A történet ott szakadt félbe, hogy 5-re Birminghambe (ileteve Sutton Coldfieldbe) értem. Csomagot ledobtam, hívtam a központot, hogyan tovább? Vissza fuvar nem túl gyakori, nem is nagyon számítottam rá, "but never know".
- 523 de jó, hogy hívsz pont rád gondoltunk, lenne itt egy fuvar...
Jajj de kedvesek, gondoltak Lionelre. Hiába, már nem vagyok az a zöldfülű kezdő, aki vagy megmarad vagy nem, ezért nem is nagyon törődnek velük. - Hallgatlak kedves központ, szép tőletek, hogy gondoltatok rámŰ!
- Hát Sheffield-be kéne menni egy fuvarért.
Azon nyomban Stratford-ra asszociáltam és bólintottam.
- Öööö...
Na ez gyanús! Mi az, hogy ööööö?! - Igeeeen? Figyelek...
- Hát szóval SKY meló.
Ó wazzz! - Meccs?
- Az.
- Nem bánom. (Illetve dehogynem! A meccsről készült videofelvétellel kell ilyenkor benyargalni a Sky Tv központjába. Ami alapvetően nem is hangzik rosszul, hiszen a központ alig pár mérföld a házunktól. A gond csupán az, hogy a meccs általában 8-kor kezdődik. Szegény naiv Lionel azt hitte az "érdemei elismeréseként" kap vissza fuvart, holott erről szó sincs, csak arról van szó, hogy nincs még egy ilyen hülye a cégnél aki bevállal egy éjféli hazaérkezést.)
Mindegy legalább a visszaút nem üres és úgyis útba esik gondoltam. Aztán a navigáció eloszlatta a homályt. Dehogy esik útba! +130mérföld motorozást jelent. Ebből nettó 3 óra a visszaút, de azt már nem tudom lehúzni egyben, lesz vagy hajnali 2 mire hazaérek, dupla wazze! (A délelőttel együtt kis híján 700km, szép kis napi tartósteszt a Nagyseggűvel)
POB (Package On Board/csomag a fedélzeten) irány London! Az első 50 mérföld eseménytelenül telt. Az A42 elágazásánál ugyan gondolkodóba estem, ugyanis itt lehetne leborítani Birmingham és az M40 felé, hogy kihagyjam az utált M1 szakaszt. De ez ebben a felállásban egyrészt +30mérföld ami a mai nap már a bánatnak se hiányzik! Másrészt éjfél tájban már a forgalom se olyan erős. Harmadrészt az M1-es az utolsó "szerény" 80mérföldön végig ki van világítva éjjel, nem elhanyagolandó szempont! Nem is győzködtem tovább magam, egyenesen rongyoltam tovább délnek. Hö-hö az autópályák elsőrangú tájékoztató táblákkal vannak felszerelve már sokszor segítettek elkerülni kisebb-nagyobb dugókat. Most bezzeg azután jelent meg először az "M1 a J19 csomópont után lezárva" felirat, miután elpasszoltam az utolsó "nagysebességű" kerülési lehetőséget. Nem javított a hangulatomon. A J19nél egyedül hagytam el a pályát. Enyhe balkanyar aztán körforgalom balra. A váltót visszarámoltam 3.-ig, motorfékkel a sebességem 40Mph-ra csökkent. Kicsit rásegítettem fékkel is, éles lesz a kanyar jelszóval. Vissza kettőbe, majd úgy 30Mph-val bedöntöttem a körforgalomba balra, aztán jött a csodálkozás: Hová tűnt alólam a moci?! Miután szép magyar szólással élve "arccal hárítottam a murvát", megállapítottam, hogy még egyben vagyok. Feltápászkodtam és ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez fény derült a hempergés okára. Azt ugye tudjuk, hogy azért veszélyes ha éjszaka a szemünkbe fényszóróznak, mert utána időbe telik míg újra látunk. Hát a kivilágított autópályáról a sötét mellékútra érve se jobb a helyzet... Az útépítő teherautók apró szemű kaviccsal hintették tele az utat, ezt nem vettem észre és ezért sikerült akkorát esni mint az ólajtó. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Deauvillel voltam. Ugyanis miután elsőnek a térdem földet ért (a protektor tette a dolgát a ruhában) a második a lábtartó volt és a harmadik a fekete bukókeret. Aztán még persze a könyököm is, (szintén protektorral) így hemperegtünk a sötétben kettecskén, míg el nem fogyott a lendület..
A Deauville úgy van tervezve, hogy tanyálás esetén 3 ponton érintse a földet. Abba bele se merek gondolni, hogy a CBF esetében a sorrend: első itt is a térdem, viszont utána a közel két mázsás vas következik a lábamon...
Nagyseggű és gazdája a saját lábán érkezett meg Londonba. Hiába no, motoros esés nélkül olyan mint egy "ártatlan" örömlány. Elméletben lehetséges ugyan, gyakorlatban mégis inkább valószínűtlen. ;)
