alig késtem 10 percet, miután sikerült letámasztani a verdát. (Kezdem úgy érezni, hogy a Londonban játszódó regények azon része, mikor a főhős a lakása környékén nekiáll parkolóhelyet keresni, majd miután sikerül neki, elgondolkodik rajta, hogy vajon hívjon-e taxit vissza a lakásig, cseppet sem költői túlzás!)

Rögtön a belépőkártyám kiállításakor támadt egy kis bonyodalom. Mr. Olimpia ugyanis elfelejtette nekem is leadni a fedősztorit. Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudtam mikor nekem szegezték a kérdést: - Tulajdonképp melyik hivataltól jött ellenőrizni Mr. North? A hölgy mögötti plakátra tévedt a tekintetem és morogtam valamit amit akár "health and safety"-nek is lehetett érteni. Egy olyan helyen ahol 2004 óta gyűrik az építkezést és elmaradtak az ilyenkor (sajnos) szokásos halálos balesetek, csak nem feltűnő egy "munkabiztonsági felügyelő"?

A további improvizálást megúsztam, mert miután kiállította a belépőmet, hívta Mr. olimpiát, hogy legyen a kísérőm. Egyedül ugyanis nem kódoroghat benn senki. Ami azt illeti még az ottlétünkkor körbehordott újságírók sem szállhattnak ki az őket körbehordó buszról! Ezt látva kétszeresen értékeltem a kivételezett helyzetem. Belépés némiképp szigorúbb mint a reptéren, acél biztonsági zsilipek, tenyér+ujjlenyomat érzékelők, fémdetektorok, átvilágított csomag, ion scanner és motozás vár a belépésben reménykedőre. (A biztonság látszatára nagyon adnak. 5méter magas fonott acél kerítés veszi körül a terepet, a tetején 1.5m "villanypásztor"ral. Kamerák minden 10 méteren, természetesen. A kerítés ellenálló képességét tesztelték is, egy teljesen megrakott teherautót küldtek neki (a töréstesztekhez hasonlóan), de nem jutott be. Jöttek tűzszerészek meg kommandósok is. Ők nem elégedtek meg a behatolás szimulálásával, odabenn játszottak. A játék mibenlétéről még a legközelebb állók is csak találgatnak. Ami valószínű: ólom és robbanószer volt náluk bőven. Ami tuti: 400e font /120millió forint/ volt a buli során szétlőtt és felrobbantott stadionrészek helyreállítási költsége.)

Miután zöld utat kaptunk egy belső buszpályaudvarra jutottunk. A pályaudvar szó nem tévedés, nagyobb mint a legtöbb budapesti elővárosi volán pályaudvar! Még térkép is segíti az eligazodást.

A túrát rögtön a legfontosabb épület mellett elhaladva kezdtük.

Nem tűnik túl izgalmasnak mi? Pedig tényleg fontos, mondhatni nélkülözhetetlen egy olimpiához! Ez a szerény épület egy 6000 (azaz hatezer) személyes budi! :) De van (lesz) itt még minden más is ami a kiszolgáláshoz kell, pl. hasonló befogadóképességű 3 emeletes McDonalds. Van a parknak saját kórháza, biomassza erőműve, szennyvíztisztítója (rózsaszínre festeve), 40 hídja (de kevésnek bizonyult ezért még nyitásig gyorsan hozzácsapnak kettőt) meg saját nyomtatott újságja is és még mindenféle nyalánkság...

A nézelődést az irodaépület tetejéről kezdtük, innét alkalmam nyílt egy (majdnem) az egész területet befogó panorámafotót készíteni. Mivel ide a blogba csak 600pixel szélesen tudnám beilleszteni az meg panorámafotóban alapvetően hülyén néz ki, ezért itt ezen a külső linken lehet megnézni (nagyítható)

http://v5.cache5.c.bigcache.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/57926005.jpg?redirect_counter=1

Balról jobbra: Velodrome (biciklipálya), kosárlabda stadion, az olimpiai "falu" (a lakótelep sokkal találóbb), bevásárlóközpont (mer' az feltétlen kell ám), a vizipóló ideiglenes épülete, mögötte félig takarásban az uszodák, "Hubble-Bubble" torony és a fő stadion zárja képet.

A legközelebbi bejegyzésben lemászok majd a talajszintre és közelebbről is megnézem magamnak az épületeket némi extra információval körítve.

A tizennyolc éven aluliak és a széplelkek nézzék meg mára az alábbi videót és ne lapozzanak tovább szépen kérem őket.

Azt hiszem eddig szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy nem foglalkozom azzal amihez semmi közöm. A híreket gondolom ti is halljátok, nem kell belemennem. Semmi közöm, ahhoz, hogy a rendőrök lelőnek egy fickót. Aki 4 gyerekes családapa. Hát ez szomorú (főleg a csaláld megmaradt részéről). De kérdem én, az jobban hangzik a hírekben, hogy ez a mi kis ma született báránykánk egy (esetleg szintén családapa) rendőrt lő le? Azzal nincs semmi baj? Mondjuk akkor valószínű a „közösség” nem vonult volna a rendőrség elé érdeklődni, hogy mi is történt a mi kis bodzaszedő testvíkénkkel? Tisztázatlan körülmények közt? Kérdem én mit kell ezen tisztázni? Fegyvere volt, nem volt se rendőr, se katona, de még csak biztonsági őr sem, (tudtommal) akkor mi a bránert keresett nála? Ha már (erősen vélhetően illegálisan) nála volt mi a meglepő a történtekben? Lehet morális alapon simogatni a kis buksiját, hogy illegális fegyvertartásért a halálbüntetés egy demokráciában kissé durva, de bassza meg: quae gladium, gladio peribunt (a kard, kard által vész el) legyen vele tisztában, hogy benne van a pakliban amikor ezt az utat választja, a „közösség" pedig kapjon a fejéhez és vegyen vissza az arcából! „Volt néhány balhéja, de soha nem ártott senkinek…” – nyilatkozta róla egy barátja. Vegyük már elő az értelmező szótárat és nézzük már meg a balhé fogalmát. Az ilyesmit nem a másik egészsége vagy vagyona ellen követik el? Azzal nem árt senkinek? Kétszáz ember vonul az utcára számon kérni a rendőrökön ezt a patyolat tiszta szentet? Na meg aztán milyen közösség? A szűk család képviseltette magát 200 fővel? Vagy a fegyveres (kiskorú) narkónepperek közössége? Békés tüntetésre érkeztek kövekkel és baseball ütőkkel? Mi történt volna, ha agresszív tüntetésre készülnek? Hozzák az autentikus afrikai népi konfliktuskezelő segédeszközöket? Lándzsát, mérgezett nyilat, kalasnyikovot?   Nem szokásom életvezetési tanácsokat osztogatni , de az anyja valagát húzza a genitáliájára koton gyanánt az ilyen, mielőtt szaporodni próbálna!

Nem vagyok éppen állam és rendőrpárti, azt hiszem nem kell bizonygatnom a szabadságszeretetem, de már ez esetben nem nagyon tudok nem a rend és a rendőrség oldalán állni, mer ugye mindenki addig valósítsa meg önnön szabadságát míg ezt nem mások kárára teszi- Voltam mén már magam alatt de érdekes mód nem az jutott eszembe, hogy hoppá akkor most az utcán kéne gyújtogatni meg fosztogatni! És amilyen elkeseredettek szegények nem az élelmiszer boltot, meg a használt bútorost fosztogatják, hanem a műszaki üzleteket, meg a márkás ruhákat, cipőket árulókat. Mondjuk, azért, hogy az ilyen jellegűek se lélegezhessenek fel ezeket simán  felgyújtják. Sőt tovább is mennek, nem elégszenek meg az őrizetlen boltok kirámolásával, hanem kilátástalanságukban a járókelők ingóságaira is kimondják az „einstand”-ot.  A Tv-ben mutattak egy döbbenetes képsort , amiben a földön fekvő, vérző delikvenst felsegítik, de a humanizmus csupán pillanatnyi illúzió. Gyorsan kiderül, hogy csupán kényelmi szempontok vezérlik az alkalmi segítőket, csupán annyi az indok, hogy egy álló emberhez nem kell lehajolni, hogy ki lehessen fosztani. Nem valami fényes a heti 120 fontból élni, de én is azt teszem, csak én ezért egyrészt megdolgozom és nem segélyként kapom. Másrészt ebből még szobát is bérlek és nincs önkormányzati lakásom. És pláne nem nyilatkozom, a tévének (a közösség nevében) hogy mindez azért van, mert boldogtalanok itt az emberek! Szintén bevándorló vagyok, de erre csak azt tudom mondani: kérte valaki, hogy itt legyenek boldogtalanok? Szerintem erre Afrika is frankón megfelelt volna, pénz nélkül éhínségben és betegségektől sújtva, még az erkölcsi alapjuk is meglenne rá… Na persze minden jócselekedet elnyeri méltó büntetését legalábbis a befogadó ország részéről. Hisz befogadták őket, kaptak lakást pénzt és nesze érdemes volt.  De attól tartok fordítva nem így lesz. Azt a kutyát aki beleharap az őt etető kézbe elaltatják, de minimum pofánverik, de ebben a fenenagy demokráciában ugye a Sárközit is megköpködték mikor kirakta az illegális romanoidokat, hát még itt ahol a derék állampolgárok kezelik rugalmasan a törvényeket.

A franc essen beléjük miattuk éhezem! Minden bolt be van zárva a környéken itt Lewisham-ben! Bezzeg a nyugati vég ahol laktam békés és nyugodt hely (egyelőre?) Az összesre jöjjön rá a hígfosás!

A dagadt madár aki nem tud repülni viszont szereti a belét (csokoládét). Hát az én kis Citroen Némóm is ilyen, nem sok köze van se bohóchalhoz se a kapitányhoz. Viszont kissé ormótlan, nem csak repülni nem hajlandó, de megmozdulni is alig-alig, viszont cserébe a benzinfogyasztása vetekszik egy Tigris tankéval.

Miután kiélvezte a dög a hatásszünete eredményét, megnyugtatott a cég még megvan és el se költözött, csak az épület felét verték szét, az oldalbejárat felől kell próbálkoznom behatolni. Pier nyitott ajtót a dörömbölésemre és még az ajtóban álmélkodva kérdezte, hogy tényleg dolgoztam már itt és ő olyat ígért, hogy visszavesz? Azért behívott és pár hónapnyi ásatás után néhány múmia és mamuttetem közül kihalászta az aktámat. Úgy látszik csodálkozós napja volt: Jé tényleg dolgoztál nálunk ráadásul nem is oly rég. Szóval szeretnél visszajönni? Saját motorral? Nem? Szóval hozzunk neked cégeset a garázsból? Hogy kisteherautót szeretnél? Hümm-hümm 3 hónap után még nem igazán szoktunk teherautót adni senkinek. Igen? És mire alapozod, hogy jó vagy? Szóval a diszpécserek mondták? Bill ugyan szabin van, de a többiek is biztos emlékeznek rád, ha olyan átkozott jó vagy, hát menjünk fel hozzájuk. Ha aggódtam is egy parányit, ez azonnal szertefoszlott mikor belestem a kontrol terem ajtajára vágott kisablakon. Top man on the hatch!  Nem hogy emlékeznek, rám de még mindig „első ember” vagyok ez jólesett. Pier megadta magát és megkérdezte mikor kezdenék. Akár most is. Lehűtötte a lelkesedésem, attól, hogy szándékában áll felvenni még nem biztos, hogy autó is áll a garázsban üresen. Leültetett és elment megnézni. Tíz perc elteltével még nem voltam ideges, de fél óra után kezdett bennem körvonalazódnia gyanú, hogy talán nem azon gondolkodik melyiket adja nekem a több száz bent lévő autó közül, még abban reménykedte, hogy nem is a garázsba ment, hanem ebédelni. Őrjítő lassúsággal telt el 50perc mire visszaért, viszont egy kulcs volt a kezében és a papírmunka elvégzése után máris bent figyeltem egy Citoen Nemo sofőrülésében. Heh reggel 8-kor érkeztem, délután 3-kor már volt munkám, nem telt el 12 óra azóta, hogy otthon csörgött a vekker. Mi ez ha nem világrekord? Na jó legalábbis Európa csúcs.

Két kis munka következett, majd megkértek vigyek be egy csomagot a központba. Mikor beértem egy hatalmas csomagot nyomtak a kezembe: „Welcome back, present” jelszóval! Ajándék a visszatérésem alkalmából? Ez most igazán komoly? Aztán megláttam a címzést Cardiff-ba megy  a doboz, tehát a fuvar az ajándékom. 150 mérföld (240km) soha rosszabb kezdést! Vigyorogva indultam el az M4-en nyugatnak, bele a naplementébe. Egy nap alatt 3 fővárosban (Cardiff Wales fővárosa) fogok járni, ha nem is rekord, de ez se rossz!

Megint hajnali kelés, megint reptér, megint búcsúzkodás, megint taxi, megint repülő, megint Luton, megint buszozás, megint paraszt buszsofőr… Öööö illetve nem! Ez utóbbi nem igaz! Illetve igen, megtörtént, csak nem megint… Ilyen tapasztalatom eddig még nem volt idekinn.

Lutonban, mielőtt felszállsz a londoni buszra, egy kismókus megkérdezi hová mész és a válasz függvényében irányit valamelyik rakodó rekesz felé. Különböző megállóknak különböző rekesz. Így nem kell a 65fős busz teljes csomagterét felforgatni az épp ott leszállók miatt és az is kiderül még ott a helyszínen, ha valaki esetleg ottfelejtené a csomagját és nem csak mérföldekkel odébb a buszvégállomáson.  

Odamentem a buszhoz és szokásommal ellentétben nem a végállomást mondtam be úticélként, hanem a Finchley road-ot. A steward meglepetten tapasztalta, hogy ma bizonyára mindenki ide utazik mert megtelt a rekesz, nem gondolkodott sokat, a Victoriára tartó csomagok közé tetette a bőröndöm. A buszra szállás után én viszont elgondolkodtam, milyen fura is ez. Mármint nem a bőrönd dolog, hanem az, hogy mikor tavaly jöttem és felhívtam  Mr Olimpia-t , hogy elmennék hozzá személyesen beszélgetni, addig el sem árulta a címét, míg egy csomó gyanakvó kérdésére kielégítő válaszokat nem kapott tőlem. Most meg a meghívásával bírok, hogy lakjam nála míg nem találok saját lakást, sőt a zsebemben lapul a direkt nekem másolt lakáskulcs, amivel be tudok menni  míg ő dolgozik. Mindenesetre túl azon, hogy olcsóbb megoldás, mint a megszokott Torquay Hostel és nem utolsó sorban sokkal kulturáltabb is, igazán örülök neki, hogy a barátjának fogadott.

Megérkeztünk a Finchley road-ra és szinte kiürült a busz. Szépen sorban álltunk volna a csomagjainkért, de a lengyel sofőr nem törődött velünk, irgalmatlanul dobálta ki őket a járdára. Majd miután kiürítette a rekeszt visszapattant a helyére és már indult is volna. Szerencsére résen voltam és bedugtam a lábam a záródó ajtó és a keret közé. A sofőr pár keresetlen szóval tudakolta, hogy mi a nyűgöm. Az csupán annyi volt, hogy a bőröndöm másik rekeszben feküdt, így nem került a járdára, szerettem volna megkapni. Emberünk rugalmas volt és adott választási lehetőséget, vagy visszaszállhatok a buszra és megkapom a csomagom Vikrorián, vagy itt maradok csomag nélkül, ő le nem száll még egyszer a kedvemért, hogy odaadja. Hiába sérelmeztem az eljárását, jelezvén, hogy részéről eldöntött a dolog elindult nyitott ajtóval, kénytelen voltam a csomagom után vetni magam. A sofőr pedig közölte, ha a Victoriára tartó rekeszben (végállomás) van a bőrönd, majd megkapom ott, addig maradjak a seggemen. Természetesen leszálltam a következő megállóban, semmi kedvem nem volt nagybőrönddel, sporttáskával és fájós kézzel plusz átszállásokat eszközölni amiatt, hogy a Victoriára érkezem. Szerencsére a Jubilee-line-nak is van állomása a busz következő Baker street-i megállójánál, igaz onnét már drágább a jegy, de még mindig csak egyszer kell le és felhurcolkodnom a mozgólépcsőn és nem kell az ilyen luxuscikkeket mellőző Green park-i  állomáson átszállnom a Piccadilly line-ról. Már csak a sofőrt kellett rávennem, hogy ideadja a csomagom, aki természetesen rám is förmedt mikor meglátta, hogy leszálltam, szerinte azért mert nem fogadtam szót és rossz rekeszbe tettem a bőröndöt viselnem kell a következményeit és a végállomásig utazni, mert ő ki nem nyitja addig azt a rekeszt. Nem értettem miért fáj neki annyira megnyomni plusz egy gombot, (automata az ajtó és a sofőr fülkéből nyílik, ha nem így lenne már rég önkiszolgáltam volna magam) de mivel nem volt igaza érdekeim érvényesítésére ülősztrájkba kezdtem. A csomagtér ajtó záródását ezzel erősen akadályozva. Polák barátunk hangosan méltatlankodott, hogy miért ő szív mikor (szerinte) én raktam hülye helyre a csomagot, de más választása nem lévén kinyitotta az én rekeszem is… Úgy éreztem a szituáció feljogosít rá, hogy búcsúzóul hasznát vegyem az utcaseprőként tanult nyelvtudásomnak, tehát az anyanyelvén közöltem vele a javaslatom mely szerint igazán csinálhatna magának egy kistestvért!

Az egész persze nem ért annyit, hogy ennyit írjak róla. De akkor mégis miért olvashatjátok? Ahogy a Hofi mondaná „a helyzetet képzeld el”: A kívül magabiztos máz ellenére azért rendesen aggódtam, hogy nem túl optimista elképzelés-e a részemről, hogy csak úgy visszavesznek. És ha így is lesz, lesz-e szabad autó? Kezdhetek-e azonnal, vagy a jól bevált „gyere vissza jövő hét kedden” válasz fogom kapni? Győzködtem magam róla, hogy nem csak udvariassági forma volt a „bármikor visszavárunk” megjegyzés a részükről, ebben a végtelenül udvarias országban, ahol még a fenébe is úgy küldenek, hogy már alig várod, hogy indulhass! Erre rögtön megérkezésem után egy olyan ember lát neki az amúgy is ingatag hangulatom rombolni, akinek már az óvodában is biztos szalonna volt a jele. Optimista, „minden simán fog menni” hozzáállásom jobban zuhant mint a tőzsdeindex…

Lecuccoltam Mr Olimpiánál és mivel nem volt racionális okom halogatni, úgy döntöttem  utána kell járjak mit ér egy, a cégnél kriplivé avanzsált futárnak tett, három hónapnál régebbi, vígaszaló ígéret. Mr Olimpia kéglije a város délkeleti felében található. Kicsit kiesik egy futárnak, viszont egész közel van az olimpiai falu. Nem is tudom miért a saját igényei szerint választott kéglit és miért nem az én szempontjaim vette figyelembe? A lényeg, hogy jobbnak láttam vonattal megközelíteni a városközpontot, mert az amúgy hatalmas metróhálózatról elmondhat, hogy a Temzétől délre kissé hiányos és ez Lewisham környékére halmozottan igaz. Hümm a Farringdon állomáson kéne leszálljak a vonatról, ahhoz, hogy tovább tudjak metrózni a cég felé. Nem jó ómen. (ha nem emlékeznétek a Farringdonon ért véget tragikus hirtelenséggel a motoros futár pályafutásom)  A vonatról leszállva kerestem a metrólejárót. Sehol? Eltartott vagy 10 percig mire rádöbbentem rossz helyen szálltam le. Hehh most akkor mi legyen? Motoron ismerem a várost, képbe is kerültem annyira, hogy merre kéne menni. Motorral… De merre induljak gyalog, vajon hol a legközelebbi metró? És a nem legközelebbi, de az ami nekem jó? Kis kompromisszummal ugyan, de találtam egy metróvonalat, innét az út szinte eseménytelen volt a cégig. Kicsit kihaltnak tűnt a környék, no de nyár van, uborkaszezon, miért is lenne tolongás? Ott álltam az ismerős ajtó előtt, nagy levegőt vettem és ráhasaltam a „személyügy” feliratú csengőre. Semmi válasz, kicsit közelebb léptem a tükröződő üvegajtóhoz és ahol rávetült az árnyékom beláttam az ajtón. Az ismerős folyosó és az arról nyíló irodák ajtajai helyett valami egész más látvány fogadott, egy hatalmas terem, betonpadlóval és rajta némi sittel a plafonról lógó vezetékekkel. ezt aztán tisztességesen kiürítették még a válaszfalakat is vitték magukkal! Itt aztán nyomhatom a csengőt, csekély a válasz esélye! Vajon hová költöztek?Mer ugye csak arról lehet szó hogy elköltöztek?! Ugye csak arról van szó? Ennyi negatív előjel után görcsben lévő gyomorral hívtam az egyik volt kollégám számát:

- Szia! Visszajöttem Londonba, épp visszavetetném magam, itt állok a bejárat előtt, de hát ugye… Hová költözött a cég?

- Hello! Isten hozott újra itt. Milyen költözésről beszélsz?

- Hát itt minden szét van bombázva. Gondoltam elköltözött az iroda valamerre. Kéne az új cím…

- Ja persze, te még nem tudsz róla. Nincs új cím. Nem költözött sehová…

Szolid nyekkenés és a belső szervek leszakadása jelezte, hogy talajt fogtunk.  14 órányi repülésen túl amúgy is őszinte örömmel üdvözöltem volna a földet, de ilyen finis után kedvem lett volna a keblemre ölelni.  A kabin ajtaján kilépve mintha egy forró mosogató ronggyal csaptak volna pofán. A vihar nem hűtötte le a párás meleget csak felkavarta azt. A Gunabara öböl állott vize is hozzájárul a szaghoz, de főleg a benzin ¼ alkoholtartalma adja meg az alapot a megérkezéskori nazális inzultushoz. Nálam kb. két hét telt el mire hozzászoktam. Hihetetlen volt, még semmit nem láttam Brazíliából, még ki se léptem a gépből, de már letagadhatatlanul éreztem, hogy egy másik részén vagyok a világnak.

A vám és hasonló nyalánkságok hamar lezajlottak, mire észbe kaptam a helyiek el is tűntek. Csodálkozva állapítottam meg, hogy egyedül állok a hatalmas kihalt csarnokban. Jó, hogy turista szezonon kívül érkeztem, de hogy senki ne legyen ez mégiscsak egy kicsit túlzás. Aztán a bejáratban tükröződve megpillantottam a hátam mögött lévő tájékoztató táblát, mely szerint minden járatot töröltek, kivéve a miénk. Az időjárás ezek szerint tényleg rendhagyó volt, de túl vagyunk rajta, úgyhogy először is pénzt kéne váltani aztán buszt szerezni a pályaudvarig onnét meg Juiz de Fora felé kéne venni az irányt. A pénzváltó természetesen zárva, de még mielőtt kiderítettem volna mikor nyitnak, egy takarító külsejű egyén szólított meg, felajánlva, hogy pénzt vált nekem. Nem volt kedvem várni 4 órát a hivatalos árfolyamra, de a reptéri maffia lehúzásától tartva óvatosan csak 20márkát kockáztattam meg beváltani. (Aggodalmam bőven felesleges volt, ottlétem fél éve alatt ez volt magasan a legjobb árfolyam, amin pénzt váltottam!) Pénzel amúgy nem voltam eleresztve. Bizonytalan hosszúságú időre érkeztem, ezt ugyan valamelyest behatárolni látszott a 3 hónapra szóló turista vízumom. Ezzel szemben mindössze 300$ költőpénzt sikerült előteremtenem. Édesapám kipótolta még 300német márkával. (Az kb. még 150$ jelentett akkoriban. Hogy az öreg részéről mit jelentett, az más kérdés. Egy zajos válás után megmentett 500márka vésztartalékból, kaptam meg az összeget. Anyámtól is kaptam útravalót, aki a családi ház egészével és a kassza 99,99% távozott.  Tőle /anyagi helyzetének megfelelően/ egy tábla Piros Mogyorós csokoládét kaptam. )

20reállal felszerelkezve nekirontottam az információnak, kideríteni, melyik busz visz el a pályaudvarhoz. Ékes angolságommal jó reggel kívántam és előadtam óhajom a bent ülő hölgynek. Aki kedvesen mosolyogva, hatalmasra nyílt szemekkel, érdeklődő tekintettel nézett rám. Még soha nem hallgatott nő ilyen áhítattal állapítottam meg magamban, viszont a még szélesebb mosolyon kívül nem érkezett válasz a kérdésemre. Na jó rendben, nem is volt annyira ékes az angolom, hát próbáljuk meg még egyszer csak szépen lassan tagoltan, hátha az övé még az enyémnél is éktelenebb. Miután másfél perc alatt ismét túljutottam a kérdésen, a lányka szemérmesen lesütött szemmel egy, közvetlenül az információ mellett lévő, szerény méretű táblára hívta fel a figyelmem. A 2mx3m nagyság gondolom arra szolgált, hogy ne lehessen ne észrevenni. A felirat néhány nemzetközi nyelven így szólt rajta: Nemzetközi információ nyitva 9-24-ig. Ez most valami vicc?! Galeao Inernactional a repülőtér neve ahol vagyok? Az International nem nemzetközit jelent? Nemzetközi reptéren az információban nem beszélnek angolul, hová kerültem?! Miután túltettem magam az első nap első döbbenetén előkotortam a hátizsákomból a portugál nyelvkönyvet és összeállítottam a megfelelő mondatot: Ondé é estacionamento de autocarros?  (Hol van a buszpályaudvar?) A mondat hasonló hatást váltott ki, mint korábbi angol megfelelője. Ezt el nem hiszem! Még egy ilyen holdkóros országban ahol a nap több mint 1/3 -ban nincs idegen nyelvű felvilágosítás, még itt se tehetnek süketnémát az információs pultba?! Ugye nem? Erős volt a gyanúm, hogy a kiejtésem körül lehet baj, és nem a lány süketnéma, de mindkét probléma orvosolható tehát írásban adtam elő a kérelmem. ÉS láss csodát: A reakció majdnem ugyanaz mint elsőre, értetlen csodálkozás. Tökön szúrom magam! A gépen érkező helyiek már rég eltűntek, egy poszt apokaliptikus film díszlete is lehetne a terminál annyira üres, hová forduljon az ember egy vadidegen világban ahol nemhogy emberi nyelvet nem beszélnek hajnali 5-kor, hanem a portugált sem?! Végig jártam a megállókat, de nem lettem okosabb. Az ismeretlen városrészek neveinek felsorolásától amúgy sem várhattam volna a megváltást, de nem is akarhattak összezavarni ilyesmivel, mert egy szál tábla nem volt. Kész itt maradok 9-ig vagy minimum addig, míg az első angolul beszélő halandó meg nem jelenik a terminálban. Kétségbe esett tekintettel rogytam le egy padra. Miss Információs egy darabig együttérzően figyelt, majd egy írótömbbel és egy ceruzával elindult felém. Megérkezett, mosolygott és angolul írni kezdett, mely szerint ne haragudjak rá, de ez az első napja, írásban tud kommunikálni velem, miben segíthet?  Nem mondod, hogy tényleg süketnémát tettek az információba?! De akkor vajon miért nem tudott írni mikor portugálul kérdeztem?! Mindegy ez most lényegtelen, hol az a nyüves buszpályaudvar? Kimegyek az ajtón megkeresem a „zona azul”-t felszállok az első buszra és a „rodoviária”-ig kérem a jegyet…

Szépen lassan persze magyarázat született mindenre az ottlétem alatt. Angolul tanulnak ők is, de hatalmas az ország és a turisták által frekventált részek kivételével nem nagyon nyílik alkalmuk élőszóban használni a nyelvet, emiatt az oktatás is általában az írás-olvasásra koncentrál. És itt lép be egy (a brazilokat jobban megismerve) furcsa jelenség a képbe, annyira szégyellik, hogy nincs beszélt nyelv gyakorlatuk, hogy az is letagadja, hogy tud angolul aki egyébként tanult. Egy vidékről felkerült lány első napjait kellett csupán kifognom az információs pultban és máris a fenti idétlen szituációt élvezhettem. A jelenség egyébként a brazilokat megismerve azért nagyon fura, mert extrém mód segítőkészek! Ez a segítőkészséggel azonban, bizonyos helyzetekben óvatosan kell bánni, ha vidéken útbaigazítást kér az ember, 2-3 azonos irányba mutató információ birtokában szabad csak elindulni!!! Ugyanis annyira akarnak segíteni, hogy akkor is „útba igazítanak” ha lövésük nincs arról, hol is van az általuk keresett hely, mindezt azért, hogy ne kelljen azt mondani „nem tudnak segíteni”!

A portugál rejtélyre is fény derült. Az európai és a brazil változat néhol igencsak eltérő ebbe sikerült azonnal belefutnom. Európai verzióban estacionamento de autocarros jelenti az autóbusz pályaudvart. Estacionamento Brazíliában (többnyire az őrzött)parkolót jelenti, az autocarro (busz) itteni megfelelője ônibus na és, hogy teljes legyen a kép a buszpályaudvar neve itt a rodoviária. Ezen a napon nem csak én találkoztam először ezekkel a nyelvi különbségekkel...

Errefelé nem történik semmi említésre méltó. A rabszolgák tevékenysége kezd napi rutinná válni. Ezért itt az ideje kirándulni Brazíliába. Ugyan kicsit több mint egy évtizedet kell vissza utazzunk az időben, de ha megtesszük, Lionel máris egy repülőgépen találja magát…

Mondtam már, hogy útálok repülni? No jó persze a repülés mindig érdekelt csak a rosszullét ami elfog alatta az a szörnyű! Budapest Frankfurt közel két órás bemelegítéss és utána elindultunk Rió felé, laza 12 óra a menetrend szerint. Igazolandó, hogy a repülés érdekel utánanéztem aminek csak tudtam, a gépről és az útvonalról. „Légvonalban” ugyan csak 9600km a távolság, no de a repülők sem bóklászhatnak arra, amerre a kedvük tartja, az égbolt is ugyanolyan utakra van felszabdalva, mint a szárazföld. Pedig az Airbus A340-200 utazósebességén (871km/ó) megúszhatnánk mindezt 11óra alatt is. Szép gondolatok, de ha az ember 3 Dedalonnal indít és 4 óránként megfejeli plusz egy darabbal igazán mindegy, hogy összesen13 vagy 14 órát repül nem? Felszálláskori gondolataim persze szólhatnának arról is hogy uram-atyám több mint 150tonna kerozint cipelünk magunkkal. Gyengébb idegzettel inkább ezzel foglalkozik az ember, hogy ennyi tűzveszélyes folyadékkal együtt milyen hülyeség már repülni. (Jó-jó nem olvastam rendesen végig a tájékoztatót. 155ezres szám az üzemanyagnál literben lett megadva, ez a mennyiség csak 124tonna. Atya világ 124tonna 12400km-re! Ha ezt átszámolom az autó fogyasztásra, akkor egy tonna/100km, na téged is inkább ruháználak mint etetnélek drágaságom.) Engem inkább lenyűgöz a gondolat, hogy 100könnyebb elefánt súlyának megfelelő fém, műanyag, üzemanyag és emberek emelkednek a levegőbe a mérnöki leleménynek köszönhetően. Apropó levegőbe emelkedni, hol is vannak a papírzacskók?

Mégis mit lehet csinálni 12 órán keresztül bezárva? A járat kitalálói gondolom az alvásra tippeltek, este hatos indulás és reggel hatos érkezés (lenne az indulási repülőtéren, de Rióban még csak éjfél lesz.) Esetünkben máris két órát késtünk az indulással, annyira nem bántam a dolgot ugyanis nem rendelkeztem konkrét tervekkel arra nézve mit csinálok addig, míg felszállok a reggeli buszra. Szezonon kívül mentem, a gép talán, ha félig volt. Ennek ellenére nem volt szerencsém a középső üléssorban kaptam helyet, az ablakból bámészkodás kizárva, legalábbis kifelé. 19évesen egy kicsit még elszórakozik az ember a stewardessek befoglaló formájának vizsgálatával, de ez se tartott soká. Hozták a kaját, újabb óra elütve, de még mindig maradt hátra vagy tíz… Helyett: „Kedves utasaink itt a kapitány beszél…bla, bla… időjárási viszonyok…bla,bla…két óra késés… helyi idő szerint 04:00 óra érkezés…bla,bla” A német nyelv nem az erősségem, kis túlzással nem értettem mindent tisztán. A 2 órás késést eddig is tudtam, de attól még hajnali kettőre meg kéne érkeznünk, most akkor mi van? Az egyik kisasszony angolul kisegített, „nem az időjárás miatt indultunk késve, most viszont a durva szembeszél miatt lesz 14 óra az út”.  14 óra hát nem remek? Mondhatnám isteni! Apropó 14 óra! Többet nem is nagyon lehetünk a levegőben gyors számításaim szerint utazósebességen 14 és ¼ órát vagyunk képesek a levegőben tölteni, ha teletankoltak. Ugye teletankoltak? Vagy van kút az Atlanti óceán fölött és benézünk? Na mindegy csak tudják ezt elől is a fiúk és nem csinálnak hülyeséget. Nem is olyan jó buli tudni a gép paramétereit?

13órája és 40 perce vagyunk a levegőben és érzetre még nem kezdtük meg a süllyedést. A légikísérők már több mint fél órája összeszedtek mindet és beszíjazva ülnek a kis lecsapható üléseiken, de mintha kicsit sápadtak lennének?! Hogy én az vagyok az rendben van, de hogy ők? Nem hinném, hogy szolídalitanak velem. Azt mondjuk ők is biztos tudják maximum mennyit maradhatunk a levegőben, de esetleg azt is, hogy nem tankoltunk tele?  A takarókat is összeszedték ez idáig rendben, de hogy a szemüvegeket is levetették azokkal akik viseltek? Nem repültem hozzá eleget, de ez gyanúsan nem a rutineljárás része, itt valami nem kóser, de mi? A bizonyosságot egy hang hozza el a pilótafülkéből „kedves utasaink, Rióban az időjárás kissé rendhagyó, a leszállásunk módja is az lesz, de aggodalomra semmi ok a személyzet ki van képezve az ilyen helyzetekre. Höhh, ügyvéd van a fedélzeten végrendelkeznék…

Villámok fénylenek körülöttünk, miközben a gép leadott orral, üvöltő hajtóművekkel, recsegve-rázkódva, száguld lefelé. Ha ezt túlélem, soha többet nem repülök, fogadkozom. Inkább utánanézek, hogy lehet hajóval hazajutni. Annyira azért nem tré a helyzet, hogy a racionálisabb énem fel ne tegyen egy kérdést: A hajó nem kerülhet viharba? Ott esetleg napokig tart a buli és nem néhány percig… Igazat adok neki! Eldöntött tény lesz, hogy diszidálok!