Csekély 168 órás késéssel ugyan de Nagyseggű végre hazatolta a névadó testrészét. A mai hibátlan 160 mérföld (260km) után újra bizalmat szavaztam neki. Ez ugyan nem túl sok, egy jobb nap akár 2x ennyi is összejön és pontosan 1/3 annyi mint az eddigi legdurvább napom. De mennyire más volt ez a mai! Reggel későn keltem, verőfényes napsütésre. (a csúcsidőn kívüli vonatjegy miatt amúgy sem indulhattam volna korábban) Rory már az utcán parkolt, hogy legyen helyem a garázsban. Teával kínált majd megkérdezte csináljon-e szendvicset. Majd előreküldött: "ismered a járást a garázs felé, a szendvics majd érkezni fog" Fél óra múlva mikor már azt hittem megfeledkezett rólam megjelent egy tálcának is beillő tányérral rajta két bacon-burger egy kazalnyi sült krumpli kíséretében. Első osztályú vendéglátás!
Az alumínium ház és a krómozott cső műgyantával összeragasztva a vizet ugyan nem tartotta meg, de úgy összegyógyult, hogy szinte reménytelennek tűnt szétválasztani őket. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve kalapáccsal odacsaptam egyet az öntvénynek, hisz az már úgy is használhatatlan. Az ötlet bevált, egyetlen csapástól pontosan kettérepedt. Már csak a csőről kellett eltávolítani a műgyanta maradékokat. Drótkefével és tűreszelővel estem neki, mondhatni erre jól ráreszeltem, de Rory besompolygott a garázsba és megkérdezte, segítene-e rajtam egy drótkorong? Hát hogy a viharba ne! Elővette a "jól felszerelt" szerszámos-ládáját. Egy csavarhúzó egy franciakulcs, két darab villásdugó és egy drótkorong figyelt benne. Ha bármi másra lett volna szükségem, nem megyek vele sokra, így mindenesetre az általam egy órásra prognosztizált tisztogatás 3 percre rövidült. Miután berámoltam a pótalkatrészt Szörnyella pöccre beröffent, semmi szivárgás, ollé! Még egy kis időt töltöttem a gyerekektől hemzsegő(3) kertben. Jó érzés volt ott lenni.
Laza autópályamentes hazautat terveztem, de a barna táblák keresztül húzták a számításom. Annyi de annyi van belőlük az út szélén. Csak hát amikor dolgozom, nem sok közöm lehet hozzájuk, bármennyire is csábító rajtuk a felirat. Most viszont úgy jártam mint a lakótelepi kutya, aki azt se tudja mit válasszon amikor végre leviszik, ezért inkább mindent végigrohan (lábat emelni) a tűzcsaptól kezdve a villanyoszlopig. ;)
Ilyen barna táblák jelölik a látnivalókat.A vad bámészkodásnak persze az lett a vége, hogy még a táv felét se tettem meg, mikor keményen rám sötétedett, így sikerült kikísérleteznem a kellemes autópálya-utazótempót is. De a motorral szerzett élményeimről majd egy későbbi posztban, most csak magáról az útról számolnék be, nagyrészt képekben. :)
Kellemes 20°C, hibátlan napsütés, a tavasz ezernyi illata kavarog a levegőben, el se tudok képzelni ideálisabbat!
A Severn folyó völgyében vezetett az út első szakasza.
A fehér foltok a mezőn legelő birkák.
Az autópályánál alig keskenyebb vidéki utakon.
Ahol még a templomkertben is tavasz van.
A romos falak talán a dicső múltról álmodnak az árnyas fák alatt.
Vissza a folyópartra.
Favázas épület rendeltetése évszázadok óta változatlan, ma is használták. Piac.
Öntöttvas útjelző táblák a házfalon, ezek se mai darabok.
Ez viszont egy teljesen mai tábla. (Poén a zárójelben.) Valójában zsákutca, még ha a GPS /errefelé sat-nav-nak hívják/ mást is mond! :)
Hibák persze régebben is előfordultak... (Ok részeg volt a kőműves, ezt értem, de megkínálta a műszaki ellenőrt is?)
