Minden jól indult ma. Szép volt az idő, ezer ágra sütött a nap. Jó kedvem volt. Bill öntötte rám a melót 10-15 mérföldes fuvarok egyszerre 4-5 csomag a fedélzeten ilyenkor akár 300-350% kihasználtság is összejöhet. És már csak a mai napot kell kibírjam az 5 nap szabadságig. (A királyi esküvő miatt amúgy is 4 napos hétvégéhez még hozzácsaptam a csütörtököt is.) A Brixtoni moziból tartottam a Farringdonra az utolsó csomaggal az 5-ös pakkból. Délután 1/2 3 felé kissé már éhesen pont kapóra jött a dolog. Gyors kitérőt fogok tenni a Smithfieldbe gondoltam. Persze menet közben Bill még rám szólt, hogy igazán beugorhatnék a Guy's kórházba. Reménykedtem, hogy nem 14db fehér boríték lesz! Bejött, phűűűű... Csak valami dobozolt orvosi eszközt kaptam, "Törékeny! Kérjük óvatosan szállítani!". Jól van cica gyere a dobozba, csak nem ugrik rád a filmes doboz?!  Greenwich a végállomás. Ki sejtette akkor, hogy fogok ma még arra járni?
Leadtam a filmet a Farringdonon. Bill már piszkált, hogy szüksége lenne rám üresen a szigeten, húzzak Greenwich-be ledobni a csomagot és eszembe ne jusson a Smithfield... He? Az hogy a gps alapján lesik merre vagyok ok, de a gondolataim vajon mivel figyeli? Hiszen még nem tértem el az ideális útvonaltól. Vagy csak szimplán öreg róka és tudja, hogy kajaidőben miért szokott "lefagyni" az a dög GPS a Smithfield környékén?
Kicsit vonakodva kezdtem öltözködni. Már igencsak meleg volt. Bátor (szuicid?) kolégák már egy szál pólóban nyomták. Kicsit irigykedve néztem őket. No persze soha - a legrövidebb útra sem - indulunk el beöltözés nélkül, figyelmeztetett a racionális énem. Kicsit alkudozni próbáltam vele, legalább a kabát zipzárja maradhatna nyitva, itt a városban... Hajthatatlan volt, kelletlenül zárkóztam be a mobil szaunámba. Minél hamarabb sort kell kerítsek egy teljes testpáncél vásárlására az Ebay-en, ez nem ér rá nyárig ha ilyen marad az idő gondoltam. A forgalom ritmusát felvéve 40mph-val gurultam lefelé a Farringdonon, hogy a Blackfriars Bridge-n keresztezzem a Temzét. (Némi késéssel sikerült végül.) A Holborn Viaduct alatti lámpánál szerencsétlenkedő tanulóvezető gyűjtötte fel maga mögött a sort. Itt szerencsére(?) legálisan használhattam a buszsávot. 25mph-ra lassítottam, hiszen technikailag mégiscsak balról előzök és ugyan nincs balra kanyarodási lehetőség a többiek számára, fordult már elő, hogy valamelyik türelmetlen illegalitásba vonult. A lámpa pirosra váltott mögöttem, mindenki a lámpa mögött ragadt, enyém volt az egész Farringdon a Ludgate Circus-ig. Nem valami nagy szám mindössze 200m, még gyorsítani se érdemes, mert a következő lámpa úgy is piros, de egyedül az úton, ritka pillanat ez a city-ben! Az előbb még 25mph-val gurultam, senki az úton, nappal, nem voltam fáradt se egyéb bajom nem volt, akkor most mégis mi a bánatot keresek én a úton fekve??? Délután 3-kor mégsem elegáns a belvárosban fetrengeni, tehát ülő helyzetbe tornáztam magam. Leltározzunk: Pulzus cca. 150-160, egye fene tekintettel a helyzetre rendben. Jobb láb fáj, de mozog. Jobb könyök-kar szintén fáj, de mozog és azon támaszkodom. Bal kar-csukló is fáj, de nem vészes és egyébként se arra estem. Beértek az autók 3-4en kiszálltak érdeklődni, itt az ideje felszámolni az ingyen cirkuszt. Az adrenalin termelés is rendben lehet gondoltam mert a +200kilós vasat úgy állítottam fel a földről mint egy tollpihét. Hümm nem lehet itt komoly baj. A bámészkodókkal közöltem, hogy lehet húzni az állatkertbe a majomketrecekhez, ha bénázó emberszabásúakat akarnak látni, itt nincs több látnivaló. Egyikük felajánlotta, hogy hív mentőt. Kicsit elküldtem a vérbe a mentőjével együtt, hiába no kicsit idegbeteg voltam és a kapott adrenalin löket se ép csillapító hatású! De hát ebben a helyzetben az dobja rám az elő követ, aki nem fél, hogy visszaütök! :) Lassan visszatért az élet körülöttem a normál kerékvágásba, csak a közeli kávézó teraszán ücsörgő nyugdíjasok bámultak.
Leltár 2: Karcok a mocin, kisebb törés az idomon, de semmi veszélyes. De hová a picsába tűnt a gurulás és fetrengés közt eltelt 1-2másodperc? És egyáltalán, hogy sikerült mindenféle nehezítő körülmény nélkül összehozni mindezt? Dúlt vadként jártam fel alá az utat lesve: se olaj, se víz, se murva vagy sár de még egy kósza kavics se! De akkor mégis mi a lóbránerért terültem el mint az ólajtó??? Az "örök rejtély marad" címkét ragasztottam az esetre és továbbindultam. Volna...
Moci indult, jó. Kuplungot húznám, de mi? Beragadt? Hogy a fenébe, hiszen védett helyen van, nem sérülhetett? Rámartam jobb kézzel is és simán működött. Attól, hogy mozognak a ujjaim a bal kézen, az nem jelenti azt, hogy fogni is tudok velük?! Hú wazzeg erre mondják úri körökben, hogy épp rossz oldalán tartózkodom a férfiúi elsődleges nemi jelleget megtestesítő hengeres szervnek.
Billtől kértem mentesítő motorost, átvenni a csomagom. "Törékeny! Kérjük óvatosan szállítani!" vigyorgott rám a felirat. Kicsit zörgött a bele, ilyen volt ez induláskor is? Na még csak az hiányzik, hogy ezt rám HTK-zák, vajon mi a franc lehet benne? Heh még az ág is húz? A megszokott szerencsém eddig alhatott valahol, de most ébredezni kezdett. Körülnéztem, hol hagyhatnám a motort. Ingyenes parkoló a belvárosban? Tőlem alig 50m-re? Hmmm... No akkor a második lépésként röntgent kéne lőni. Tartok tőle, hogy a Mekiben nem adnak a sült krumpli mellé, marad a kórház és a bizonytalan biztosítottsági státuszom gyakorlati tesztelése. (Még hónapokkal ezelőtt küldött a helyi TB valami "hiánypótlás felszólítást" amit tekintettel a hajnali 2-es hazaérkezésemre, ideiglenesen ad acta tettem. Persze reggelre resetelődött a rövidtávú memóriám, eszembe se jutott többet egész idáig.) A St. Bartholomew's látótávolságon belül volt ugyan, de legjobb tudásom szerint ott nincs "A&E" (Accident & Emergency nálunk kb. baleseti ügyelet a megfelelője) A Guy's kórház a legjobb tudásom szerint a 2. legközelebbi, de vajh' van-é nekik A&E? Mi is a mentők száma itt? Aztán telefon utálatomnak engedve egy a közelben várakozó taxist interjúvoltam meg, megerősítette a gyanúm miszerint gyalog a Guy's hospital a legközelebbi ügyelettel rendelkező utána Szent Tamás, de az 2x olyan messze van a másik irányban... (Hm... Gyalog? Taxival meg a Csajágaröcsöge-alsó a "legközelebbi" innét 40mérföldre mi?) Gyalog bő 1.5 mérföld a Guy's nem távolság, na de bicegve? Buszozni kéne... Mi sem természetesebb, hogy nem volt nálam az Oyster kártyám (~buszbérlet) a legközelebbi metróállomás ahol venni lehetne a Blackfriars ami 2012ig felújítás miatt zárva. A tervezet szerint átjutottam a Blackfriars hídon, ugyan anno még nem a járdára gondoltam... A túloldalon feladtam a dolgot és utánanéztem mennyi kp. is van nálam, majd veszek (méregdrága) jegyet a buszsofőrnél. Két darab buszon váltott jegy árából akár 28óra korlátlan mennyiségű buszozásra jogosíthat az Oyster. (A napijegy a váltás napján 0 órától a következő nap hajnali 4.30-ig érvényes!) Az üzemanyagcellás buszok egyike futott be elsőként a megállóba, továbbra is "zéró-emisszió"val haladtam a kórház felé. A recepciós hölgy arca élből rosszat sejtetett miközben vert hadként vonultam át felé az előtéren keresztül. Oh kedves attól tartok 4-ig voltunk ügyeletesek a Szt. Tamás a "délutános". 4:10 az idő, hogy kerülnétek intim kapcsolatba egy taliga aprómajommal! Kitámolyogtam azon filózva, hogy hol a legközelebbi metróállomás akol kártyával Oystert vehetek, mert nem maradt kp-m egy újabb buszjegyre. (Nem semmi! Otthon még kártyám se volt, itt meg lassan teljesen függővé váltam tőle...)
"Hát te m-m-m-m-mit ke-ke-ke-ke... csinálsz itt?" - hangzott fel kissé szakadozva a kérdés a hátam mögött. Hisz ez a dadogós Zoli! (kisteherautós kolléga a Csys-nél) Miután beszámoltam róla, hogy "már épp semmit" felajánlotta, hogy átdob a St. Thomas-ba. Fortuna drágám hol voltál eddig? ;)
St. Thomas A&E: Mintha egy bankfiókba érkeztem volna, sorszám osztó gép, asztalok, az asztalok mögött ügyintézők, nem is hasonlít kórházra... Hívták a számom.  Az asztal túloldaláról, egy kb 2m magas, teljesen kopasz, fekete óriás villantotta rám a kb. 56 darabos vakítóan fehér fogsorát a - Mit szeretnék? - kérdéssel egyetemben. Hát egy csuklóröntgen menüt kérnék XL sült krumplival!  Oldott hangulatban folytattuk az adminisztrációt és az "elméleti" kárfelmérést. Elméleti információim miszerint a sürgősségi ellátás ingyenes, beigazolódni látszott, legalábbis ezidáig nem kérdezte ki vagyok és van-e biztosításom. Végül arra jutott, hogy indokolt a kórház látogatási igényem és átirányított a "sürgős törődést igénylő" betegek várójába. Itt egy tökösnővér újra kezdte a kérdezősködést. Majd saját hatáskörében arra a megállapításra jutott, hogy ez minden bizonnyal fáj nekem. A felnőtteknek orvosi utasítás nélkül adható maximális adag fájdalomcsillapító 2x-ét erőszakolta rám, majd miután gondoskodott a szedálásomról közölte, hogy a sürgősségi lista közepére sorolt, ha nem előz be senki kb 2 órát kell várjak, megfelel? Mér ha nem mi van? Jól kitolok velük és magamtól jobban leszek? A várakozás közben még ellátott pár holmival, 3szögletű kendővel felkötni a karom, "páciens tulajdona" feliratú zsákkal az éppen nem viselt ruháim és egyéb apróságaim számára, valamint egy "ingyenes segélyszolgálat házastársi erőszakot elszenvedett férfiak számára" feliratú prospektussal... A várakozás közben csöndben, alattomban feldagadt a kezem és fájdalmasan lüktetett. Kezdett elillanni az elképzelt  "helyreteszik a ficamot és kicsit jegelem pár napot aztán mintha mi se történt volna" forgatókönyv.
2 óra múlva egy dokinéni támolygott ki a váróba, ránézésre valahol 70 és a halál közt lehetett. Engem szólított, hogy kövessem. Hááát ööööö... A tökösnővér félreérthette a tétovázásom, mert kedvesen érdeklődött, hogy segítsen-e felkelni? Eddig a pillanatig még reméltem, hogy csak a nyugdíjas klubból unatkozik valaki és mindjárt rám szólnak, hogy ne vegyem komolyan. Versenyt sántikáltunk a Mamzerral a kezelőig. Kizárólag a rutinjának köszönhette, hogy rám vert vagy fél percet 50m-en! :) Közelről szemlélve még öregebbnek tűnt, viszont az a bigyó amit távolról félrecsúszott bross-nak néztem a köpenyén, jobban megszemlélve katonai kitüntetésnek tűnt. Sehogy nem illett a "...hát mi történt veled kedveském?" típusú nagymama stílushoz. Aztán mintha Dr. Jekyll nagyanyó átment volna Mrs. Hyde-ba morgott egy sort arról, hogy annak a töketlen nővérnek lehetett volna annyi esze, hogy elküld röntgenre míg vártam. Röntgenre el, vissza nagyanyóhoz. "Hát kicsi kincsem ez bizony eltörött. Elég csúnya... (innentől latinra váltott)" 
"Game Over" futott át az agyamon, minimum 3 hónap, egyéni vállalkozóként nincs táppénz... De még mielőtt süppedni kezdtem volna az önsajnálat mocsarába, egy hölgy érkezett a kezelőbe. "Hello, Dr.Lewis vagyok az ügyeletes ortopéd sebész." SEBÉSZ? Mit akar ez itt?! A tükörből láttam, hogy hirtelenjében olyan képet vágtam, mint akinek épp most öntöttek egy vödör jeges vizet a gallérja mögé! Én csak egy ficammal jöttem be, ez nem is velem történik! Súlyos köd ereszkedett az agyamra, hogy fogom én ezt előadni a 7. hónapban lévő páromnak?
Elég beszédes lehetett az arcom, mert Mami megjegyezte "Kicsi fiú nem szeretne műtétet?" "Azt hiszem ez szeretem-nem szeretem kérdése, meg akarok gyógyulni, ha ez a megoldás akkor meg kell lennie. Bármit vállalok, csak újra egészséges legyek."- válaszoltam. "Bármit?"- kérdezte Mami miközben valami fura tűz gyúlt a szemében. "Természetesen bármit, van olyan ember aki nem ezt tenné?!" - csodálkoztam. Elmélyülten nézte a röntgenem a monitoron, közben láttam ahogy a kórlapomon pont a tökösnővér által felvezetett extra adag fájdalomcsillapító rovaton dobol a májfoltos ujja. "Egyet se félj kis katonám meggyógyítalak én téged." - szólt hirtelen Mami, azzal telefont ragadott. Kisvártatva egy nővér jelent meg köpennyel, vizesvödörrel és gipszeléshez szükséges egyéb cuccokkal. Miután lepakolt, Mami kiküldte. Félig ülő helyzetbe fektetett egy vizsgálóasztalon és szépen előkészített mindent a gipszeléshez. Majd odatipegett a behajtott ajtóhoz, becsukta és RÁFORDÍTOTTA KULCSOT! Most komolyan pöcsök ez már csöppet sem vicces! Baromira fel kéne ébredni, én ilyet nem akarok álmodni! Visszatipegett hozzám és kilépett a cipőjéből. Itt valamit mondani kéne, de mint egy álomban bénultan feküdtem! Ráncos ajkai elé emelte a feltartott mutató ujját: - Psssszt! Közben cinkosan rám kacsintott. Hihetetlenül abszurd a helyzet, nem létezik, hogy ébren legyek! Megerősítendő az "álom teóriám" balerinákat megszégyenítő ügyességgel lendítette fel a lábát és lépett rá a vállamra. Két kézzel fogta meg a kezem, majd az aszott kis test megfeszült és olyan meglepő erővel rántotta meg a kezem, hogy azt hittem leszakad. Robbanásszerűen öntötte el az agyam a fájdalom, könnybe lábadt a szemem. Az agyam kapitulált és ledobta gépszíjat. "Ejnye no! Pedig majdnem férfinak nézett ki, erre kiderül, hogy ez is kislány! Ezek a mai fiatalok..." Miután konstatálta, hogy eszméletemnél vagyok, kinyitotta az ajtót és mintha az előbbi kis közjáték meg se történt volna, kedvesen csacsogva begipszelte a kezem. Még mindig az események hatása alatt voltam, mikor megkért menjek el másodszor is a röntgenbe új képekért. Mire visszaértem, Mami elégedetten mosolyogva a bajsza alatt mutatta a monitoron a különbséget. Az elsőn, még számomra is nyilvánvalóan, még csak köszönő viszonyban sem voltak a csontvégek egymással, a másodikon csak egy cikcakkos csík mutatta a folytonossági hiány helyét. Az előtte a legkisebb rezdülésre érzett éles átható fájdalom is valami tompa sajgássá szelídült. Hihetetlen volt a változás, szóhoz se jutottam. Fájós lábammal nem törődve, (lógós létemre) összecsaptam a bokám, az egészséges kezem tisztelgésre emeltem. Mami egy pillanatra megint kiesett a szerepéből és egy törzsőrmestert megszégyenítő hangon reccsent rám: "Pihenj!"
Dr. Lewis-on látszott, hogy komoly erőfeszítésébe kerül megőriznie a higgadtságát. Sűrűn elnézést kért tőlem, ugyanis valami hiba következtében felülírhatták a röntgen képeim, mert a monitoron lévők nem is hasonlítanak az enyémre. A gipszelő nővért is faggatta mégis kinek az utasítására gipszelte be egy műtétre kiírt beteg kezét? Már azon voltam, hogy felvilágosítom mikor megjelent Mami és újból nemzetközi jelekkel figyelmeztetett, hogy hallgatni kéne. (Hazaérve elmeséltem a történteket az angol lakótársamnak, aki azonnal közölte, hogy jelentsem fel mert szándékosan fájdalmat okozott nekem. Az-az "apróság" elkerülte a figyelmét, hogy egy műtéttől mentett meg ezzel. Furák ezek az angolok...) Dr.Lewis azzal eresztett haza, hogy valószínű nem lesz szükség a műtétre, de konzultálnia kell egy "kéz specialistával", mert ő még életében nem tapasztalt ilyen mértékű spontán javulást. Spontán mi? Mamival összekacsintottunk...
Hazafelé kaptam a hívást, felejtsem el a műtétet, egy hét múlva ballagjak be kontrollra.
A dolgok ilyen alakulása után új gondokra értem rá figyelni, a moci nem kéne, hogy a City-ben aludjon majd egy hetet. (holnap megyek haza öt napra) A moci ugyan mozgásképes, de nem voltam benne biztos, hogy bármelyik barátom szívesen bevállalna munkaidő után 1,5óra metrózást, hogy segíthessen rajtam. Elő a biztosítással. Hümm-hümm itt valami hiba van ez csak "breakdown assistance" és nem "recovery" (utóbbiban baleset esetén a szállítás is benne van, előbbiben csak a legközelebbi szervizig, de csak akkor ha helyszínen nem javítható) Na mindegy "fékhibás" leszek vagy valami aztán elvitetem magam a Chiswick Hondáig mint legközelebbi szerviz. Az meg alig két mérföld, mégse húsz mint a belváros. Onnét már csak könnyebben veszek rá valakit, hogy hazavigye. Megérkezett az "assistance", a sofőr meglátja a karom és morogni kezd neki javítást mondtak nem szállítást. Mivel semmi más nem jutott eszembe elmondtam az igazat, hogy azért kértem "javítást" mert arra szól a biztosításom aztán valami kamu javíthatatlan hibával elvitetem magam Chiswickbe. Miért pont Chiswick? Mert közel van... Abban maradtunk, hogy ő is motoros, ne sértsem már meg azzal, hogy feltételezem egyikünk nem segít a másikon. Szó nélkül hazáig hozta a mocit. Respect!
Holnap repülök haza aztán a jövő héten nekilátok a kármentésnek, hátha nincs veszve minden...