A történet ott ért véget, hogy a főnök meghívott másnap reggelre. Valószínűleg nem teára…

A lelkiállapotomról sok mindent el lehetett mondani ezek után… hááát azt nem, hogy nyugodt voltam…

Igazából mit is követtem el?! Egyrészt, aláírtam valaki másnak a nevében, magyarul aláírást hamisítottam…Tök jó! Másrészt, mindezt egy olyan fuvaron követtem el, amit meg sem csináltam, tehát még inkább tök jó! Harmadrészt pedig 3 napig volt nálam egy olyan csomag, aminek egy éjszakát se szabadott volna! Igen, jól látjátok a dolgot, egyetértek, megdolgoztam érte rendesen! De hát mit csináljak?!

Diszpécserem szívességet ajánlott… ha nem élek vele, akkor leshetek, hogy az életben mikor ajánlják fel legközelebb… és hát…70km este 8-kor…hiányzik a francnak!

Védelmi taktikán gondolkodva nem jutott jobb eszembe, mint ami a náci háborús bűnösöknél már bevált: „Parancsra cselekedtem”! Nem tudom, mennyire ismerik a magyarokat, mennyire lehet nekik az kielégítő válasz, hogy ha valaki, aki úgymond a felettesem, mondd nekem valamit, akkor én azt nem mérlegelem, hanem betartom.

Másnap reggel, szépen óvatosan beosontam a központba. Felsettenkedtem a diszpécser terembe, ahol is megkérdezték, hogy mi a francot akarok.

Ez már jó jel, ha nem emlékeznek rám – gondoltam. Nagy nehezen eldadogtam, hogy mi a helyzet.

A Főnök felismert, és behívott az irodájába. Londoni helytakarékos iroda - ketten használták éppen… a másik delikvenst, abban a pillanatban, ahogy megérkeztem, ki is küldte.

• De ha már itt van - kérte azzal a lendülettel a távozóban lévő kollegát - küldje be legyen szíves a diszpécserek vezetőjét is, és csukja be maga után az ajtót. (csupa jó jel…!)

No, leültünk. Megkérte, hogy vázoljam a helyzetet, mégis mi történt. Elmeséltem nagyjából a dolgot, „Diszpécser arra utasított, hogy…” kezdettel. Jól van.

Első kérdés:

- Miért nem sikerült a csomagot kézbesíteni?

• Háááát…- mondom - …mert a biztonsági őr nem engedett be, irodai órákon kívül.

• Jjjjo….Biztos jó helyen voltál?

• Biztos.

• Egész biztos?

• egész biztos…

• Jjjjo…Akkor meséld el, hogy mikor jártál arra!

• Hááát …- mondom újra – nem emlékszem pontosan, de ¾ 8 és 8 óra között kellett legyen.

• Nagyszerű – mondta a Főnök, majd kifordította a monitort az asztal közepére, hogy mindketten jól lássuk, beírta a kódszámomat, és az időintervallumot este fél8-fél9 között.

Oppáááá!…a monitoron megjelent egy térkép, a térképen pedig egy vonal, ami nagyban hasonlított ahhoz, amit a meztelen csigák húznak maguk után…

A péntek esti ténykedésem volt rögzítve rajta. Bekanyarodott a British Airways elé, rákattintott a vonalra, ahol is megjelent a 19:50 perces időpont.

Ezzel rendben is lennénk, igazat mondtam. Huhhhhh…még szerencse, hogy nem kezdtem el szövegelni!!!

Ugyan azt tartja a mondás, hogy csak akkor mondj igazat, ha semmi más nem jut eszedbe, ebben az esetben mégis kifizetődőbb őszintének lenni!

A következő kérdésre – firtatva, hogy nálam maradt a csomag – egész ideges lettem. Főnök látta a zavaromat, ezért megnyugtatott, miszerint nem probléma, hogy nálam maradt a csomag, értik ők, hogy életszerűtlen ezt bevinni este 8-kor, 70m-en keresztül, oda-vissza, semmi probléma nincs ezzel.

Na most, kérdem én: Ha te vagy a general manager, te vagy az Atya Úristen a cégnél, te írtad a cégszabályzatot, akkor miért nézed el azt hallgatólagosan, hogy nem életszerű, miért nem változtatsz rajta??!?!

Eeeez nekem magas!!!…. na mindegy, ezt hangosan azért nem mondtam ki.

Következő kérdés:

- Miért csak délután 4-kor értesítetted a céget arról, hogy egész hétvégén nem hívott vissza senki?

Szerény hangon megjegyeztem, hogy én azért reggel telefonáltam, csak … hát… visszahívást ígértek, ami nem történt meg délután 4ig… akkor kezdett el már nagyon gyanús lenni a dolog.

• Igen? Tényleg? Reggel telefonáltál? No és kivel beszéltél?

• Háááát… azt sajnos nem tudom… letette, mielőtt megkérdezhettem volna.

• Igggeeeeeen!??!?! És mikor telefonáltál?

• Büszkén jelentem, reggel 8ra volt fuvarom, tehát reggel 8 előtt lehetett valamivel…fuvarra várva telefonáltam.

• Igen?

No, megint csak fél8-8 közötti híváslista megnyitva, és valóban ott figyel a bejövő telefonszám, pár perccel 8 óra előtt. Megint csak igazat mondtam.

Idegességem ugyan csillapodóban, de még mindig nem értem, hogy mit akarnak tőlem, ha nem probléma.

Főnök megnyugtatóan: - Gyakorlatilag végeztünk, te nem csináltál semmi rosszat!

Azért megkérdezném még egyszer: - Miért fedezed azt a disznót, aki reggel elfelejtett telefonálni?!

Jééééé, hát ezért van az egész?!?! Rám senki se kíváncsi?!? Arra kíváncsiak, hogy ki felejtett el visszahívni engem!?

• Mázlija van a fickónak, mert nem tudom a nevét, és a hangja alapján nem ismerem fel!

• Akkor ennyiben maradtunk, jó ember vagy, nem a te hibád volt! Legközelebb azért, ha visszahívást ígértek, akkor 2-3-4 óra múlva mindenképp csörgesd meg hétvégén a központot, és ha hétvégén nem sikerül elintézni, akkor hétköznap pedig fél óránként csörgesd a központot, egészen addig, amíg meg nem oldódik a probléma. Rendben van?

• Rendben van!

Kő hatalmas dördüléssel elgurul a padlón, ami leesik a szívemről, és távozom.

Utánam érkező, cseppet fekete alaknak már nincs ilyen szerencséje. Ahogy belép az irodába, csapódik mögötte az ajtó, de a zárt ajtó sem tudja megakadályozni, az elvörösödő fejjel üvöltő főnök hangját:

• Mááár megint te vagy, te szerencsétlen, B@mmmeg?!?!?!