12 hét pihenő következik. Fait accompli, nincs mit tenni. Itt nem segít se szerencse, se találékonyság, se szorgalom. Főleg, hogy az utóbbival mindig is hadilábon álltam.
Nekiláttam a kárelhárításnak. Nagyseggűt kikiáltottam bűnbaknak és meghirdettem eladásra. Hamar elkelt, még némi hasznot is sikerült realizálnom rajta. (Néha még a saját családtagjaim is meggyanúsítanak izraelita ősökkel.)
A cégnél valahogy nem akartak 3 hónap szabit adni, de még kilépnem se sikerült. Talán holnap visszakapom a kaucióm... Mindenesetre a személyügyön ígéretet kaptam rá, hogy felvesznek furgonra, mikor visszajövök. Már korábban is ért bennem a gondolat, hogy talán mégsem a Forbes magazin által készített "a világ 10 legveszélyesebb munkája" c. listán  megtalálható foglalatossággal kéne folytatni a hamarosan bekövetkező családfenntartó ténykedésem. Bill sajnálkozását fejezte ki és bevallotta, hogy némiképp csúsztatott mikor a 3 leghasználhatóbb embere közt említett, az igazság, hogy a cég 3. legjobb futárjának tartanak. Vigyorogtam is mint a tejbetök, az össz. 900-as létszámból nem rossz. Csak hát jelen pillanatban ez csak presztízskérdés, nem nagyon segít rajtam. Vagy mégis? Bill megkérdezte, dolgoznék-e az irodában? Diszpécser-aszisztenst keresnek, érdekel? Bármi legyen is az azon túl, hogy heti 5x10óra minimálbérért, még mindig jobb mint otthon heti 7x24 semmiért. Persze, hogy érdekel! Átmenetileg reménykedtem. Kiderült, hogy elkésett az ötlet, már felvettek valakit, holnap kezd. Kicsit kiült a csalódottság az arcomra, beleéltem magam a hirtelen jött lehetőségbe. Bill felajánlotta, hogy magához osztatja be az új fiút és egy héten belül úgy kiutálja, hogy sírva rohanjon haza... Ennyire azért talán mégse vagyok megszorulva, elutasítottam az ajánlatot.
Volt még pár gyengécske koldulási kísérletem. Egyéni vállalkozóként ugye itt sincs se betegállomány, se fizetett szabadság, se munkanélküli segély. A tartalékaim felélni, meg nem lenne túl sok értelme... A biztosítóval, hogy jártam ezt már leírtam. Elmentem az ingyenes "állampolgári tanácsadó irodába" hátha tudnak mondani valami okosabbat mint, hogy húzzak haza mint a vadlibák, átvészelni ezt az időszakot. Meglepő módon kiderítették, hogy mivel idén május 1.-től változott az A8 államok-ra (az EU-hoz 2004-ben csatlakozott államok kivéve  Ciprus és Málta) vonatkozó szabályozás, változott valami egyéb szabály is és mivel több mint fél éve tartózkodom az országban jogosult lehetek némi álláskeresési támogatásra. Ami önmagában még kevés a boldogsághoz, de ha ez az egyetlen jövedelmem akkor fel kell keresnem az önkormányzatot és jelezni, hogy ebből a pénzből nem tudok lakbért fizetni. Ebben az országban ez "sürgős vészhelyzet"nek minősül, azonnali lakhatási támogatást igényelhetek az önkormányzattól. Ebben az esetben akár a lakbérem 80% is átvállalnák. Így heti kb. £45 maradna. Ha nem lenne hova mennem a túléléshez pont elég lenne, sőt tulajdonképp változtatni se kéne az étkezési szokásaimon és még a buszon se kéne lógni... Be is rongyoltam a közeli "job centre"-be tesztelni az elméletet. Itt diszkriminálni próbáltak, tehát rögtön össze is vesztem a személyzettel. Állításuk szerint ugyanis nem vagyok munkakeresésre alkalmas állapotban, tehát ilyen címen nem segélyezhetnek. Én ellenben azon a véleményen voltam, hogy pl. múzeumi teremőrnek még a jelenlegi "Taigetosz pozitív" állapotomban is megfelelnék. Sőt ha van ilyen állásuk el is felejthetjük a segélyt. Volt ilyen állásuk. Hogy akkor miért nem dolgozom? Természetesen az ilyen állásokat a valóban rászoruló, permanens bibivel rendelkező egyéneknek tartalékolják, némi empátiát tanúsítva igazat adtam nekik. Cserébe kaptam telefonszámot ahol az enyémhez hasonló "vészhelyzetben" lehet segítséget kérni. Ennek kiaknázásához viszont már nehézsúlyú pofátlanságra lenne szükség a részemről... Másrészt azért vagyok távol a családomtól, hogy jobb körülményeket biztosítsak nekik, de segélyből ez nem igazán jöhetne szóba.
Tehát minden jel szerint haza konvergálok a szabadságom idejére.