Egy "Scotch Rump Steak" kérek! (tudom a hátszín nem a legelegánsabb választás, de hát a bélszín csak akkor értékelhető, ha "még rúg" én pedig "well done"/jól átsütve szeretem a húsokat általában)
Azt hiszem ezzel a mondattal búcsúztam el a londoni pályafutásom "kezdő" szakaszától. No persze nem állítom, hogy 4 hónap alatt "vérprofi lettem" az itteni viszonyokat illetően. De berendezkedtem. Túlestem a szállás és munkakeresés örömein. Igaz ez utóbbi nem ment simán. Az elsőre rosszul megválasztott futárcégnek köszönhetően kis híján zátonyra futott a külhoni megkapaszkodási kísérletem. Nem csak, hogy szó szerinti értelemben éhezni kényszerültem, de ha nincs egy jó barát váratlan felajánlása, bizony szégyenszemre haza kellett volna kullognom. Azóta "anyagilag" már nem lógok neki, nem gondoltam volna, hogy az is sikerélmény lesz egyszer, hogy a bankszámlámon lévő összeg ("alulról érkezve") eléri a tavaly karácsonyi állapotot. Minden héten jut (egy kevés) a savings-be is, szinte el se hiszem! Sikerült lerendezni az adminisztrációt (bankszámla, jogosítvány, "adószám" stb...) Túlestem egy hitelképességi vizsgálaton melynek eredményeként már nem kell feltöltőkártyás telefonnal szüttyögnöm, mert alkalmasnak találtattam az előfizetésre. Tudom mit hol szerezzek be, mi az ami ehetetlen a számomra... És úgy általában a napok kezdik átadni magukat a rutinnak. Még mindig sok minden újdonságként ér, de már korántsem annyi mint az elején, vannak napok amikor semmi új nem történik velem. ;) Sajnos a nyelvtudásom se nagyon változik. :( Még mindig lövésem sincs mi a különbség CAN / COULD / MAY / MIGHT / SHALL / SHOULD / WILL / WOULD közt?
Persze még ezer a kérdőjel ezeken kívül is. Egyedül úgy néz ki megállom a helyem, de elég lesz-e hármunknak is? Főleg ha a mostani "későn hazajárós, hétvégén is dolgozós" rendszert szeretném felváltani egy (legalább a) "fürdetésre hazaérek" verzióval? Pár hónap múlva majd ez is kiderül...
Viszont 4.5 hónap elteltével megengedhettem magamnak azt az "esztelen luxust", hogy hátszín szeletet rendeltem magamnak vasárnapi ebédre! :) Ez így önmagában nem hangzik nagy fegyverténynek. (Főleg annak tudatában, hogy otthon szinte minden hétköznap vendéglőben ettem.) De ezért az összegért egy egész hétre való (élvezhető minőségű) kész kaját kaptam volna a Tescoban. És nem csak a gyomromról van szó, mikor meg tudom venni a gps-nek azt a vízálló tokot amit kinéztem és nem azon kell izgulnom, hogy vajon elég pénzem marad-e benzinre a következő csekkig. Újra megérezni az anyagi biztonságot, elmondhatatlan élmény egy olyan ember számára aki kényszerből korábban még soha nem nélkülözött.
Persze volt már hasonlóra példa, de akkor saját elhatározásból és kalandvágytól hajtva indultam el Brazíliába. Hivatalosan alig nagykorúként, érvényes repülőjeggyel a visszaútra, buli volt az egész ott töltött fél év. Nem voltak kötelezettségeim, felelősségem. Pénzem ott se volt, illetve elég hamar elvertem és hát utána koldultam és előfordult az is, hogy ételt loptam, de nem volt szükségem többre. Ott kötöttem fel a függőágyam ahol épp útólért az éjszaka, Tenger, patak, folyó mindig akadt fürödni és az útmentén magasba tartott hüvelyk-ujj nemzetközi jelzésnek bizonyult, így az utazásra se volt gondom. De nem számított semmi, mert élveztem, hogy olyan helyeken járok ahol a legtöbb ember soha nem fog. Meggondolatlanul nekivágtam az Amazóniai-esőerdőnek is, ez utóbbi "húsba vágó élménynek bizonyult"... De mindez a saját szórakoztatásomat szolgálta ellentétben a mostani helyzettel. Ahol ugyan a párom szerint "nem elhanyagolandó számomra a dolog kaland értéke" (az érintett eddig nem erősítette meg, de nem is cáfolta ezt a kijelentést), de az alapvető cél mégis a hamarosan bővülő kis családom alapvető szükségleteinek fedezése és ez valahogy nem ugyanaz a feeling.